HFL: először nyerheti meg vidéki csapat a döntőjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.16. 13:41
null
Vasárnap rendezik meg a HFL döntőjét (Fotó: MAFSZ)
Először nyerheti meg vidéki csapat a Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) kiemelt osztályának (HFL) döntőjét, mivel a vasárnapi fináléban a Budapest Cowbells ellenfele a Miskolc Steelers lesz.

A finálé csütörtöki sajtótájékoztatóján Boda Gábor, a szövetség elnöke elmondta, hogy a Cellect Hungarian Football League idei zárómérkőzését vasárnap 17 órától, a BVSC Szőnyi úti stadionjában
rendezik, s az összecsapást a Digi Sport 2-nek köszönhetően a sportág hazai történetében először lehet televízión keresztül is élőben nyomon követni.

A párharc esélyese az alapszakaszban egy vereséggel – az Eger Heroestól kapott ki – az élen végzett Budapest Cowbells, azaz a Kolomposok csapata.

A Miskolc Steelers, vagyis az Acélosok némi meglepetésre jutottak el a fináléig. Karim Trabelsi, a Cowbells edzője szerint a játékosimport növekedésének köszönhetően emelkedett a színvonal a bajnokságban. Hozzátette: mivel jól ismerik a miskolciakat, pontosan tudják, mire számíthatnak
ellenfelüktől a fináléban.

Száraz Zsolt, a Steelers szakvezetője azt hangsúlyozta, hogy az idei küzdelmek során egyedül a Cowbells tudta legyőzni őket, amikor a budapesti találkozón 41–27-re maradtak alul. A több mint féltucat 19 évesnél fiatalabb játékost foglalkoztató Acélosok ezért most szeretnének visszavágni, s első vidéki csapatként megnyerni a Hungarian Football League-et.

2005 óta mostanáig tíz Hungarian Bowlt rendeztek, ebből ötöt a Budapest Wolves, kettőt a Győr Sharks, egyet-egyet pedig a Budapest Hurricanes, az Újbuda Rebels, valamint a címvédő Bratislava
Monarchs nyert meg. Ebből az utolsó négy évben volt a HFL zárómérkőzése az összecsapás: 2012-ben a Budapest Wolves, 2013-ban a Budapest Hurricanes, 2014-ben az Újbuda Rebels, 2015-ben pedig a Bratislava Monarchs győzött.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik