Így még sohasem kapkodták a labdát az NFL-ben!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.04. 16:59
null
Alshon Jeffery parádézott a Chicagóban – ki gondolta volna, hogy nem Brandon Marshall, hanem ő dönt <br />klubrekordot (kétszer is)? (Fotó: Reuters)
2013-ban is hétről hétre jelentkezik a Red Zone! Sorozatunkban a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) fordulóinak legérdekesebb eseményeiből szemezgetünk, a 20 yardos vonaltól egészen a célzóna határáig, majd egy merész tippel át is lépjük azt. Tartsanak velünk, mert mi biztosan eljutunk a vörös zónán keresztül a touchdownig!

20 YARD – A LIONS VÉGRE IGAZÁN HÁLÁT ADHAT – KIVÉGEZTÉK A SAJTFEJŰEKET
A Detroit Lions szurkolóinak az elmúlt évtizedben aligha a szebbnél szebb hálaadásnapi mérkőzések jutottak eszükbe, tekintve, hogy a csapat sorozatban kilenc vereséggel várta az idei fellépést, ennél hosszabb rossz sorozat pedig nem volt még az NFL történetében. Most azonban az Oroszlánok alaposan kárpótolták a nézőket, 40–10-re kiütötték a csoportrivális Green Bay Packerst. A Lions 435 yarddal többet tett meg a találkozó során, mint a Packers, ekkora különbség két csapat között pedig a 2005-ös Eagles–49ers (441) óta nem volt. A detroiti futók közül Reggie Bush (182) és Joique Bell (128) is egymaga több összyardot jegyzett, mint a komplett Packers-támadósor (126)! A Lions 241 yardot tett meg a talajon, ennyit 1997 óta nem futottak egy meccsen – a Packers 24-gyel zárt viszonyításképpen... A Green Bay ráadásul futásból egy első kísérletet sem ért el, ilyenre pedig az együttesnél 1990 óta egyszer sem volt példa.

19 YARD – MI A KÖZÖS WILSONBAN, MARINÓBAN, MANNINGBEN ÉS DALTONBAN?
Russel Wilson nagy nevek társaságába került. A Saints ellen ugyanis megdobta szezonbeli 20., 21. és 22. TD-jét is, így újoncidénye után is elérte a húszas határt. Erre pedig korábban csak Dan Marino, Peyton Manning és Andy Dalton volt képes. Ráadásul a másodéves Russel 22. győzelmét aratta az NFL-ben, ezzel pedig megelőzte Marinót és beérte Ben Roethlisbergert, ami az első két évben aratott diadalok számát illeti.

18 YARD – NOVEMBER LEGJOBB ÚJONC TÁMADÓJA BEIRATKOZOTT A SANCHEZ-KÉPZŐBE
A Tampa Bay Buccaneers elsőéves irányítója, Mike Glennon nagyszerű hónapot tudhatott maga mögött, ő volt az egyetlen irányító, aki három meccsen is 120 feletti irányítómutatót hozott össze, amivel kiérdemelte a november legjobb újonc támadója kitüntetést is. Glennon ráadásul az első irányító lett a liga történetében, aki az első nyolc kezdő mérkőzésén egyaránt adott hatpontos átadást.

A november azonban elmúlt, ahogy a Buccaneers feltámadásának is vége szakadt a Panthers ellen, Glennon pedig ezzel a Mark Sanchezt megszégyenítő mozdulatsorral jelentkezett:

17 YARD – JAMAAL CHARLESNAK MEGVOLT AZ 1000., Ő A LEGJOBB AZ EZREDESEK KÖZÜL
Jamaal Charles, a Kansas City Chiefs futója vasárnap 1000. alkalommal próbálkozott futással, összesen pedig 5523 yardnál tart már, ami a legtöbb az első ezer futást tekintve az NFL-ben. A korábbi rekordot Jim Brown állította fel 1961-ben. Érdekesség megjegyezni Michael Vick nevét, aki már 5859 futott yardnál tart, ám ezt csupán 825 kísérletből hozta össze – ő azonban irányítóként.

16 YARD – BAJNOKBÓL VESZTES: ED REED A ROSSZ ÓMEN?

Aligha van olyan NFL-kedvelő, akinek be kéne mutatni Ed Reed munkásságát, de ha mégis, megtesszük röviden. A 35 éves söprögetőt a 2002-es játékosbörze első körében választotta ki a Baltimore Ravens, amelynek színeiben kilencszer került be a Pro Bowl-keretbe, nyolcszor szavazták az év csapatába, 2004-ben az év védőjének szavazták meg, 61 interceptionjénél többet aktív játékos nem szerzett, februárban pedig megnyerte a bajnoki címet a Hollókkal. Ezt követően elváltak a felek útja, Reed Houstonba szerződött, de az első két meccsen nem tudott pályára lépni sérülése miatt. Az első két meccsét megnyerte a Texans, ezt követően azonban sorozatban már a 10. vereségét szenvedte el a hétvégén az előző szezonban még rájátszásba jutó csapat, amely az Arizona elleni vereség után meg is vált Reedtől. Aláírt a New York Jetshez, amely az első kilenc meccsén felváltva nyert, majd vesztett, és 5–4-es mérleggel állt, amikor Reed érkezett, azóta azonban mind a három meccsét elvesztette, így a söprögető szezonbeli mérlege: 0–10.

15 YARD – A REKORDGYÁROS PEYTON MANNING ÉS A SZÁRNYALÓ VADLOVAK ESETE
A Denver Broncos irányítója a Chiefs elsüllyesztése (403 yard, 5 TD) után már 4 125 yardnál jár, ennyit az első 12 mérkőzésen előtte senki nem szerzett még egy szezonban. A hatpontos átadásokat számítva már 41-nél jár, ezzel beállította a második legjobb eredményt, Tom Brady 2007-ben szintén 41-gyel állt, mielőtt 50-nel új rekordot állított fel. Érdekesség, hogy Mannign 2004-ben még ennél is sokkal jobban állt, akkor 44-nél tartott a szezon ezen szakaszában, de végül csak 49-cel zárt, amivel pont megelőzte Dan Marinót (48). A Broncos is parádés formában van, a legutóbbi 25 alapszakasz-mérkőzésén 22–3 a csapat mérlege, ha a Patriots elleni meccseket nem számoljuk, akkor pedig 22–1 (Bradyék kétszer is megverték Manningéket). Peyton Manningnek ez már a 13. olyan szezonja, amikor csapata legalább 10 győzelmet arat, ezzel saját rekordját javította meg.

14 YARD – AP SZÁZADOS ÚJABB KÉTSZÁZASÁVAL MÁR 10 000 FELETT!
Ahogy azt már említettük, olyan még nem volt, hogy egy nap két kétszáz yardos elkapót is feljegyezhettek volna, olyanra viszont már harmadszor volt példa, hogy ugyanazon a meccsen volt egy 200 yard felett futó illetve elkapó játékos is. Jeffery nagyszerű teljesítménye mellett a Vikingek részéről természetesen Adrian Peterson hozta az emberfelettit, 211 yardot tett meg a talajon, ezzel pályafutása során már 10 057-nél jár. A 101. mérkőzését játszó AP Eric Dickerson, LaDainian Tomlinson, Barry Sanders és Emmitt Smithhez csatlakozva immár elmondhatja magáról, hogy karrierje első hét szezonjában átlépte a 10 000-es határt, nála gyorsabban ráadásul csak Dickersonnak (91 meccs) és Jim Brownnak (98) sikerült ezt megtennie. AP pályafutása 5. legalább kétszáz futott yardos meccsét is maga mögött tudta, így beérte Tiki Barbert a második helyen, már csak O. J. Simpson (6) előzi meg ebben a kategóriában. Ja, és a harmadik 200 yardos futó–200 yardos elkapó párbajt is a futójátékos csapata nyerte meg.

13 YARD – A PATRIOTS SOROZATBAN 13. ALKALOMMAL ZÁR POZITÍV MÉRLEGGEL
A New England Patriots, ha nem is könnyedén, de csak behúzta a Houston Texans elleni idegenbeli mérkőzést, ezzel pedig 9–3-ra módosította mérlegét, egyúttal biztosítva, hogy ismét pozitív mérleggel zárja az alapszakaszt (már csak négy mérkőzés van hátra, négy vereséggel is 9–7 lenne a mutató). Ez önmagában még nem feltétlenül bravúr, viszont az, hogy ezt sorozatban 13. alkalommal teszi az ez idő alatt öt Super Bowlt játszó, hármat meg is nyerő társaság, már mindenképpen. Szoros meccsen, csak két 53 yardos Gostkowski-mezőnygóllal nyertek a Hazafiak, de épp ezeken a mérkőzéseken bizonyítják idén, hogy valami megváltozott a csapatnál, hiszen míg a 2012-es szezonban azon a négy mérkőzésen, amikor három, vagy kevesebb pont döntött a felek között, 1–3-as mérleget értek csak el, míg idén ez hat összecsapáson 5–1.

Tom Bradyéket a szezon elején a védelem tartotta a meccsekben, az utóbbi négy fordulóban azonban az egyre inkább elfogyó hátsó alakulat helyett a támadók léptek elő, érdemes csak megfigyelni az irányító első nyolc, és az azt követő négy mérkőzésen hozott számait.

TOM BRADY MUTATÓI A SZEZONBAN
passzok
pontosság
yard
yard/passz
TD
Interception
index
első 8 meccs
171/307
55.7%
1824
5.94
9
6
74.88
utóbbi 4
115/164
74.88%
1443
8.79
10
2
112.42

12 YARD – NCAA: BEGYAKOROLT FIGURA LENNE A GATORS SZERENCSÉTLENKEDÉSE?
Pár hete már láthatták, amint egy NCAA-meccsen a Florida Gators két támadófalembere egymást blokkolta (miközben az ellenfél elmasírozott mellettük). Akkor jót mulatott rajta a fél világ, most viszont ismét hasonló bakival rukkolt elő a gárda. Ezúttal a visszatérő Vernon Hargreaves III útjába állt csapattársa, Marcus Maye.

VIDEÓ AZ ELSŐRŐL…

…ÉS A MÁSODIKRÓL

11 YARD – MÉG NCAA: HIHETETLEN VÉGJÁTÉK AUBURNBEN, KIKAPOTT A BAJNOK
Az Alabama és az Auburn szokásos rangadója nemhogy szokásos, a liga történetében példátlan végjátékot hozott. Már maga a meccs sem volt semmi: az Auburn 7–0-s vezetése után a nemzeti bajnok 21–7-re fordított, majd miután feljött döntetlenre a hazai csapat, a vendégek szereztek újabb TD-t, és mégy egy perccel a vége előtt is 28–21-re vezettek. Az Auburn 59 másodperccel a vége előtt egyenlített, de még éppen elég idő volt arra, hogy az Alabama újabb támadást vezessen. Addig jutottak, hogy egy másodperccel a vége előtt 57 yardos mezőnygólt kísérelhettek meg, de a rúgás rövid lett, a kapu tövénél álló Chris Davis pedig elindult vele, és a meglepett Alabama-játékosokat kikerülve a célterületig futott.

Ezzel az Auburn az idény meglepetését szolgáltatta, az Alabama pedig a ranglistán visszaesett az elsőről a 4. helyre.

10 YARD – HA HAZAI PÁLYA, AKKOR SEAHAWKS; MEGSZAKADT BREES NAGY SOROZATA
Hengerelt hétfő este a Seahawks, amikor hazai pályán 34–7-re kiütötte a New Orleans Saintst. A Seattle-nek ez volt sorozatban a 14. hazai sikere, melyek során átlagban 18.6 ponttal verte ellenfeleit. Ráadásul a tizennégy győzelemből nyolcon legalább húsz pontos különbséggel diadalmaskodott, ezzel pedig az első csapat lett az NFL-ben az 1972–1973-as legendás Dolphins óta, amelynek nyolc, legalább húsz ponttal megnyert meccse van egy 14-es hazai győzelmi szériából.

A Seahawks remeklő védelme mindössze 147 yardon tartotta Drew Breest, akinek így megszakadt nagyon hosszú, jó sorozata. A Saints irányítója ezt megelőzően egymás után 43 mérkőzésen dobott legalább 200 yardot, ami az NFL-ben a második leghosszabb széria volt e tekintetben. Brees kiesésével így Matthew Stafford nevéhez fűződik a legrégebbi aktív menetelés, ő legutóbbi 37 meccsén egyaránt 200 yard fölé jutott.

TARTHATATLAN ELKAPÓK BLOKK

9 YARD: GORDON KÉT MECCSEN LENYOMTA A KOMPLETT JETS-ÁLLOMÁNYT
Josh Gordon
95 yardos TD-elkapást mutatott be a Jacksonville Jaguars ellen, s végül 261 yarddal és két TD-vel zárt, amivel egyrészt a nyolcadik egy idényen belüli duplázóvá vált, ráadásul ő egymást követő két hét alatt hozta össze, ilyenre pedig még nem volt példa. Gordon teljesítményét növeli, hogy fejsérülése miatt egy időre le kellett ülnie, ezt követően tette meg újabb hosszú vágtáját – két meccs alatt pedig 498 yardot és 3 TD-t jegyzett. Csak viszonyításképpen: a New York Jetsnél 12 (!) mérkőzés után Jeremy Kerley 347-tel vezeti a házi rangsort... Természetesen eddig olyan még nem fordult elő, hogy egy napon két játékos is legalább tíz elkapást, legalább 200 elkapott yardot és legalább két elkapott TD-t jegyezzen.

GORDON 95 YARDOS TD-JE

8 YARD: ÚJ SZELEK FÚJNAK CHICAGÓBAN, MEGINT JEFFERYÉ A KLUBREKORD
A hétvége káprázatos elkapó-teljesítményei közé sorolható a Chicago Bears másodéves játékosa, Alshon Jeffery produkciója is: a Minnesota Vikings ellen 249 yardot és két touchdownt szerzett, ezzel ő és Gordon lett a hetedik és a nyolcadik játékos a liga történetében, aki egy idényen belül kétszer is 200 feletti meccset jegyzett. Nem mellesleg klubcsúcsot döntött Chicagóban – saját,5.fordulóban felállított rekordját adta át a múltnak.

JEFFERY PARÁDÉS TD-JE

7 YARD – MANNING ELKAPÓI KÖZÜL DECKER JUTOTT RICE ÉS OWENS MAGASSÁGÁBA
A forduló egyik kiemelkedő rangadója, az AFC két legjobb mérleggel rendelkező együttesének csatája volt a Kansas City–Denver összecsapás, amelyen Eric Decker, a Broncos elkapója 174 yardot és 4 (!) TD-t szerzett a Chiefs ellen. Decker előtt 1990 óta csupán két játékos jegyzett legalább 150 yardos és 4 TD-t egy meccsen elkapóként, Jerry Rice (1990-ben és 1993-ban) és Terrell Owens (2007).

6 YARD – MEGATRON KÜLÖNÖSEBB BRAVÚR NÉLKÜL IS TÖRTÉNELMET ÍR
Calvin Johnson
ezen a héten kicsit csendesebb volt, ezúttal „csak" 101 yardot és egy TD-t szerzett, viszont a 2011-es szezon kezdete óta már 4944 yardnál jár, ez pedig már több, mint amennyit bárki jegyzett három egymást követő szezonban, pedig ebből az idényből még van hátra négy meccs...

TARTHATATLAN ELKAPÓK BLOKK VÉGE

5 YARD – 5 TOUCHDOWN, ISMÉT DÖNTETLENRE ÁLL A MANNING–BREES PÁRBAJ
Peyton Manning ebben az idényben már másodszor dobott egy mérkőzésen öt TD-t, így ismét beérte a karrierje során nyolc ilyen mérkőzéssel rendelkező Drew Breest. Ezzel ismét ketten együtt vezetik a vonatkozó rangsort az NFL-ben. Érdekesség, Manning nyolc 5 TD-s meccséből hat 2003 és 2004 között, mindössze 15 hónap alatt esett, majd hét idényen keresztül egyszer sem jött neki össze. Idén a Denverrel viszont már két mérkőzésen is öt (passzolt) hatpontossal zárt.

4 YARD – 21 ÉV ALATT HÁROM KEZDŐ IRÁNYÍTÓ GREEN BAYBEN, MOST HAT MECCSEN NÉGY
A Green Baybe több, kudarcba fulladt kaland után visszatérő Matt Flynn volt a Packers idei negyedik kezdő irányítója Aaron Rodgers, Seneca Wallace és Scott Tolzien után. Ezen a poszton meglehetősen szokatlan a sürgés-forgás a „sajtfejűeknél", az ez előtti 21 szezonban ugyanis összesen három irányító kezdett a Packers meccsein: Rodgers, Flynn és Brett Favre. Rodgersszel kapcsolatos hír, hogy az orvosok nem tanácsolták neki, hogy vasárnap az Atlanta ellen visszatérjen, és arra is utalást tettek, jobban tenné, ha kihagyná az idény hátralévő meccseit, hogy a következő szezonban teljesen meggyógyult vállal térjen vissza.

3 YARD – A BRADY, BELICHICK PÁROS MEGINT MEGDÖNTÖTT EGY MARINO-SHULA REKORDOT
Két fordulóval ezelőtt Tom Brady 185. alkalommal lépett pályára kezdőként Bill Belichick irányítása alatt, ezzel pedig akkor megdöntötték a Dan Marino, Don Shula páros csúcsát. Brady Texans ellen dobott második TD-passza a 353. volt profi pályafutása alatt, értelemszerűen mindet a Belichick-érában jegyezte, ezzel pedig átadták a múltnak Dan Marino Shula edzősködése alatt elért 352 TD-s rekordját. Ha egy üzlet beindul...

2 YARD – HA MOST KEZDŐDNE A PLAYOFF: PÁHOLYBAN A SEATTLE
Elsőként a Seattle biztosította a helyét az NFL rájátszásában, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a Seahawksnak meglesz a főcsoportgyőzelem is az NFC-ben. Jelen állás szerint neki és a New Orleansnak nem kellene szerepelnie a wild card körben, amelyben a Detroit a San Franciscót, a Dallas a Carolinát fogadná. Az AFC-ben a Denver és a New England áll kiemelt helyen, s miután a Broncos másodszor is legyőzte a Kansas Cityt, vélhetően kiemelt is marad. A wild card körben jelen állás szerint az Indianapolis az idén először playoff-helyen álló Baltimore-t, a Cincinnati pedig a Kansas Cityt fogadná.

1 YARD – RANGADÓK A 14. JÁTÉKHÉTEN IS, AZ NFC ÖSSZES CSOPORTJÁBAN LEHET VÁLTOZÁS
Az előző ponthoz kapcsolódik ez a bekezdésünk is, hiszen azokat a mérkőzéseket soroljuk fel a 14. játékhétről, amelyek befolyásolhatják a rájátszás mezőnyének alakulását. A Seattle San Franciscóba látogat, a csoportrangadót megnyerve egyrészt biztosíthatja elsőségét, másfelől szívességet tehet a St. Louist esetleg legyőző Arizonának, amely visszanyerné esélyét. Az NFC-ben a New Orleans a Carolinát fogadja, a Déli csoport első helyéért csatázó két csapat azonos mérleggel áll, s az utolsó négy hétben kétszer találkozik egymással. Két, divíziókon átívelő mérkőzés is lesz: a Philadelphia a Detroitot, a Chicago a Dallast fogadja. Az Eagles és a Cowboys a keleti, a Lions és a Bears az északi elsőségért csatázik egymással. Az AFC-ben a Cincinnati az Indianapolist fogadja – mindkét csapat 8–4-gyel áll a konferencia 3. és 4. helyén, s a kiemelés szempontjából nem mindegy, hol zárnak, ki kerüli el a Kansas Cityt a wild card körben.

BÁTOR JÓSKA
Az előző hetet inkább hagyjuk (nem nyert a St. Louis San Franciscóban, és Drew Brees sem jutott 4 TD-ig)! A címvédő Ravens először áll rájátszást érő helyen ebben a szezonban, de a Minnesota borsot törhet az orra alá, szerintünk irányítógondjai ellenére is képes meglepni a Baltimore-t. Egyéniben a New England–Cleveland meccset pécéztük ki, Josh Gordonnak meglesz zsinórban a harmadik 200 yardos meccse is, de a Patriotsból Rob Gronkowski több TD-t szerez nála.

C'MON MAN!

STATISZTIKÁK
A 13. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Peyton Manning (Denver)
–Kansas City403
A legtöbb futott yard:Adrian Peterson (Minnesota)
–Chicago211
A legtöbb elkapott yard:Josh Gordon (Cleveland)
–Jacksonville261
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard:4125Peyton Manning (Denver)
A legtöbb futott yard:1208Adrian Peterson (Minnesota)
A legtöbb elkapott yard:1299Calvin Johnson (Detroit)
A legtöbb szerelés:131Vontaze Burfict (Cincinnati)
A legtöbb sack:15.5Robert Mathis (Indianapolis)
A legtöbb interception:6DeAndre Levy (Detroit)
NFL
13. FORDULÓ
2013.11.2818:30Detroit Lions–Green Bay Packers40–10
2013.11.2822:30Dallas Cowboys–Oakland Raiders31–24
2013.11.292:30Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers22–20
2013.12.0119:00Carolina Panthers–Tampa Bay Buccaneers27–6
2013.12.0119:00Cleveland Browns–Jacksonville Jaguars28–32
2013.12.0119:00Indianapolis Colts–Tennessee Titans22–14
2013.12.0119:00Houston Texans–New England Patriots31–34
2013.12.0119:00Minnesota Vikings–Chicago Bears23–20 – h. u.
2013.12.0119:00New York Jets–Miami Dolphins3–23
2013.12.0119:00Philadelphia Eagles–Arizona Cardinals24–21
2013.12.0122:05Buffalo Bills–Atlanta Falcons (Torontóban)
31–34 – h.u.
2013.12.0122:05San Francisco 49ers–St. Louis Rams23–13
2013.12.0122:25Kansas City Chiefs–Denver Broncos28–35
2013.12.0122:25San Diego Chargers–Cincinnati Bengals10–17
2013.12.022:30Washington Redskins–New York Giants17–24
2013.12.03
2:30Seattle Seahawks–New Orleans Saints
34–7
14. FORDULÓ
2013.12.062:25Jacksonville Jaguars–Houston Texans
2013.12.0819:00Cincinnati Bengals–Indianapolis Colts
2013.12.0819:00Tampa Bay Buccaneers–Buffalo Bills
2013.12.0819:00Washington Redskins–Kansas City Chiefs
2013.12.0819:00Baltimore Ravens–Minnesota Vikings
2013.12.0819:00New England Patriots–Cleveland Browns
2013.12.0819:00New Orleans Saints–Carolina Panthers
2013.12.0819:00New York Jets–Oakland Raiders
2013.12.0819:00Philadelphia Eagles–Detroit Lions
2013.12.0819:00Pittsburgh Steelers–Miami Dolphins
2013.12.0822:05Denver Broncos–Tennessee Titans
2013.12.0822:25San Diego Chargers–New York Giants
2013.12.0822:25San Francisco 49ers–Seattle Seahawks
2013.12.0822:25Arizona Cardinals–St. Louis Rams
2013.12.092:30Green Bay Packers–Atlanta Falcons
2013.12.102:30Chicago Bears–Dallas Cowboys
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik