Eli Manningék ültek fel az NFC East trónjára

Vágólapra másolva!
2012.01.01. 23:13
null
A 178 yardot szerző Victor Cruz útban a Giants első TD-je felé (Fotó: Action Images)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 17., utolsó fordulójában Tom Brady és Matthew Stafford is átlépte a passzolt 5000 yardos határt, Drew Brees is rátett még jó néhány yardot (a Saints támadóegysége meg feljegyzett még néhány klub- és ligarekordot) őrült meccsen győzött a Packers és pihenhet a 49ers. A 22 óra után kezdődő találkozók végeredményeinek függvényében eldőlt, az Amerikai főcsoportban a Denver Broncos szerezte meg a 4., a Cincinnati Bengals pedig a 6., még rájátszást érő helyet, míg az Atlanta Falcons fölényes sikerével beelőzte a Lionst a Nemzeti főcsoportban, így Matt Ryanék zártak az 5. helyen. Az alapszakasz utolsó mérkőzésén a New York Giants hazai pályán magabiztosan legyőzte a Dallas Cowboyst, így megszerezte a csoport első helyét, és bejutott a rájátszásba.

 

A VASÁRNAP ESTI (UTOLSÓ ALAPSZAKASZ-) MÉRKŐZÉSEN

A találkozó előtt egyszerű volt a forgatókönyv: amelyik csapat nyer New Yorkban, az jut be a Nemzeti főcsoportból negyedikként a rájátszásba, a vesztes fél a csoport harmadik helyén zár.

A két együttes dallasi összecsapásán, december 11-én a Cowboys a záró játékrészben már 12 ponttal is vezetett (34–22), de az összesen kilenc fordítást bemutató találkozón hátravolt még egy csavar, a Giants Jake Ballard 8 yardos elkapásával és Brandon Jacobs futásával (valamint DJ Ware kétpontos akciójával) 37–34-re fordított, és bár a Dallasnak még így is megvolt az esélye a hosszabbításra, Dan Bailey mezőnygólját a mérkőzés embere, Jason Pierre-Paul blokkolta, biztosítva a New York-i sikert.

Az előző fordulóban kézsérülést szenvedő Tony Romo természetes vállalta a játékot az alapszakasz utolsó mérkőzésén, amelyen eleinte a védelmek játszották a főszerepet, és háromszor is gyorsan leparancsolták az ellenfél támadóit. Az újabb Giants attak során azonban 3. és 1-re Victor Cruzt hozta játékba, és a szezon talán legnagyobb meglepetése 74 yardon keresztül meg sem állt a célzónáig (7–0).

A vendégek offense ismét hamar rúgni kényszerült, bár a Cowboys a punt után kis híján visszaszerezte a labdát, végül az előbb Will Blackmonon, majd Bellen megpattanó tojást végül Greg Jones szerezte vissza, így Eli Manningék jöhettek ismét.

Az ajándékba kapott lehetőségből szépen rohamoztak is az ellenfél végzónája felé, ahol végül AhmadBradshaw futott 5 yardról TD-t (14–0).

A Cowboyson ezután sem látszott az átütő erő, de a dallasiaknak még szerencséjük sem volt, hiszen Jacobs kezéből hiába verték ki a labdát, az újabb ide-oda pattogó játékszert végül Manning kaparintotta meg – igaz, Lawrence Tynes 40 yardos mezőnygólja mellé szállt.

A 2012-ES NFL-DRAFT TOP10-E
1. Indianapolis Colts
2. St. Louis Rams
3. Minnesota Vikings
4. Cleveland Browns
5. Tampa Bay Buccaneers
6. Washington Redskins
7. Jacksonville Jaguars
8. Carolina Panthers
9. Miami Dolphins
10. Buffalo Bills
A Panthers és a Dolphins között pénzfeldobás dönt majd.

Amikor végre elkezdett életjeleket mutatni a vendég offenzíva, akkor Romo átlépte a kiindulási pontot a passz előtt, így nem érvényes az elkapás, majd a túl oldalon Bradshaw elkapott touchdownjával 21–0-ra módosult az állás, s bár az utolsó másodpercekben szépen jött előre a Cowboys, Dan Bailey 52 yardos próbálkozása mellé szállt.

A második félidő elején Cruz 27 yardos elkapással már 114-nél járt, de a Cowboys védelme végül feltartóztatta az Óriásokat, majd egy 94 yardos TD-drive végén Laurent Robinson 34 yardos elkapásával szépített (21–7).

Ráadásul gyorsan leparancsolták a vendégek védői a New York-iakat, így újabb esélyt kaptak a szépítésre, de Romo átadását Antrell Rolle kaparintotta meg (interception). A vendégvédelem ismét kitett magáért, és 4. és 1-re a dallasi 35ösön Sean Lee-ék megállították Brandon Jacobsot, igaz, a fordulás után a Giants 10-esén a Cowboys is elszúrt egy negyedik kísérletet.

Az újabb kivédekezett hazai támadás után a punt során még szabálytalankodtak is a New York-iak, így pedig mindössze 26 yardot kellett megtenni a Dallasnak, ezt pedig Dez Bryant elkapásával, Felix Jones rövid futásával és Robinson 6 yardos (újabb) TD-elkapásával abszolválták is Romóék (21–14).

Nem tört össze ettől sem a Giants, és Victor Cruz újabb elkapásaival gyorsan a vörös zónába jutott, és bár ott a végén megtorpant az együttes, Lawrence Tynes 28 yardos mezőnygóljával hat perccel a vége előtt így is két támadásnyira növelte az előnyt (24–14).

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodó Cowboys nem tudott mit kezdeni a hazai nyomással, az újabb elrúgott labda után pedig Manning 4 yardos TD-passzt adott Hakeem Nicksnek, végleg eldöntve a mérkőzés és a továbbjutás kérdését (31–14).

NFL 2011, ALAPSZAKASZ
17. (UTOLSÓ) FORDULÓ, VASÁRNAP ESTI MÉRKŐZÉS
New York Giants–Dallas Cowboys 31–14 (7–0, 14–0, 0–7, 10–7)

 

Tim Tebow-ék kiimádkozták a továbbjutást (Fotó: Action Images)
Tim Tebow-ék kiimádkozták a továbbjutást (Fotó: Action Images)

 

A 22 ÓRA UTÁN KEZDŐDŐ MÉRKŐZÉSEKEN

Cincinnatiben parádésan kezdek a vendégek, a végül 191 futott yarddal záró Ray Rice 70 yardos vágtája, valamint Billy Cundiff 42 yardos mezőnygólja után Mike Nugent 46 yardos rúgásával az első negyed végén csak kozmetikázni tudott a Bengals (3–10).


A második negyedben a találkozó során kevesebbet vállalkozó, abból viszont meglehetősen pontos (19 átadási kísérletből 15 volt jó 130 yardért) Joe Flacco Dennis Pittának adott 9 yardos átadásával már két TD-sre növelte előnyét a Baltimore (3–17).

A második félidőre feltámadtak a hazaiak, mind futásban, mind a futás megállításában is megváltozott az addig számukra igen kedvezőtlen kép, és előbb Bernard Scott 25 yardot futásával, valamint Nugent 46 yardos mezőnygóljával 17–13-ra felzárkóztak, sőt, a záró játékrészben már a vendégek 43-asánál jártak, szépen haladva a fordítás felé. Ekkor azonban Jermaine Gresham kezéből Terrell Suggs verte ki a labdát (fumble), amelyet csapattársa, Bernard Pollard kaparintott meg, majd a túl oldalon Rice 51 yardos futásával végleg eldőlni látszott az összecsapás (13–24).

Nugent újabb mezőnygóljával egy támadásnyi közelségbe került a Cincinnati (16–24), és a védősor is kitett magáért, így még egy esélye Daltonéknak, de a támadás végül a félpályánál elhalt, a hail mary-kísérletek pedig nem eredményeztek már újabb pontokat. Nyert tehát a Baltimore, így a New England Patriots mellett a Hollók pihenhetnek a wild card-körben, miután megszerezték a második kiemelést az Amerikai főcsoportban.

Ezzel el is dőlt, hogy az AFC North másik nagyágyúja, a Pittsburgh Steelers csak az 5. helyet kaparintja meg, ráadásul további rossz hír a „Vasas” számára, hogy az együttes első számú futója, Rashard Mendenhall is megsérült a Cleveland Browns otthonában vívott találkozón. Amelyen a hazaiak PhilDawson két mezőnygóljával (26 és 45 yardról volt eredményes) 6–0-ra vezettek, de a Shaun Suisham (aki előbb 45-ről mellé lőtt) még a szünet előtt szépített (19 yardról), majd a fordulást követően 29-ről egyenlített (6–6), mielőtt a Mendenhallt helyettesítő Isaac Redman (18 kísérletből 91 yard) 7 yardos futásával átvette a vezetést a vendégcsapat (6–13)

A záró játékrészben Redman aztán kétszer is elvesztette a labdát, Dawson 49 yardos mezőnygóljával pedig négyre zárkózott a Browns (9–13), amelynek az utolsó másodpercekben megvolt az esélye a fordításra is, de az elképesztő havazásban Seneca Wallace passzkísérletét végül nem tudták elkapni célzónában álló társai.

A Steelers így az AFC West divízió győzteséhez kénytelen utazni, amely az utolsó percekig kérdéses volt, hogy az Al Davist gyászoló Oakland Raiders, vagy a Tim Tebow-val feltámadó Denver Broncos lesz végül.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő                        partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A Musztángok az egymérföld magasban játszott összecsapás során nagyszerűen védekezve alig engedtek teret a Kansas City Chiefsnek, Kyle Orton volt csapata ellen végül így is háromszor annyi yardot passzolt, mint a denveri irányító (180–60).

A vendégek a hét során szerződést hosszabbított Ryan Succop (5 év alatt 14 milliót kereshet) 44 yardos mezőnygóljával szerezhettek volna gyorsan vezetést, ám a rúgó próbálkozása végül a kapu mellé szállt. Az első negyed utolsó másodperceiben Dexter McCluster 21 yardos futásánál azonban már nem volt menekvés, elléptek a Főnökök (0–7).

Kevesen gondolták ekkor, hogy a mérkőzés egyetlen touchdownját láthattuk… A hazaiak a 145 yardot futó Willis McGahee vezetésével rohamoztak talajon, hiába értek el azonban a vendégek 15 yardosáig, Tebow kezéből kiverték a labdát (Kendrick Lewis), így még pontot sem tudtak szerezni.

A második félidőben „visszakapták” a hibázást a Kansas Citytől, egy punt után Javier Arenas ejtette el a tojást, amelyet a hazaiak kaparintottak meg (Matt Willis), így ismét csak 15 yardot kellett megtennie a Broncosnak, de miután Tamba Hali facemaskje büntetlen maradt, csak Matt Prater 38 yardos mezőnygóljával közeledtek (3–7).

A folyamatos puntháború végén Tebow-nak a találkozó hajrájában kétszer is volt esélye fordítani, de Willis nagy hibája (elejtette a nagy passzt), majd saját rontása (interception) után végleg eldőlt a találkozó.

Hogy mégsem búslakodtak a vereség miatt Denverben, arról a csoportrivális San Diego Chargers gondoskodott, a rájátszásról sorozatban másodjára lemaradó együttes az Oakland Raiders otthonában tartott bemutatót.

Bár a Fosztogatók a 417 yardot passzoló Carson Palmer Darrius Heyward-Beynek (130 yard, 1 TD), 3 yardos átadásával gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést (7–0), Philip Rivers (310 yard, 3 TD, 1 INT) Antonio Gatesnek adott 38 yardos passzával még az első negyedben egyenlítettek a vendégek.

Mike Tolbert
1 yardos futásával már a San Diegónál volt az előny (7–14), majd Sebastian Janikowski 52 yardos mezőnygólja (10–14) utáni kirúgás után olyasmit láthattak a vendég szurkolók, amit 2008 óta nem, a csapat visszahordott touchdownt ért el – Richard Goodman 105 yardon keresztül vitte vissza a disznóbőrt (10–21).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A félidő hátralévő részében Janikowski és az egyet hibázó Nick Novak is bevert egy mezőnygólt (13–24), majd a hazai rúgó újabb, ezúttal 27 yardos rúgásával 16–24-re módosította az állást.

A találkozó során csendesebb Vincent Jackson 13 yardos TD-elkapással jelezte, hogy érdemes rá figyelni (16–31), de még mielőtt eldőltnek hittük volna a találkozót, Janikowski negyedik hárompontosával, valamint Kevin Boss 22 yardos elkapásával öt pontra zárkózott a Raiders (26–31).

A találkozó végére a 127 yardig jutó Malcom Floyd tett pontot 43 yardos elkapásával, amelyre a hazaiaknak már nem volt válaszuk, így végül a San Diego Chargers 38–26-ra diadalmaskodott.

Bár az eredmény talán nem mutatja kellőképpen, de a nap egyik legsimább mérkőzésére került sor Atlantában a Tampa Bay Bucceneers vendégszereplése során, hiszen a hazaiak Jacquizz Rodgers 1 yardos futásával, valamint a hozzá hasonlóan újonc Julio Jones 17 és 48 yardos elkapásával már az első negyedben 21–0-s előnyre tettek szert, sőt, a 172 yardig jutó Michael Turner 1 és 81 yardos akciója során újabb touchdownokat értek el, melyek között Curtis Lofton 26 yardos interception utáni visszahordása is hat pontot ért, így a jutalomrúgásokkal együtt a második negyed feléhez érkezve már 42–0-t mutatott az eredményjelző!

A csak az első negyedben passzoló Matt Ryan helyére Chris Redman egy interceptionnel vétette észre magát, melyet Elbert Mack hordott vissza 40 yardon keresztül, emellett Dezmon Briscoe 2 és 5 yardos elkapásával, valamint Connor Barth 41 yardos rúgásával kapaszkodott a Tampa Bay, végül azonban Matt Bryant zárta le a találkozót (45–24). Sikerével az Atlanta a Detroit Lionst megelőzve az 5. helyen zárt az alapszakaszban. A találkozót megelőzően 7 millió dollárért egy évvel hosszabbító tight end, Tony Gonzalez ezúttal nem játszott kiemelkedőt, mindössze 8 yardot szerzett.

Az Arizona Cardinals hiába vezetett szinte végig a találkozó során, és ment 10 perccel a vége előtt tíz ponttal (20–10), Steven Hauschka 26 yardos mezőnygólja, valamint Ricardo Lockette 61 yardos elkapása után hosszabbításra mentette a találkozót a Seattle Seahawks.

Ott viszont jött a szokásos forgatókönyv, a szezonbeli negyedik (!) ráadásos mérkőzését játszó Arizona Jay Feely 28 yardos mezőnygóljával ezúttal is behúzta a győzelmet – amelyhez nagyban hozzájárult Larry Fitzgerald 149 elkapott és LaRod Stephens-Howling 93 futott yardja is.

 

Szédítően jó meccset hozott a Packers–Lions (Fotók: Reuters)
Szédítően jó meccset hozott a Packers–Lions (Fotók: Reuters)

A 19 ÓRÁS MÉRKŐZÉSEKEN

NEW ENGLAND PATRIOTS–BUFFALO BILLS

A Patriots mintaszerűen beragadt az első negyedben, és csak 21–0-s Bills-vezetés után tért magához. A meccs előtt sérüléssel küszködő Tom Brady jobban játékba lendült, és az Aaron Hernandeznek adott, 39 yardos TD-passzal átlépte a szezonbeli 5000 passzolt yardot. Ő lett Drew Brees után a második az idényben, aki átlépte Dan Marino régi (5084 yardos) álomhatárát – igaz, Brady nem lesz rekorder, hisz Brees is akciózott az utolsó alapszakaszbeli játéknapon.

A New England a második negyedet már csak hétpontos hátránnyal zárta, majd Stephen Gostkowski két mezőnygóljával (a második előtt nagy lehetőséget hagyott ki a Patriots) felzárkózott 20–21-re. A fordítás még a harmadik negyed vége előtt meglett, Brady passzát Rob Gronkowski fogta (aki 1327 yardjával és 17 elkapott TD-jével is NFL-rekorder a tight endek között), majd Danny Woodhead értékesített egy kétpontos jutalomakciót – 0–21-ről 28–21!

Ezzel a Patriots kitolta a pályára a hengert, amely végül át is gördült a Billsen – a vendégek pazar első negyedük után pontot sem szereztek, a New England meg rendre eredményes volt, és hiába adott alapos hendikepet, így is magabiztosan nyert a végén. Sikerével a Patriots AFC-első, a hazai pálya előnyét élvezheti a rájátszásban. Brady 5235 passzolt yarddal zárta az alapszakaszt.

ST. LOUIS RAMS–SAN FRANCISCO 49ERS

A ligautolsó helyre is esélyes Rams szurkolói 7–0-ig örülhettek, aztán a plusz pihenőre hajtó San Francisco 49ers érvényesítette a tudáskülönbséget: Alex Smith és Michael Crabtree touchdownjaival fordított, David Akers két mezőnygóllal növelte a különbséget, majd a harmadik negyed végén egy újabb Crabtree-TD-vel jócskán elhúzott. 13–34 után jött még egy hazai fellángolás, két touchdownnal a különbség hétre csökkent, de a Rams itt meg is állt. A San Francisco győzelmével az NFC 2. helyét szerezte meg, és egy hétig pihenhet, készülve a rájátszásra.

HOUSTON TEXANS–TENNESSEE TITANS

A houstoni összecsapás szoros meccset hozott, a két csapat végig egymás nyakában lihegett. 7–0-ra vezetett a Houston, ezután fordított 10–7-re a Tennessee, 10–10 után pedig sokáig három pontnál nem alakult ki nagyobb különbség, miközben a két rúgó (Rob Bironas és Neil Rackers) mezőnygólpárbajt vívott. A Tennessee a hajrá előtt 23–16-ra elment egy Nate Washington touchdownnal, de 14 másodperccel a vége előtt Bryant Johnson egy pontra felhozta a hazaiakat. A Houston nem jutalomrúgásra, hanem kétpontos kísérletre ment rá, de elhibázta – a Titans egy ponttal győzött és reménykedhet.

JACKSONVILLE JAGUARS–INDIANAPOLIS COLTS

Rossz idényt maga mögött tudó két csapat zárta elég egyoldalú meccsel az alapszakaszt: a Jacksonville negyedről negyedre növelte előnyét, végül 19–13-ra győzött, ez a Coltsnak egyben egy első draftválasztási jogot is jelentett. Nem ez a vereség az, amely miatt nagyon szomorúak lennének így a Coltsnál – jöhet Andrew Luck megszerzése a játékoskiválasztón, ha a vezetőség is úgy akarja. A mérkőzés legjobbja ismét a Jaguárok futója, Maurice Jones-Drew volt, aki 169 futott yardjával 1606 yarddal zárta az évet, amely a franchise történetének legjobbja.


PHILADELPHIA EAGLES–WASHINGTON REDSKINS

Csalódott (és kevéssé motivált) két csapat feszült egymásnak, kiegyenlített meccsen: az Eagles 10–0-val kezdett, de az előny gyorsan elolvadt, a hajrának 13–7-es philadelphiai vezetésről vágott neki a két gárda. A döntő csapás az Eaglesé volt, Michael Vick Desean Jacksonhoz passzolt 62 yardos touchdownt érően, innen pedig nem volt visszaút – a Philadelphia végül 24 pontos győzelemmel zárta az alapszakaszt.

MINNESOTA VIKINGS–CHICAGO BEARS

A Minnesota 10–0-val nyitott a Chicago ellen, majd egy 3–14-es második negyeddel gyorsan ellensúlyozta a jó kezdést... A harmadik játékrészben pont sem esett, a negyedikben is csak három, ezt Robbie Gould szerezte egy 27 yardos mezőnygóllal – nyert a Chicago. A hazaiak defensive endje, Jared Allen 3.5 sackkel zárta a mérkőzést, amellyel összesen 22 zsákolást ért el a szezonban, így csak féllel maradt el Michael Strahan NFL-rekordjától.

ÖTEZRESEK KLUBJA (passzolt yardok)
1. Drew Brees – 5476 (2011)
2. Tom Brady – 5235 (2011)
3. Dan Marino – 5084 (1984)
4. Drew Brees – 5069 (2008)
5. Matthew Stafford – 5038 (2011)

GREEN BAY PACKERS–DETROIT LIONS

A Lions 1991 óta először nyerhetett volna a Packers otthonában, ráadásul a Green Bay rendesen tartalékolt, kulcsemberek (elsősorban Aaron Rodgers) kaptak pihenőt. A Lambeau Fielden a Detroité volt az első touchdown, de az első negyedet már a Packers zárta vezetéssel, miután Jordy Nelson kevéssel a játékrész vége előtt TD-t ért el. A meccs innentől ingára emlékeztetett, hol a Lions, hol a Packers volt minimális előnyben, közben Matt Flynn és Ryan Grant felvéshetett magának egy 80 yardos TD-akciót. A negyedik negyed 34–31-es Lions-vezetésről indult, de egy majd' ötperces drive-ot touchdownnal zárt Donald Driver, visszavette az előnyt a Green Bay (34–38).

Nem volt elég: 2:44-gyel a vége előtt Matthew Stafford és Tony Scheffler játszott össze, a Detroit 40–38-ra vezetett. Nem sokáig, mert Matt Flynn hatodik TD-passzát is kiosztotta, a két csapat NFL-csúcsot döntött passzolt yardok tekintetében – a Green Bay pedig győzött. A Lionsból Matthew Stafford is 5000 passzolt yard fölé került (ez divat lett a szezonban, úgy tűnik...), az egykori marinói csúcs viszont nem lett meg neki – 5038 yarddal fejezte be. Flynn (480 passzolt yard, 6 TD-passz) franchise-csúcsokat adott át a múltnak.

NEW ORLEANS SAINTS–CAROLINA PANTHERS

Sok tétje nem volt a kiütéssel záruló mérkőzésnek: a playoffra készülő Saints hátradőlés helyett hengerelt, a már ligarekorder Drew Brees megint strigulázhatta a passzolt yardokat – nem mellesleg megelőzte Rodgerst passzolt touchdownok tekintetében, 46-tal zárta a szezont, mielőtt lejött. Az megint más kérdés, hogy rekord ide, touchdown-özön oda, az MVP-címnek nem ő a legnagyobb esélyese. A Saints a második, a harmadik és a negyedik negyedben pontot sem engedélyezett ellenfelének.

A New Orleans-i támadóegység néhány NFL-rekordjára rátett még egy lapáttal, néhányat meg (legtöbb yard egy szezonban egy támadóegységtől, illetve legtöbb sikeres passz – a 468-at adó Drew Brees Peyton Manning 2010-es csúcsát adta a múltnak, legtöbb first down) megdöntött. Brees 5476 passzolt yardnál állt meg végül rekorddöntő alapszakasza végén.

MIAMI DOLPHINS–NEW YORK JETS

A Jetsnek csak akkor maradt volna esélye a rájátszásra, ha legyőzi a Dolphinst – 10–3-ig a New York-i tervek szerint alakult a meccs, azután viszont mintha elvágták volna. Nick Folk második negyedbeli mezőnygólja után a Dolphins szerzett zsinórban tizenhat pontot, ezzel eldöntve a meccset, és kiejtve a Jetset. A végén csak két pont volt a különbség, de ez a New York-i zöld-fehéreket nem vigasztalja.


STATISZTIKÁK
A 17. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Matthew Stafford (Detroit Lions)
–Green Bay Packers520
A legtöbb futott yard:Ray Rice (Baltimore Ravens)
–Cincinnati Bengals
191
A legtöbb elkapott yard:Calvin Johnson (Detroit Lions)–Green Bay Packers244
A KATEGÓRIÁK LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard5476Drew Brees (New Orleans Saints)
A legtöbb futott yard1606Maurice Jones-Drew (Jacksonville Jaguars)
A legtöbb elkapott yard1681Calvin Johnson (Detroit Lions)
A legtöbb szerelés166London Fletcher (Washington Redskins)
A legtöbb sack22
Jared Allen (Minnesota Vikings)
A legtöbb interception7Kyle Arrington (New England Patriots), Eric Weddle (San Diego Chargers), Charles Woodson (Green Bay Packers)
NFL, ALAPSZAKASZ
17., UTOLSÓ FORDULÓ
2012. 01. 01.19:00Miami Dolphins–New York Jets19–17
2012. 01. 01.19:00New Orleans Saints–Carolina Panthers45–17
2012. 01. 01.19:00St. Louis Rams–San Francisco 49ers27–34
2012. 01. 01.19:00Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts19–13
2012. 01. 01.19:00Houston Texans–Tennessee Titans22–23
2012. 01. 01.19:00Green Bay Packers–Detroit Lions45–41
2012. 01. 01.19:00Philadelphia Eagles–Washington Redskins34–10
2012. 01. 01.19:00New England Patriots–Buffalo Bills49–21
2012. 01. 01.19:00Minnesota Vikings–Chicago Bears13–17
2012. 01. 01.22:15Atlanta Falcons–Tampa Bay Buccaneers
45–24
2012. 01. 01.22:15Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens16–24
2012. 01. 01.22:15Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers9–13
2012. 01. 01.22:15Denver Broncos–Kansas City Chiefs3–7
2012. 01. 01.22:15Arizona Cardinals–Seattle Seahawks23–20 – h.u
2012. 01. 01.22:15Oakland Raiders–San Diego Chargers26–38
2012. 01. 02.02:20New York Giants–Dallas Cowboys
31–14
NFL 2011, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2012.01.07–08.)
AFC
Houston Texans (3.)–Cincinnati Bengals (6.)
2012.01.07. 22:30
Denver Broncos (4.)–Pittsburgh Steelers (5.)2012.01.08. 22:30
NFC
New Orleans Saints (3.)–Detroit Lions (6.)2012.01.08. 02:00
New York Giants (4.)–Atlanta Falcons (5.)2012.01.08. 19:00
KONFERENCIAELŐDÖNTŐK (2012.01.14–15.)
AFC
New England Patriots (1.)–Az AFC Wild Card körből továbbjutó alacsonyabban rangsorolt csapat
Baltimore Ravens (2.)–Az AFC Wild Card körből továbbjutó magasabban rangsorolt csapat
NFC

Green Bay Packers (1.)–Az NFC Wild Card körből továbbjutó alacsonyabban rangsorolt csapat

San Francisco 49ers (2.)–Az NFC Wild Card körből továbbjutó magasabban rangsorolt csapat
KONFERENCIADÖNTŐK (2012.01.21–22.)
AFC
Az AFC konferenciaelődöntőből továbbjutó magasabban rangsorolt csapat–Az AFC konferenciaelődöntőből továbbjutó alacsonyabban rangsorolt csapat
NFC
Az NFC konferenciaelődöntőből továbbjutó magasabban rangsorolt csapat–Az NFC konferenciaelődöntőből továbbjutó alacsonyabban rangsorolt csapat
SUPER BOWL (XLVI), 2012.02.05.
Az AFC győztese–Az NFC győztese
*Lucas Oil Stadium (Indianapolis)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik