NFL: 12 szezon után távozott a New York Giants sikeredzője

Vágólapra másolva!
2016.01.05. 11:22
null
Tom Coughlin két bajnoki címet nyert a New York Giantscel (Fotó: Action Images)
Lemondott posztjáról Tom Coughlin, a New York Giants amerikaifutball-csapatának vezetőedzője, akivel két bajnoki címet szerzett az együttes.

 

 

A 69 éves szakember hétfőn közölte döntését a Giants tulajdonosával és főigazgatójával. Mint mondta, a csapat érdekében itt van az ideje annak, hogy távozzon.

Coughlin 2004-ben vette át a gárda irányítását, s vezetésével a 2007-es és a 2011-es szezon végén is bajnoki címet ünnepelhetett a klub. Érdekesség, hogy mindkét nagydöntőben (Super Bowl) az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott New England Patriotsot győzte le a Giants, előbbiben 17–14-re, utóbbiban pedig 21–17-re.

A New York-i együttes az utóbbi években botladozott a bajnokságban: a mostani volt sorozatban a harmadik olyan szezon, melyet negatív mérleggel zárt, s a negyedik, melyben nem jutott be
a rájátszásba.

Coughlin 20 évig dolgozott vezetőedzőként az NFL-ben, a Giantset megelőzően, 1994 és 2002 között a Jacksonville Jaguarst irányította.

TOVÁBBI VÁLTÁSOK

Ahogy azt az NFL-ben megszokhattuk, az alapszakasz 17., utolsó fordulóját követő hétfőn – amit az Egyesült Államokban „fekete hétfőként” emlegetnek – várhatóan több együttes is meneszti vezetőedzőjét.

A Philadelphia Eagles már egy héttel korábban bejelentette Chip Kelly távozását, de a Cleveland Browns és a San Francisco 49ers sem várta meg a hétfőt.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

A Browns két szezon után menesztette Mike Pettine-t, aki két év alatt 10–22-es mérleget ért el a szebb napokat megélt clevelandi együttessel. A Browns emellett megköszönte Ray Farmer általános igazgató (general manager) munkáját is.

Jim Tomsula csupán egy idényen át volt a 49ers vezetőedzője, miután a csapat 5–11-es mutatóval zárta a szezont. Tomsula 2007 óta állt a San Francisco alkalmazásában, a mostani évad kezdetéig a védelmi fal felkészítéséért felelt – igaz, a 2010-es idényben egy mérkőzésen ő irányította a Friscót Mike Singletary vezetőedző távozása után. Az NFL-ben ez volt az első szezonja vezetőedzőként.

„FEHÉR HÉTFŐ”

Nem mindenki számára ért rossz véget a hétfő ugyanakkor, hiszen Chuck Paganóval kisebb meglepetésre hosszabbított az Indianapolis Colts, de maradt a távozásra esélyesnek tartott Mike McCoy (Chargers), Jeff Fisher (Rams), Gus Bradley (Jaguars), Jason Garrett (Cowboys) és Rex Ryan (Bills) is.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a NFL 2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

EDZŐVÁLTÁSOK
Régi edző
Új edző
CLEVELAND BROWNS
Mike Pettine
?
NEW YORK GIANTS
Tom Coughlin?
PHILADELPHIA EAGLES
Chip Kelly
Pat Shurmur (ideiglenesen)
SAN FRANCISCO 49ERS
Jim Tomsula
?
NFL 2015, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2016. 1. 9–10.)
AFC
Cincinnati Bengals (3.)–Pittsburgh Steelers (6.) vasárnap, 2.15
Houston Texans (4.)–Kansas City Chiefs (5.) szombat, 22.35
NFC
Minnesota Vikings (3.)–Seattle Seahawks (6.) vasárnap, 19.05
Washington Redskins (4.)–Green Bay Packers (5.) vasárnap, 22.40
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2016. 1. 16–17.)
AFC
Denver Broncos (1.)–Az alacsonyabban rangsorolt továbbjutó (4./5./6.)
vasárnap, 22.40
New England Patriots (2.)–A magasabban rangsorolt továbbjutó (3./4./5.) szombat, 22.35
NFC
Carolina Panthers (1.)–Az alacsonyabban rangsorolt továbbjutó (4./5./6.) vasárnap, 19.05
Arizona Cardinals (2.)–A magasabban rangsorolt továbbjutó (3./4./5.) vasárnap, 2.15
KONFERENCIADÖNTŐK (2016. 1. 24–25.)
AFC
Az elődöntő magasabban rangsorolt győztese (1./2./3./4./5.)–Az elődöntő alacsonyabban rangsorolt győztese (2./3./4./5./6.) 21.05
NFC
Az elődöntő magasabban rangsorolt győztese (1./2./3./4./5.)–Az elődöntő alacsonyabban rangsorolt győztese (2./3./4./5./6.) 0.40
SUPER BOWL 50 (2016. 2. 8.)
Az AFC győztese (1./2./3./4./5./6.)–Az NFC győztese (1./2./3./4./5./6.)* 0.30
*Levi’s Stadium (San Clara, California)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik