Hajnalban megkezdődik az NFL-szezon! De kire figyeljek?

Vágólapra másolva!
2012.09.05. 16:17
null
Az előző alapszakasz utolsó mérkőzésén Eli Manningék örülhettek, sikerükkel ők jutottak tovább, és nyerték meg végül a Super Bowlt is (Fotó: Action Images)
Címkék
Elérkezett az ősz, ami nem csak az iskolakezdést jelenti, hanem a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) kezdetét is. A hagyományoknak megfelelően az alapszakasz első találkozóját csütörtök hajnalban rendezik és a tavalyi bajnok az egyik csapat. Idén a New York Giants–Dallas Cowboys összecsapás nyitja a szezont – érdekesség, hogy a 2011-es idényben ez volt az utolsó alapszakaszbeli ütközet, amelyet megnyerve indult meg a Giants a végső győzelem felé.


A holt szezon történéseit összegyűjtő cikkünket ide kattintva érheti el!

Ha már bajnok, akkor kezdjük áttekintésünket az NFC Keleti csoportjával, azon belül is a New York Giantscel. Tavaly ismét megcsinálták, amit 2007-ben. Egy relatív gyengébb mérleggel (9–7) a rájátszásban egy hatalmasat játszó védelemmel és egy Eli Manning meccsnyerő támadássorozattal Super Bowl-győztesek lettek.

A 2012-es szezont nagyjából ugyanaz a keret alkotja, akik tavaly. Eli Manningnek már kétszer annyi gyűrűje van, mint bátyjának és tavaly majdnem 5000 yardot passzolt. Két elkapója is 1000 yardot ért el egy évvel ezelőtt, Hakeem Nicks és a nagy meglepetés Victor Cruz megint rendelkezésre állnak, igaz Nicks sérüléssel bajlódik és első heti részvétele még kérdéses. Steve Smith távozott, pótlását a Domenik Hixon, Ruben Randle (2012-es újonc) páros oldhatja meg.

A csoport rivális Cowboystól érkezett Martellus Bennett, de leginkább blokkolásban fogják hasznát venni esetleg a célzóna közeli szituációknál. A futó szekció Brandon Jacobs távozásával gyengült valamelyest, ám helyette érkezett az idei draft első körében David Wilson. Lehet több lehetőséget fog kapni, mint arra számítani lehetett, mert a kezdő Ahmad Bradshaw sérüléssel bajlódik és nincs százszázalékos állapotban.

A támadófal gyengeségét elhomályosította Manning gyors döntéshozó képességével. A falban két változás van a tavaly év végihez képest. A bal oldali tackle-ként gyengén teljesítő David Dahl a jobb oldalra került, míg Kareem McKenzie gyatra teljesítménye (13.5 sacket engedett 2011-ben) miatt távozott a csapatból. Az új LT a Seattle-t, majd Washingtont megjárt Sean Locklear lesz. Középen a Chris Snee, David Baas, Kevin Boothe hármas stabilnak tűnik.

A védelem erőssége továbbra is a védőfal. Jason Pierre-Paul, Justin Tuck és Osi Umenyiora is két számjegyű sacket ért el (JPP egymaga 16.5-öt) és a fal közepe is megbízható a Linval Joseph, Rocky Bernard duóval. A leggyengébb egység a linebackersor volt, ahonnan távozott Johnathan Goff, de ez nem fogja annyira megrázni a csapatot. Csere keretén belül megszerezték a Bengalstól Keith Riverst, akitől a kezdő gyenge oldali LB poszt megszerzését várták. Jelenleg csereként szerepel a depth chartokon. Chase Blackburn valamelyest megoldás középen, így Michael Boley a gyenge, míg Matthias Kiwanuka az erős oldali linebacker poszton szerepel majd kezdőként. A secondary ismét elveszítette Terrell Thomast, aki újra keresztszalag-szakadást szenvedett. Corey Webster így újfent első számú cornerback lesz és mellette a tavalyhoz hasonlóan bokaproblémákkal küszködő, 2011-es első körös választott Prince Amukamara vagy Michael Coe fog kezdeni. Végül a safety poszt, ahol Kenny Phillips megbízható, de a drága Antrel Rolle passz elleni védekezésben igen gyenge és mögöttük a cserék sem túl acélosak.

Összességében nem lenne meglepő, ha megint ott lennének a februári végelszámolásnál, mivel talán csak két poszton távozott fontosnak mondható játékos, de őket az érkezők megfelelően pótolhatják.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

Dallasban abban bíznak, hogy idén hozzák a szokásos szezon eleji jó formát, de aztán nem omlanak össze az alapszakasz végére vagy a rájátszásra, mint a Romo-korszak eddigi éveiben. Ezt megalapozhatja egy kiegyensúlyozott támadójáték a tavaly berobbant DeMarco Murray vezetésével, csak azért kell imádkoznia a stábnak, hogy ne sérüljön ismételten meg. Az eredményes futás megkönnyítheti Romo dolgát is, aki Dez Bryant és Miles Austin személyében két életveszélyes célpontnak dobhatja a labdát, hogy az évek óta stabil tigth endet, Jason Wittent meg se említsük.

Ami problematikus lehet a Cowboys offense számára, az a támadófal. Tavaly a két szélen elfogadhatót nyújtott Doug Free és Tyron Smith, akik idén helyet cserélnek, hogy az ifjú sztár védje Romo vakoldalát (ez a nehezebb feladat a kettő közül). Középen azonban katasztrofális ez a fal, nem véletlenül hoztak két új kezdő guardot is Nate Livings és Mackenzy Bernadeau személyében. Centerbe pedig a napokban érkezett a kipróbált veterán Ryan Cook, így egy megújult, rutinos fal állhat össze Romóék előtt, ami létfontosságú lesz nem csupán a teljesítmény javítása érdekében, hanem Murray és Romo egészségének megőrzése céljából is.

Azonban nem elsősorban a támadók hibái okozták a Cowboys vesztét 2011-ben, hanem inkább a védők betlizése. Ennek megfelelően a vezetőség elsősorban ide próbált erősítést szerezni. A védőfal nagy csalódást okozott, ráadásul az egység legjobbja, Jay Ratliff rögtön egy többhetes sérüléssel indítja az idényt. Az újonc Tyrone Crawford idővel javulást hozhat, de egyelőre a Marcus Spears, Josh Brent, Jason Hatcher trió egyetlen támadófalat sem fog elriasztani. Éppen ezért nagy szükség lesz a kifejezetten jónak mondható linebackersor erőn felüli teljesítésére. DeMarcus Ware a liga egyik legjobb pass rushere, Anthony Spencer és Sean Lee pedig remekül állítják meg a futást. A tavaly sokat tanuló Bruce Carter idén elvileg nagy szerepet kap itt, és minden jel arra mutat, hogy megállja majd a helyét.

A legnagyobb erőfeszítéseket a cornerbackeknél tette a vezetőség azért, hogy javuljon az együttes. A Kansas City Chiefstől érkező Brandon Carr és az újonc Morris Claiborne előrelépést jelenthetnek a tavalyi katasztrofális felállásokhoz képest, de így sem lehet erősnek nevezni ezt a részleget Dallasban. Miután a tavalyi betliben kulcsszerepet vállaló Mike Jenkins és Orlando Scandrick továbbra is a csapattal dolgoznak, nincs gond a mélységgel sem, hiszen bár kezdőnek nem jók az említett úriemberek, harmadik-negyedik számú elkapókat le tudnak fogni. A safetyk átlagosnak nevezhetők, Gerald Sensabaugh legalábbis ez a kategória, míg párja feltehetően Barry Church lesz, aki eddig mindig bizonyított, ha lehetőséget kapott.

Összességében jó kis kerettel bír a Dallas, nem igazán látni, miért ne juthatnának rájátszásba, és ott még tovább. Persze vannak gondok a védőfallal, a támadófallal és a secondaryvel is, de ettől még ebben az erős NFC Eastben is esélyesként kell velük számolni. Tavaly egy ki-ki meccsen (éppen a Giants ellen) bukták el a playoffot, márpedig nem mondhatni, hogy gyengült volna a keret azóta. Viszont Romo a legritkább esetben vezette ilyen meccseken a Dallast, ezen kell elsősorban változtatni, márpedig ez Jason Garrett hatásköre. Egy tavalyihoz hasonló eredménnyel mindenesetre biztosan nem lenne elégedett a publikum.

Nagy vonalakban a további csapatokról, hol, mire lehet számítani, kitől várhatják a szurkolók a megváltást, vagy éppen ki miatt kell külön imákat elmormolni, hogy kedvenc játékosunkat ne törjék össze. Folytassuk az NFC Keleti csoportjának két csapatával!

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2012-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A tavalyi átigazolási szezonban nagybevásárlást tartó, Dream Teammé névlegesen – a pályán nyújtott teljesítményével kevésbé – avanzsáló Philadelphia Eagles sokkal csendesebb uborkaszezont zárt, de talán ezúttal éppen erre volt szükség. A tavaly borzalmasan teljesítő linebackersorba érkezett DeMeco Ryans a Houstontól, valamint a játékosbörze második körében kiválasztott Mychal Kendricks egyaránt óriási lökést adhat az egységnek, ami a brutális védőfal (Jason Babin 18, Trent Cole 11 sacket mutatott be az előző idényben, de a fal közepén Cullen Jenkins is hozzátett 5.5-öt, és akkor a 2010-es első körös Brandon Grahamet és az idei második körös Vinny Curryt nem is említettük, mint az ellenfél irányítóinak rémeit). A támadósorban minden azon múlik, hogy Michael Vick egészséges tud-e maradni, célpontjai továbbra is kitűnőek (DeSean Jackson és Jeremy Maclin számára egyaránt kinézhet 1000 yard feletti szezon, míg LeSean McCoy 2011-ben a legtöbb touchdownt szerezte az egész ligában (17 futott, 3 elkapott).

Ebben a négyesben kap még helyet a Washington Redskins, amely gyakorlatilag mindent egy lapra feltéve az előző idény legjobb egyetemi játékosának választott Robert Griffin III kezébe helyezte a franchise jövőjét – a lábon és levegőben is rendkívül veszélyes irányítóért a Rézbőrűek három első és egy második körös választási jogot adtak. Fő célpontnak Pierre Garcont hozták a keze alá, míg futásban a Helu, Royster, Morris hármastól várja a haladást Shanahan edző.

Az NFC-ben maradva térjünk át az északi divízióra, és folytassuk a sort a 2010-es szezon bajnokával, a Green Bay Packersszel. Továbbra is a „sajtfejűeket" erősíti a liga három legjobb irányítójának egyiket, Aaron Rodgers, akinek a célpontjai idénre sem csökkentek, így jó esélye van rá, hogy megismételje tavalyi parádés teljesítményét (4643 yardot passzolt 15 mérkőzés alatt, 45 TD-passzt adott, 122.5-ös irányítómutatója pedig a liga történetének legjobbja lett). A futójátékba Cedric Benson hozhat új erőt, míg a centerposzton már most ikonnak számító Jeff Saturday fogja feladni a labdát idény Rodgersnek. A védelem tavaly nem szuperált fényesen, a pass rusher szekcióba érkezett az első körben Nick Perry, aki vélhetően megkönnyíti Clay Matthews dolgát.

Ebből a kvartettből tavaly még a Detroit Lions is bejutott wild card-helyen a rájátszásba, Matthew Stafford 5038 yardos parádés teljesítménnyel zárta az alapszakaszt, amelynek egyik legjobb játékosa a Calvin Johnson volt, akinek 1681 elkapott yardjánál többet egy játékos sem szerzett – érkezett is számára a jól megérdemelt új szerződés. Ezt a kettőst továbbra sem lesz könnyű megállítani, és Nate Burleson, Titus Young valamint az idei drafton érkező Ryan Broyles is szépen szállíthatja majd a yardokat, az első körös választott Riley Reiff pedig a támadófalnak adhat további stabilitást. A védelemben a cornerbackrészleg továbbra sem rendezett („köszönhetően" a számos letartóztatása után érthetően nem marasztalt Aaron Berrynek is), de ha Ndamukong Suh visszatalál újoncidényében mutatott formájához, Nick Fairley pedig az egyetemi utolsó éve után ismét domináns teljesítményt nyújt, valamint Cliff Avril is a játékra, nem pedig a fizetésére koncentrál, ez a védőfal még sok örömet okozhat a szurkolóknak. Hogy futni ki, és hogy fog, az kérdéses, egyrészt ebben a szerepkörben a fal sem remekel, másrészt már az csodaszámba megy, ha a Kevin Smith, Mikael LeShoure, Jahvid Best hármasból valaki egészséges, utóbbi például a 6. hétig biztosan nem léphet pályára, a tavalyi második körös LeShoure pedig sérülésenként hozott össze egy rendőrségi ügyet is – pedig előbbiből sem volt kevés...

A Chicago Bears tavaly erősen kezdett (7–3), de Jay Cutler és Matt Forté sérülése miatt visszaesett (8–8), így lemaradt a rájátszásról. A támadófal kaotikus állapotai rendeződni nem látszódtak, de a kiváló futó, Forté legalább meghosszabbította szerződését, az elkapósorba érkezett Brandon Marshall, akivel Cutler Denverben nagyon szép szezonokat teljesített, valamint a draftról Alshon Jeffery, akitől szintén nagyszerű szezon várható. A védelemben a secondary nem a legfényesebb, valamint Brian Urlacher térde is folyton rakoncátlankodik, szükség lesz a Julius Peppers vezette védőfal kiváló munkájára ezúttal is. A speciális egységben van a liga egyik legjobb visszahordója Devin Hester személyében, ő ebben a szerepkörben mérkőzéseket képes megváltoztatni.

A Minnesota Vikings kevésbé fényes szezont tudhat maga mögött, Christian Ponder irányító védelméért azért sokat tehet Matt Kalil, valamint a hírek szerint Adrian Peterson is felépült súlyos sérüléséből, így a futójáték ismét nagyszerű lehet a Vikingeknél. Az elkapóposzt kevésbé erős, Percy Harvin viszont sokszor hozza majd kiszolgáltatott helyzetbe a védelmeket és Jerome Simpson is képes szép dolgokra, míg vélhetően Kyle Rudolf TE is többet lesz idén foglalkoztatva.

A 2009-es idény bajnoka is ebben a konferenciában található, a New Orleans Saints fémjelezte déli részlegre térünk át. A Szentek a fejvadászbotrányból jócskán megtépázott reputációval léptek ki, Jonathan Vilmát és a főedző Sean Paytont egész évre elveszítették, ahogyan második körös választási jogukat is, az elsőt pedig tavaly feláldozták Mark Ingram megszerzésére. A támadósorból távozott Robert Meachem, de amíg tavaly rekordot döntő Drew Brees (5476 passzolt yard) irányítja ezt a csapatrészt, addig vélhetően visszaesést nem láthatunk. Nagy szezon néz ki Jimmy Grahamnek, aki az új TE-generáció egyik legkiválóbb tagja, de a teljes szezont csak a legritkább esetben végigjátszó Marques Colstontól is joggal várhatnak a szurkolók 1000 yard feletti teljesítményt. Vilmát a védelemben a Hawthore, Lofto, Ruud hármassal pótolták, ha egészségesek lesznek, nagy erősítést jelenthetnek mindannyian.

Az Atlanta Falcons révén még egy playoff-csapat került ki tavaly innen, Matt Ryan a Julio Jones, Roddy White, Tony Gonzalez elit célpontokra támaszkodhat, valamint az elmúlt négy szezonban több mint 5000 yardot futó Michael Turnerre. A védelembe érkezett bagóért Asante Samuel, aki az eddig sem gyenge Brent Grimes, Dunte Robinson kettőssel karöltve igyekszik megállítani az ellenfél elkapóit.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik, az előző szezonban csoportnegyedikként végző csapatnak van a legnagyobb esélye arra , hogy ebben a szezonban bejut a rájátszásba?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az előző drafton elsőként választó (tehát előtte leggyengébb mérleggel záró) Carolina Panthers Cam Newton személyében igazi gyöngyszemet talált, több mint 4000 yardot passzolt már az első idényében (rekord), emellett 706 futott yardot is betett a közösbe 14 talajon szerzett hatpontossal (rekord az irányítók között a liga történetében, elsőévesként!). Célpontja nincs sok, de Steve Smith tavaly ismét régi önmagát kezdte idézni, és Brandon LaFell és Louis Murphy is hozhat jó mérkőzéseket, valamint a két kiváló futó, DeAngelo Williams és Jonathan Stewart is nagy szolgálatot tehet támadásban. A védelemben Jon Beason továbbra is sérüléssel bajlódik, az 1/9-es Luke Kuechly viszont már most vezérnek látszik a linebackersorban.

A Tampa Bay Buccaneers biztató idény után 2011-ben nagyon leszerepelt, ezt pedig a holtszezonban mindenképpen orvosolni kellett. Érkezett is a liga egyik legjobb belső támadófalembere Carl Nicks személyében, egy kiváló elkapó Vincent Jackson révén, a draft első körében Doug Martin, hogy a futórészleget erősítse, így Josh Freemannek mindenképpen javulnia kell. A rettenetesen produkáló, de tehetséges védelembe jött Mark Barron, hogy a futásoknál és a passzjátéknál is besegítsen, valamint az elmúlt évek magasan kiválasztott embereitől, Gerald McCoytól (2010/1/3) és Adrian Clayborntól (2011/1/20) is joggal várható javuás.

Az NFC Nyugati csoportja az elmúlt években a pofozógép szerepét töltötte be. Tavaly azonban a San Francisco 49ers egy igen masszív 13–3-as mérleggel egészen a főcsoportdöntőig menetelt.

A 49ers favoritként indul a csoportgyőzelemért. Kerete nem változott jelentősen. Alex Smith marad a kezdő, de most már teljes offseasont töltött el Jim Harbaugh rendszerének elsajátításával. Az elkapó gárdája erősödött, mivel érkezett Mario Manningham és a veterán Randy Moss. Szintén az elkapásokban jelent majd segítséget Vernon Davis és alkalmanként Delanie Walker. A futójáték erősítését szintén egy volt Giants játékossal, Brandon Jacobsszal történt meg, az így kialakul Frank Gore, Kendall Hunter, Jacobs trió igen dominánsnak tűnik papíron. A támadófal egy helyen változott, mégpedig távozott Adam Snyder a jobb oldali guard posztjáról. Helyét az eddigi tackle csere Alex Boone veszi át a kezdőben és nem kell aggódni ezen a poszton is helytáll majd.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik, az előző szezonban csoportgyőztes csapatnak van a legnagyobb esélye arra, hogy lemarad ebben az idényben a playoffról?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A védelem idén is bivaly erős lesz ezt garantálni lehet. A kezdőben nem történt változás, így a front7 megint dominálni fog. Justin Smith a legjobb 3–4-es védekező falember a ligában és mögött két kiemelkedő linebacker helyezkedik el Patrick Willis és NaVorro Bowman személyében. A kérdés, hogy a szélekről milyen hatékonysággal fog jönni a pass rush. Aldon Smith tavaly robbant be, de idén már teljes értékű kezdő lesz. A másik oldalon Ahmad Brooks igyekszik megkeseríteni az irányítók életét. A cserék közül kiesett Pary Haralson és a helyére jött a veterán Clark Haggans. A védelem gyengébbik része a secondary. Carlos Rogers remekelt tavaly és Tarell Brown is megbízhatóan játszott. Mögöttük a fiatal Chris Culliver és az egy év foci nélküli év után újra lehetőséget kapó Perrish Cox igyekszik segíteni a gyengélkedő egységet. Dashon Goldson franchise taget kapott és itt az idő, hogy bebizonyítsa, megérdemli azt a rengeteg pénzt (és az esetleges hosszú távú szerződést). Donte Whitner a futások ellen hatékony és szürke eminenciásként segít a védekezésben. Nagy visszaesésének kell bekövetkeznie, hogy ne a 49ers legyen csoportgyőztes és még a tavalyinál is tovább juthatnak.

Ebben a menetelésbe és a már biztosnak tartott San Francisco csoportgyőzelembe igyekszik beleszólni a Seattle Seahawks. A tavalyi pocsék irányítójáték főszereplője (Tarvarris Jackson), a két meccsen NFL kezdő szabadügynök igazolás (Matt Flynn) és a 2012-es harmadik körös draft választása (Russell Wilson) küzdelme a kezdő posztért jelentette a híreket a csapat táján. Meglepetésre nem Flynn, hanem Wilson lesz az első héten a kezdő irányító, míg Jacksont Buffalóba cserélték még az alapszakasz kezdete előtt. Az elkapógárdából a tavaly teljesen észrevehetetlen játékot mutató Mike Williams távozott. Golden Tate megkapja a kezdő lehetőséget a remélhetőleg ismét egészséges Sidney Rice mellett. Nem szabad megfeledkezni a harmadik kísérletek specialistájáról Doug Baldwinról s a Terrell Owenst maga mögé szorító és ezért az 53-as keretbe kerülő Braylon Edwardsról sem. A tight endek játéka már évek óta csak a blokkolásra szorítkozik pedig Zach Miller nem fakezű játékos. Kellen Winslow jött, látott, edzett, de már a csapatnál sincs. Úgy tűnik Carroll és edzői elégedettek Anthony McCoy teljesítményével. Remélhetőleg a támadófal egészséges tud maradni idén és akkor még az iránytó is a zsebből passzolhat. A védelem tavaly elég masszív volt. Idén ez mit sem fog változni, sőt még javulás várható ettől az egységtől. A védekező fal nagyon erős. Ráadásul érkezett James Jones, aki a passz szituációknál tud majd nagyobb nyomást gyakorolni a fal közepén. Az első körös újonc Bruce Irvin Chris Clemons párjaként bizonyíthat a kritikusainak, de csak passz szituációknál. A linebackersor erősödni látszik. Igaz távozott David Hawthorne, de az újonc Bobby Wagner méltő helyettese lehet középső linebackerként. KJ. Wright és LeRoy Hill a két szélső LB. A secondary tavaly bizonyított. Brandon Browner bevált, akár csak Richard Sherman és a veterán Marcus Trufant is visszatér és valószínűleg ő lesz az első számú nickel corner. Az Earl Thomas, Kam Cnacellor safety páros fiatal, de emellett remek teljesítményt nyújtanak. Egy magabiztosabb támadóalakulat választja el a Seahawks attól, hogy méltó kihívói legyenek a 49ersnek, de ha Wilson beválik és a fal is egészséges tud maradni ez is megtörténhet.

Tavaly csak az utolsó mérkőzésen dőlt ez a csoport második helye. Akkor az Arizona Cardinals nyert és ért el 8–8-as eredményt. Idén ennél jobb lenne a cél, de a támadóknál elég nagy problémák vetődtek fel. Kezdve az irányító kérdéssel. Kevin Kolb és John Skelton nagyjából ugyanannyi eséllyel indult neki az edzőtábornak. Az első héten John Skelton lesz a kezdő, de az elsőzezonban mutatott játéka nem volt teljesen meggyőző. Annyiban volt jobb Kevin Kolbnál, hogy kevesebbszer adta el a labdát. A rossz passzjáték másik oka a támadófal. Alapból elég gyenge ez a társaság és a holtszezonban is csak Adam Snyder és három újonc falember érkezett erősítésként. Az edzőtábor végére kiesett a kezdő LT (Levi Brown) és a majdnem jolly joker csere (Jeremy Bridges) is. A szezont a D'Anthony Batiste, Daryn Colledge, Lyle Sendlein, Adam Snyder, Bobby Massie ötössel kezdi meg a Cards. Ha legalább a futójáték hatékony lenne, már az segítség lenne az irányítóknak. Beanie Wells és Ryan Williams is egészségesnek tűnik, akár csak a nem csak visszahordásoknál veszélyes LaRod Stephens-Howling. Az első három elkapó változatlan tavalyhoz képest. A Larry Fitzgerald, Andre Roberts, Early Doucett trió mellé érkezett a draftról Michael Floyd, akitől akár már idén is sokat várnak a szurkolók. A védelem a tavalyi szezon második felére hatalmasat fejlődött és az NFL élmezőnyébe tartozott. Az előszezonban ez teljesen eltűnt, lehet sokan úgy gondolták jó úton haladnak. A védekező fal az egyik legjobb a ligában. A két szélen Calais Campbell és Darnell Dockett igazi szörnyek tudnak lenni és középen Dan Williams is megfelelő játékerőt képvisel. A belső linebacker osztag is kiváló. Daryl Washington nagy évet produkálhat és hiába hátráltatta bokasérülés Parys Lenont mégis csak ő a vezér. A gondok a szélen vannak, ugyanis a két kezdő mögött (Sam Acho és O'Brien Schofield) nincs minőségi csere. A secondary hajlamos a nagy playek benyelésére főleg passzjátékoknál, de a futásokat rendszerint jól fogják. Patrick Peterson tavaly a punt visszahordásaival emelkedet ki, idén rendes posztján is stabilizálnia kell játékát. A másik kezdő corner William Gay lesz, de mögötte nem sokkal van lemaradva Greg Toler és Jamell Fleming sem. Adrian Wilson hozni fogja a megszokott biztos játékát, hiába lesz ez már a 12. éve a ligában. Free safetyként Kerry Rhodes szerepel majd. A legnagyobb kérdés az irányító és a támadófal. Ha egy közepes teljesítményt nem érnek el, akkor csúnya szezon elé néznek a Cards szurkolói.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat végez az NFL 2012-es szezonjában a legrosszabb mérleggel, kié lesz az 1/1?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nem olyan csúnyának, mint a St. Louis Rams szimpatizánsok az elmúlt években. A 2012-es szezont új vezetéssel kezdik meg a Kosok Jeff Fisher vezetésével. A kezdő irányító nem változott. Sam Bradford a tavalyi sérülésektől tarkított szezonját igyekszik majd feledtetni. Hű segítője és a támadók leállíthatatlan motorja ezúttal is Steven Jackson lesz. Az elkapók között nincs egy igazi első számú, ez annyira nem meglepő, figyelembe véve az elmúlt évek tapasztalatait. Brandon Gobson, Danny Amendola és Steve Smith az első három és ne feledkezzünk meg a két újoncról, Chris Givensről és Brian Quickről sem. Az elkapásokban lesz segítség a tight end, Lance Kendricks is. A Ramsnél is a támadófal a leggyengébb pont az offense-ben. Fisherék nem cécóztak feladták a Jason Smith-projectet és elcserélték a Jetsbe a szintén borzasztóan gyenge Wayne Hunterért. Így az ugyancsak nem túl jó – finoman szólva...– Barry Richardson lesz a jobb oldali tackle. A középső hármas biztos pontja lehet a falnak, mivel Scott Wells center poszton, míg Harvey Dahl jobb oldali guardként szerepel majd. Az újonc Rokevious Watkins annyira meggyőzte az edzőket játékával, hogy kiérdemelte a kezdő bal oldali guard posztot. És végül ne feledkezzünk meg Rodger Saffoldról sem, aki ha egészséges tud maradni egy megbízható bal oldali tackle. Meglátszik, hogy Fisher védekező szellemű edző. Ezt a csapatrészt szépen rendbe tette és hiába vannak védekező koordinátor nélkül (a Saints botrányból ismert Greg Williams lett volna a DC, de határozatlan idejű eltiltását tölti) ez az egység valószínűleg pozitív meglepetést fog okozni a szezon során. A védekező fal két szélén Chris Long és Robert Quinn igyekszik az ellenfél irányítóira nyomást helyezni. Középen a szabadügynök piacról érkező Kendall Langford és az újonc Michael Brockers biztos pontnak tűnik. James Laurinaitis fáradhatatlan vezére a védelemnek, de most az átlagosnál jobb társakat kapott Jo-Lonn Dunbar és Rocky McIntosh személyében. A corner poszt is erősítésen esett át. Érkezett Cortland Finnegen (szabadügynökként) és Janoris Jenkins (újonc) és Bradley Fletcherrel kiegészülve elég jó kis társaságnak tűnnek. A safety poszton maradt a Quintin Mikell, Darian Stewart kezdő páros, plusz Craig Dahl, aki mindkét safety poszton bevethető cserejátékos. Nem lesz 1/2-es szezonja a Ramsnek ezt kockázatmentesen állíthatom, de nem is lesznek 8–8 körül. Valahol a kettő között lesz az igazság és ismét a csoport negyedik helye.

Az Amerikai főcsoport (AFC) csapataival holnap foglalkozunk részletesen!

NFL 2012, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2012. 09. 06. 2:30 New York Giants–Dallas Cowboys
2012. 09. 09. 19:00 Chicago Bears–Indianapolis Colts
2012. 09. 09. 19:00 Minnesota Vikings–Jacksonville Jaguars
2012. 09. 09. 19:00 New York Jets–Buffalo Bills
2012. 09. 09. 19:00 Houston Texans–Miami Dolphins
2012. 09. 09. 19:00 Tennessee Titans–New England Patriots
2012. 09. 09. 19:00 Detroit Lions–St. Louis Rams
2012. 09. 09. 19:00 New Orleans Saints–Washington Redskins
2012. 09. 09. 19:00 Cleveland Browns–Philadelphia Eagles
2012. 09. 09. 19:00 Kansas City Chiefs–Atlanta Falcons
2012. 09. 09. 22:15 Green Bay Packers–San Francisco 49ers
2012. 09. 09. 22:15 Arizona Cardinals–Seattle Seahawks
2012. 09. 09. 22:15 Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers
2012. 09. 10. 2:20 Denver Broncos–Pittsburgh Steelers
2012. 09. 11. 1:00 Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals
2012. 09. 11. 4:15 Oakland Raiders–San Diego Chargers

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik