Nálunk a címvédő Seahawks a legerősebb, Brady bajnokesélyes csapatot kapott

HERCZE KRISTÓFHERCZE KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2014.09.04. 08:55
null
A Seahawks megtartotta Earl Thomast (Fotó: Reuters)
Csütörtökről péntekre virradó éjjel elrajtol a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság, vagyis az NFL! A Nemzeti Sport Online pedig ezúttal is szubjektív erősorrendet állított fel a liga 32 csapata között. Íme!

 

BELEKÓSTOLNA AZ AMERIKAI FUTBALL VILÁGÁBA, DE EGYELŐRE ÖNNEK KÍNAI A JÁTÉK? SEMMI GOND! A SPORT TELEVÍZIÓ SZABÁLYMAGYARÁZATÁVAL ÖN IS FELKÉSZÜLHET AZ IDÉNYRE!

1. Seattle Seahawks

A regnáló bajnok csendesnek számító időszakot tudhat maga mögött. A támadóktól az elkapó Golden Tate, míg a védőoldalon a Brandon Browner, Walter Thurmond cornerback duó távozását fontos megemlíteni. Viszont Percy Harvin végre teljesen egészséges, ami nagy lökést adhat majd Wilsonéknak. Fontos megemlíteni, hogy a Richard Sherman, Earl Thomas párost sikerült hosszútávra lekötni. Egyértelműen a címvédő Halászsasok vezetik a listát.

2. Denver Broncos

Peyton Manning tavaly szinte minden egyéni rekordját megdöntötte, de a Super Bowl elvesztése nagy pofon volt a Broncosnak. John Elway General Manager nem is tétlenkedett sokat a kudarc után – mindent egy lapra tett fel –, amikor a védelembe megszerezte a DeMarcus Ware, Aquib Talib, T.J. Ward hármast. Roppant erős a denveri keret annak ellenére is, hogy a célpontok közül távozott Eric Decker, Manning egyik kedvenc fegyvere, bár a veterán irányítót ismerve könnyedén megtalálja majd a megfelelő utódot.

3. New England Patriots

Bill Belichickék is húztak egy hasonlót, mint Elway Denverben, megadták Tom Brady utolsó éveire azt, amire szüksége van: egy olyan csapatot, amely akár bajnokságot is nyerhet! Darrelle Revis, a liga legjobb cornerbackje minden bizonnyal borzasztóan nagy erősítés lesz a védelem számára, de az immáron Super Bowl-győztes Brandon Browner is a bostoni gárdát erősíti már, igaz, ő eltiltása miatt csak az ötödik játékhéten mutatkozhat be. Aquib Talib Denverbe ment, a sérültek közül pedig Jerod Mayo és Vince Wilfork felépülése pont akkorát lendíthet majd a védelmen, ami egészen a bajnoki címig repítheti a Hazafiakat.

4. New Orleans Saints

A Szentek első számú mágusa, Mickey Loomis idén is hallatott magáról, amikor a szabadügynök piac legjobb safetyjét, Jairus Byrdöt a gárdához csábította. Elképesztő védelem alakul Rob Ryan keze alatt, Sean Paytonék közben pedig a támadócsapatot is javítani tudták olyan játékossal, mint Jonathan Goodwin, vagy az újonc Brandin Cooks, aki minden bizonnyal Drew Brees egyik legnagyobb fegyvere lesz. Hiába a sok távozó, a Saints csak erősödött!

5. Green Bay Packers

Green Bayben is inkább a draftról szólt a pihenő, szabadügynökként csak Julius Peppers írt alá, akit a kezdőcsapatba szánnak. Elköszönt James Jones és Evan Dietrich-Smith, bár attól nem tartunk, hogy Aaron Rodgers ne boldogulna nélkülük is. A draftról az alabamai HaHa Clinton-Dix akár már az első játékhéten kezdhet is. Amíg Rodgers a kezdő, addig ez egy rájátszás csapat, nélküle viszont szenvedés lesz, mint ahogy az már tavaly is kiderült.

6. San Francisco 49ers

A liga egyik legjobb irányító siettetője, Aldon Smith kilencmeccses eltiltással kezdi meg a 2014–2015-ös évet, ami hatalmas veszteség a 49ersnél! Ezen az ügyön kívül is volt balhé az együttes háza táján, miután a guard Alex Boone, és a sztár tight end Vernon Davis is több pénzt akart kiharcolni – a hírek szerint előbbinek végül sikerült is. Borzasztó erős az 53-as keret, amihez még olyan kiválóságok csatlakoztak, mint például Antoine Bethea. NaVorro Bowman tavalyi sérülése és Smith eltiltása után jelentősen visszaesett a rettegett védelem minősége, de még így is ott a helyük a rájátszásban Jim Harbaughéknak.

88 NFL-MÉRKŐZÉS MAGYARUL!

A Sport Tv a C8 csatornával kiegészülve összesen 88 mérkőzést közvetít a péntek hajnalban rajtoló 2014–2015-ös NFL-szezonban. Az alapszakaszból 76, a rájátszásból az összes, azaz 11 meccset adnak, s képernyőre kerül a Pro Bowl is.

Újdonság lesz, hogy minden fordulóból képernyőre kerül egy, magyar idő szerint 19 órakor kezdődő találkozó, amelyet a C8 közvetít 20 órától. Ezen felül négy hétfő hajnali (Sunday Night Football) rangadót élőben közvetít a Sport Tv.


Az első fordulóból hat mérkőzés kerül képernyőre.

7. Indianapolis Colts

Amíg az AFC két éllovasa elképesztő jól erősített a nyáron, addig a Colts szinte csak gyengült. Habár Hakeem Nicks hatalmas fogás lehet az offensebe, és a defensebe is aláírt Arthur Jones és D’Qwell Jackson, addig viszont olyan játékos is elköszönt, mint a safety Antoine Bethea, akinek a helyén hatalmas űr tátong jelenleg is. A Colts piaci aktivitása némi hiányérzetet ébreszt, miután az egyik legnagyobb hellyel rendelkező együttesként vágott neki a holt idénynek, aztán még a draft is borzalmasan sikerült... Amíg Andrew Luck dobál, addig nincsen lefutott mérkőzés, de a támadófalban és a védőoldalon fellelhető hiányosságok annyira nagyok, hogy bátran kijelentjük: idén az Indianapolisban nincsen benne az, hogy a döntőig is elmeneteljen.

8. Philadelphia Eagles

Sokáig az Eaglesről volt hangos a sajtó, miután Chip Kellyék nemes egyszerűséggel megváltak attól a DeSean Jacksontól, aki a tavalyi szezonban a liga egyik legeredményesebb elkapója volt 1332 yardjával és 9 touchdownjával. Sokat nem szomorkodott Kelly, a börzéről Jordan Matthews személyében meg is találta Jackson utódját. Malcolm Jenkins safety jött a piacról és a villámléptű Darren Sproles egy csere keretein belül, de ennyiben ki is merült a Philly aktivitása, ami az említendő játékosokat illeti. Aggodalomra viszont nincs ok, amíg a Kelly-féle támadósor olyan formát mutat, mint amit előző évben.

9. Cincinnati Bengals

A 2014-es rájátszás után szétkapták a Bengals edzői stábját, Mike Zimmer és Jay Gruden is főedzőként talált állást máshol. Ennek ellenére csöndes nyarat zártak Marvin Lewisék inkább csak a játékosbörzéről erősítettek. Említésre méltó, hogy két irányítósiettető is elbúcsúzott Cincinnatitól, Michael Johnson és James Harrison. Az a kérdés viszont eldőlt, hogy továbbra is Andy Daltonnal képzelik el a jövőt, miután új, 6 évre szóló, 96 millió dolláros kontraktust írt alá. Ezután A.J. Greennek kellene következnie…

10. Detroit Lions


Véget ért a Jim Schwartz-éra Detroitban! A helyét Jim Caldwell vette át, akit leginkább Indianapolisból ismerhetünk, még Peyton Manning mellől. Golden Tate nagy igazolása lehet az új stábnak, vele végre egy olyan második számú elkapót sikerült találni, aki leveheti a terhet Calvin Johnson válláról. A börzéről Eric Ebron és Kyle Van Noy említendők, akik kis szerencsével már az év közepére a kezdőbe küzdhetik magukat. Rendkívül sok a fiatal tehetség a keretben, így ebben az idei Lionsban ott van a meglepetés ereje, nem lepődnénk meg, ha elcsípnének egy helyet a rájátszásra.

11. Kansas City Chiefs

Friss hír, hogy Alex Smith új, 4 évre szóló 68 millió dolláros szerződést írt alá, így eldőlt, hogy rá építik a jövő együttesét Andy Reidék. A támadófal megrendült, miután Brendan Albert mellett Jon Asamoah és Geoff Schwartz is elment, nagy kérdés lesz, hogyan oldja meg ezt a stáb. A védők sem úszták meg, a futás ellen kiváló Tyson Jackson mellett Brandon Flowers sincs már a csapattal, míg Justin Smith, a liga egyik legjobb passz siettetője nem jut közös nevezőre a klubbal, ami a hosszú távú szerződését illeti. Mindezek ellenére még mindig erős a keret, de így is visszaesést várunk az előző idényhez képest.

12. San Diego Chargers

Sok minden nem történt a Chargers háza táján, egyedüliként Brandon Flowerst lehet megemlíteni az újak közül, aki nagyot dobhat a védelmen, rajta kívül inkább csak hasznos kiegészítő játékosokat írtak alá San Diegóba. Az újoncok közül Jason Verrett és Jeremiah Attaochu hamar beverekedheti magát az első csapatba. Nagyon nehéz esztendő elé néznek Riversék, miután a Broncos és a Chiefs is erős az AFC Westben.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

13. Chicago Bears

Már az előző idényben is a Bears támadósora volt az egyik legerősebb, ez idén sem változott. A kulcskérdés továbbra is az lesz, miszerint Jay Cutler képes lesz-e egészségesen végigjátszani egy szezont? Ha igen, akkor a Chicago még a gyengébb defense ellenére is meglepheti a mezőnyt, viszont ha nem, akkor ismét egy nyögvenyelős esztendő vár Marc Trestman fiaira. Az előszezon alapján irányító siettetésben a Jared Allen, Lamarr Houston, Willie Young igazolások nagy pluszt adhatnak, a védelem linebacker-sora és a hátsó tengelye viszont hatalmas homály, amire egyelőre nem találják a megoldást.

14. Carolina Panthers

A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetését produkálta a Panthers, amikor 12–4-es mérleggel megnyerte a csoportját! Az idény után viszont áldozatul esett a fizetési sapka korlátozta lehetőségeknek Ron Rivera csapata, így kénytelenek voltak elengedni Steve Smith-t és Brandon LaFellt is a wide receiverek közül, míg a védelemből több stabil kezdő is új munkaadót talált, mint Captain Munnerlyn, Michael Mitchell vagy Quintin Mikell. Cam Newton hamar kapott is egy ifjú égi meszelőt Kelvin Benjamin személyében, de még így is annyit gyengültek összességében, hogy rettentő nagy meglepetés lenne, ha idén is ott lennének a rájátszásba.

15. Pittsburgh Steelers

Az előző évet minél előbb el kell felejteni Pittsburghben, itt is egy újjáépítés-szakasz kezdődött el. Ennek első lépéseként a Pantherstől Michael Mitchell csatlakozott a kerethez, aki minden bizonnyal kezdő lesz Troy Polamalu társaként, Mike Tomlinék pedig ismét egy elit védőegység alapjait kezdték el lefektetni. Az újonc Ryan Shazier vélhetően rögtön az első évében berobban, de a Notre Dame-ről érkező Stephon Tuitt is nagy lökést adhat a védőfalnak. Amíg Ben Roethlisberger irányít Pittsburghben, addig a rájátszás is ott lesz a levegőben annak ellenére, hogy az AFC North legfőbb esélyese a Bengals.

16. Dallas Cowboys

A Dallasnak sem volt nagy mozgástere a fizetési sapka alatt, így nagy igazolásokra nem is számíthattak a szurkolók. Nagy távozók viszont voltak, főleg Miles Austin, vagy a sztár DeMarcus Ware, aki szeretett volna maradni, de a magas fizetését nem bírta el a franchise. Az érkezők oldalán egyedül talán Henry Meltont említhetjük meg, aki ha egészséges, akkor nagyon nagy pluszt adhat a védőfalnak. A secondary, sőt, az egész védelem is lyukas, főleg miután a kezdőjátékos Orlando Scandrick négymeccses eltiltást kapott. A jövőt tekintve jó hír, hogy sikerült megegyezni Tyron Smithsszel, ő 2024-ig írt alá.

17. Baltimore Ravens


Sokan hagyták ott Baltimore-t, ami nem túl biztató, de azért akadt érkező is szép számmal. Joe Flacco kapott egy jelentősnek mondható segítséget, amikor a Steve Smith, Owen Daniels páros aláírt, a falember Jeremy Zuttah pedig szintén jó erősítés volt. A védőegység az elmúlt évben szenvedett Ray Lewis hiányától, azonban az idei draftról megérkezett a pótlás, méghozzá a fiatal C.J. Mosley személyében. Arthur Jones helyére Timmy Jernigant sikerült hozni szintén a draftról, de a safety Terrence Brooks is könnyen a kezdőben találhatja magát. A Ravensnél átmeneti időszak kezdődött, ismét fel kell építeni egy olyan csapatot, amely minden évben ott lehet a rájátszásban.

18. Atlanta Falcons

A tavalyi horribilis, 4–12-es idény után nagy szükség lett volna az aktív holtszezonra Atlantában, ám ez mértékkel teljesült. Piacról a belső falember Jon Asamoah és a nose tackle Paul Soliai nevét lehet említeni, a draftról viszont a left tackle Jake Matthews és a defensive end Ra”Shede Hageman hozhat nagy javulást. Előbbinek nem is kellett sokat várnia ahhoz, hogy csatasorba állítsák – Sam Baker sérülése után – ugyanis rögtön első évében a kezdő vakoldali tackle szerepében találta magát. A sztár Tony Gonzalez visszavonult, viszont a tavaly korán megsérülő Julio Jones a jelek szerint teljesen egészséges, így Matt Ryannek nem nagyon kell aggódnia, amikor a célpontjain gondolkozik.

19. Arizona Cardinals


Nehéz helyzetben van a Cardinals! Annak ellenére, hogy nagy érvágásként csak a veterán Karlos Dansby távozását említhetjük, a „társaknak” sikerült tovább rontani az esélyeket. A rendkívül jó, másik belső linebacker Daryl Washington a pályán kívüli ügyei miatt egész éves eltiltást kapott, míg a védőfalból Darnell Dockett esett ki már az előszezonban. A tavalyi, elit védelemnél így szinte biztosan nagy visszaesés lesz annak ellenére, hogy a hátsó alakzatba jött Antonio Cromartie, illetve a fiatal sztár, Patrick Peterson szerződése is meg lett hosszabbítva 2021-ig. Carson Palmer viszont örülhet, a támadófalba Jared Veldheer személyében minőségi javulás érkezett Oaklandből.

20. Miami Dolphins

A Delfinek nagyon aktívak voltak a holt szezonban, ezt jelzi Branden Albert 46 millió dolláros szerződése is, ahogy Daryn Colledge aláírása és JaWuan James draftolása is azt jelzi, hogy Ryan Tannehill megvédése és a futójáték javítása lesz a cél a 2014–2015-ös szezonban. A védőkhöz Earl Mitchell, Cortland Finnegan és Louis Delmas is jött. Kérdés, hogy mi lesz a végeredménye a nagy költekezésnek, mivel már a csoportgyőzelem is hatalmas szó lenne Joe Philbinéknek.

21. Minnesota Vikings

Mike Zimmer vette át a karmesteri pálcát Minnesotában, a keretbe pedig olyan játékosokat csábított el, mint Linval Joseph vagy Captain Munnerlyn. A játékos börzéről Anthony Barr nevét kell megjegyeznünk, illetve a sokáig biztos első választásnak hitt irányító, Teddy Bridgewater is itt kötött ki. Egyelőre még Matt Cassel a kezdő, de nem lepődnénk meg, ha legkésőbb az év közepére már Bridgewater futna ki a támadócsapat élén…

22. Houston Texans

Mozgalmas offseasonja volt a Texansnak. Nem elég, hogy a birtokukban volt az 1/1-es pick, az egész edzői stábot le is cserélték, így végül Bill O’Brien kapta a feladatot, hogy ismét a legjobbak közé emelje a franchiset. Elment Matt Schaub, Owen Daniels, Antonio Smith és Earl Mitchell – hogy csak a kezdőket említsük. A draftról viszont négy olyan játékos is jött, aki akár azonnali javulást is hozhat: az elsőszámú választott Jadeveon Clowney, akitől minden bizonnyal rettegni fognak a liga irányítói, a támadó falember Xavier Su’a-Filo, a tight end C.J. Fiedorowicz és a védőfalba Louis Nix. Egy csere keretében O’Brian megszerezte a Patriots csereirányítóját, Ryan Mallettet is. Egyelőre nem tudni, hogy ki lesz a kezdő quarterback, de visszafogott a névsor... Stabil középcsapat a Houston.

23. Tampa Bay Buccaneers

Az előszezon egyik legjobb építkezéséről beszélhetnénk abban az esetben a Buccaneersnél, hogy ha sikerült volna megfelelő quarterbacket találni valahol, viszont a veterán Josh McCown – akiben a Lovie Smith vezette, új edzői stáb bízik – nem az a képességű játékos, aki fel tudja kavarni az állóvizet. Az All-Pro guard Logan Mankins nagy segítség lesz a támadófalban, Alterraun Verner és Evan Dietrich-Smith leigazolása szintén nagy húzás volt, ahogy Mike Evans és Austin Seferian-Jenkins draftolása is, az ellenfelek retteghetnek ettől az „égimeszelő” elkapó sortól, de még mindig ott az a „kis” hiány, a minőségi irányító…

24. St. Louis Rams


Ismét remek draftot produkált a Rams, mégsem lehet továbbra sem esélyesként számolni Jeff Fisherékkel, miután a tavalyi térdsérüléséből éppen hogy visszatérő Sam Bradford azonnal megsérült, ráadásul ugyanaz a térdszalagja szakadt el, mint ami tavaly is. Hiába a félelmetes védőfal, a védelem hátsó négyese rendkívül sebezhető. Kár a sok sérülésért, mert a Kosok így ezt azt évet is kukába vághatják…

25. Washington Redskins

Az újonnan kinevezett vezetőedző, Jay Gruden egyértelműen azzal a szándékkal vette át a csapat irányítását, hogy ismét győztes gárdát épít Washingtonban. Nincs könnyű dolga a fizetési sapka hátrányai miatt, de az Eaglestől kivágott DeSean Jacksont így is magához csábította, ahogy Jason Hatcher és Ryan Clark is jó játékos a maga posztján. A kérdések inkább Robert Griffin III körül kezdenek sokasodni, akinél a hírek szerint sokkal jobb teljesítményt mutat a cseréje, Kirk Cousins. Griffinnek minél hamarabb be kell bizonyítania, hogy ő a megfelelő a franchise irányítására, különben nagy bukás lesz az övé. A megfelelő edzői stáb, a minőségi elkapó állomány mind adott ehhez, a jövője a saját kezében van.

26. Jacksonville Jaguars

Jacksonvilleben folytatódott az az újjáépítés, amit már tavaly elkezdett az új rezsim és gyorsan választ is kaptunk rá, hogy kivel képzeli el a franchise jövőjét a stáb: azzal a Blake Bortlesszal, akit 1/3-ra vittek el a drafton! Bortles nagyon meggyőző előszezont produkált, ami után sokan már a kezdőbe kiabálják, ám erre néhány hetet minden bizonnyal még várniuk kell a rajongóknak. A tehetséges Marqise Lee remek párost alkothat majd az imént említett irányítóval, míg a falba Zane Beadles, és a tavaly teljes szezont kihagyó Luke Joeckel hozhat stabilitást. Kiugró eredményt nem látunk ebben a fiatal keretben, de egy-két meglepetést biztos okoz majd a csapat, akár még a középmezőnybe is odaérhet.

27. New York Giants

A tavalyi, teljes fejetlenség után idén talán sikerült megtalálni azokat a hozzávalókat, amik a sikerhez kellenek? Eli Manning elé olyan támadófalat kell varázsolni, ami meg is tudja védeni. Erre a feladatra Geoff Schwartz és John Jerry lett leigazolva, bár az előszezonjukat elnézve nem jók a kilátások… Hakeem Nicks távozása nagy űrt hagyott maga után, amire az újonc Odell Beckham Jr. lehet a megoldás, viszont egyelőre sorozatos sérülésekkel bajlódik, ami az egész évére kihathat. Nagy fogás lehet még Dominique Rodgers-Cromartie, aki már többször bizonyította, hogy minőségi cornerback.

28. Cleveland Browns

Nem sok esélye van a rájátszásra a Brownsnak, de az már most egyértelmű, hogy a média középpontjában lesznek végig, miután a drafton a nagy kedvenc Johnny Manzielt választották. Akár Manziel, akár Hoyer kezd majd, hála az elkapó Josh Gordonnak – aki egész évre eltiltatta magát – nem lesz egyszerű dolga. Nagyon gyenge az elkapó sor és a támadófal is, ez pedig komoly gondot okozhat majd. A védőcsapat viszont erős, főleg, miután egy másik elsőkörös újonc, a cornerback Justin Gilbert is kiválasztásra került. 2015-ben ismét két elsőkörös választási joga lesz a Clevelandnek, miután odaadták az 1/4-es cetlit a Billsnek.

29. New York Jets

A Jets is ott van abban a kis csoportban, amely csapatok közül szerintünk bármelyik esélyes lehet az 1/1-re. Eric Decker és Chris Johnson neve jól cseng az érkezők között, Austin Howard és Antonio Cromartie távozása nagyobb űrt hagyott maga után. A támadóknál kérdéses az elkapók minősége, a támadófal sikeressége és Geno Smith is, míg a védelemnél hiába van egy elit védőfal, a cornerback poszton akkora hiány van, amit bármelyik ellenfél könnyedén kihasználhat majd. A safety Calvin Pryor igazi vezére lesz az egységnek, ha nem sérül le, de egyelőre ő sem tud akkorát dobni a társaságon, hogy középmezőnybe soroljuk őket.

30. Buffalo Bills

Buffaloban az elmúlt hónapokban szinte minden az újonc elkapó, Sammy Watkinsról szólt. A Bölények vezetősége annyira beleszeretett a tehetséges játékosba, hogy még a jövő évi első körös cetlijüket is feláldozták azért, hogy megszerezzék. Bár korai ezt kijelenteni, de az első hónapok után nem tűnik jó döntésnek: Watkins a négy előszezon mérkőzés alatt kétszer is bordasérülést szedett össze, ami nem egy jó ómen a folytatás szempontjából. A nagyobb probléma viszont a tavaly, szintén első körben érkezett irányító, E.J. Manuel eddigi teljesítménye. Nagyon sokat ront, gondjai vannak a nyomás kezelésével és a megfelelő döntéshozatallal is. A védelem nagyon erősnek tűnik, de ha Manuel nem tud megfelelően hozzátenni a támadásokhoz, akkor a Bills is 1/1-re esélyes, ami kellemetlen lenne, miután a korábban említett első körük már a Browns birtokában van…

31. Oakland Raiders

Az egyik legnagyobb elkölthető hellyel indult neki az offseasonnak a Raiders, mi viszont mégis csalódottak vagyunk a nyaruk láttán. Nem a nevekkel van a gond, hiszen Maurice Jones-Drew, James Jones, Justin Tuck vagy éppen LaMarr Woodley nem rossz játékosok, csak többségük már nem a jövő embere. Az a Derek Carr viszont az, aki újoncként rögtön kijátszotta Matt Schaubot a kezdőből! Sok győzelme nem lesz a Raidersnek, ez pedig könnyen Dennis Allen állásába kerülhet.

32. Tennessee Titans

Tennesseeben teljes rezsimváltáson van túl a franchise. Ken Whisenhunt lett a gárda új vezetőedzője, ami egyértelműen nagy javulás Mike Munchakhoz képest, ám ha az idei offseasonját nézzük a Titánoknak, akkor nem vagyunk túlságosan optimisták. A szabadügynök-piacról a falember Michael Oher, a linebacker Wesley Woodyard és az „X-fegyver” Dexter McCluster érkezett, de egyik játékos sem mondható jelentős erősítésnek. Új munkaadód talált Chris Johnson is, de a legfontosabb mégis Alterraun Verner, aki a tavalyi remeklése után végül Tampa Bayben kötött ki. Míg a támadóoldalon főleg a sérülékeny irányító Jake Lockeren múlik majd a legtöbb, addig a védelemnél borzasztó sok a kérdőjel. A Titans a jelenlegi keretével az 1/1-es draftcetlire is esélyes…

Edzőváltások, hosszabbítások, átigazolások, sérülések – minden, ami a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2014-es idénye előtti uborkaszezon során történik, egy helyen!

NFL 2014–2015, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2014. 09. 05. 2.30 Seattle Seahawks–Green Bay Packers (Tv: Sport2)
2014. 09. 07. 19.00 Atlanta Falcons–New Orleans Saints
2014. 09. 07. 19.00 Chicago Bears–Buffalo Bills
2014. 09. 07. 19.00 Kansas City Chiefs–Tennessee Titans
2014. 09. 07. 19.00 St. Louis Rams–Minnesota Vikings
2014. 09. 07. 19.00 Miami Dolphins–New England Patriots (Tv: C8, 20.00-tól)
2014. 09. 07. 19.00 New York Jets–Oakland Raiders
2014. 09. 07. 19.00 Philadelphia Eagles–Jacksonville Jaguars
2014. 09. 07. 19.00 Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns
2014. 09. 07. 19.00 Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals
2014. 09. 07. 19.00 Houston Texans–Washington Redskins
2014. 09. 07. 22.25 Dallas Cowboys–San Francisco 49ers (Tv: Sport2, 22.45-től)
2014. 09. 07. 22.25 Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers
2014. 09. 08. 2.30 Denver Broncos–Indianapolis Colts (Tv: Sport2)
2014. 09. 09. 1.10 Detroit Lions–New York Giants (Tv: Sport2)
2014. 09. 09. 4.20 Arizona Cardinals–San Diego Chargers (Tv: Sport2)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik