Az Indianapolis könnyen nyert rangadót Jacksonville-ben

Vágólapra másolva!
2012.11.09. 07:10
null
Andrew Luck döntő érdemeket szerzett a Colts sikerében (Fotó: Reuters)
Címkék
Annak ellenére, hogy a hazai pályán játszó Jacksonville Jaguars nemcsak az idei első Colts elleni meccsét nyerte meg, sőt a legutóbbi három randevújukat mind behúzta, a magyar idő szerint péntek hajnalban rendezett AFC South-csoportrangadó egyértelmű esélyese az Indianapolis Colts volt. Andrew Luck és a Colts ennek megfelelően gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte a találkozót, hiszen az ekkor kiépített 17 pontos előnyéből csak átmenetileg adott le a mérkőzés hátralevő részében.

 

Az első szűk öt perc pozícióharca után a leukémiás vezetőedző, Chuck Pagano támogatására borotvált fejjel pályára lépő Colts-játékosok kerültek kedvező helyzetbe, mivel Anger puntját követően saját 43 yardosukról indíthattak drive-ot. Andrew Luckék hamar be is értek a Jacksonville vörös zónájába, azonban ott a védelem útjukat állta, így Adam Vinatieri közeli mezőnygóljával szereztek vezetést (03). Blaine Gabberték változatosan felépített támadássorozattal válaszoltak, de csak 26 yardnyira sikerült megközelíteniük az Indianapolis gólvonalát. Az egyenlítést így is zsebben érezhették, hiszen Josh Scobee valamivel kevesebb, mint egy éve hibázott utoljára mezőnygólkísérletet, a szél viszont ezúttal megtréfálta az 59 yardos rúgásra is képes kickert – legjobbját két éve, pont az Indianapolis ellen érte el, az akkor győzelmet ért –, és 44-ről mellélőtte a labdát.

A Colts következő támadása egy interceptionnel indult, azonban a Jaguars nem ment vele semmire, ugyanis egy Andrew Luck sisakjára érkező ütközés miatt a vendégeknél maradt a labda, olyannyira, hogy a második negyed elején már újra közel jártak a pontszerzéshez, és Luck ötyardos futásával végül be is vitték a hat pontot érő találatot (0–10). A Jaguars megpróbáltatásai azonban ezzel korántsem értek véget, néhány játékot követően ugyanis, az Indy térfelére lépve Laurent Robinson kezéből Moise Fokou tépte ki a labdát, amit a visszanézést követően meg is kapott a Colts. Többek között egy Donnie Averynek kiosztott 44 yardos passznak köszönhetően az Indianapolis pillanatok alatt ismét a Jacksonville célterületének közelében járt, és negyedik próbálkozásra az egy yardosról indulva Andrew Luck a második futott touchdownját szerezve be is gyömöszölte a labdát a gólvonal fölé (0–17) – az, hogy a játékvezetők a nehezen megítélhető szituáció visszanézésére nem fordítottak komolyabb időt, kiverte a biztosítékot Mike Mularkey vezetőedzőnél, aki jegyzeteit és headsetjét is a pályára hajította mérgében. A Jaguars első pozitív pillanatára az első félidő utolsó előtti percéig kellett várnia a hazai közönségnek: Dawan Landry saját vörös zónájában húzta le Luck labdáját, aztán 21 yardos visszahordása végén egy Prosinskinek kiosztott oldalpasszal még két yardot nyert a Jagsnek. Másfél percük volt Gabbertéknek, hogy pontszerzéssel kecsegtető pozícióba érjenek, és egy kizárólag passzokból felépített drive-val ez sikerült is: Scobee 40 yardról szépített 20 másodperccel a szünet előtt (317).

Mike Mularkey majd felrobbant mérgében
Mike Mularkey majd felrobbant mérgében

 

Noha az első félidő végén úgy tűnhetett, valamiféle lendületet talált a hazai csapat, a harmadik negyed elején gyorsan padlóra küldte magát. A Colts puntja után saját gólvonalától négy yardra kezdte meg drive-ját a Jaguars, amely a második játéknál véget is ért: Gabbert passzát, melyet Shortsnak szánt, Darius Butler a játékot gyönyörűen olvasva fülelte le a 11 yardosnál, és vitte vissza hat pontért (3–24).

Hogy legalább a labdaszerzések tekintetében felzárkózzon a Jaguars, a negyedik negyedbe érve Austen Lane-nek sikerült kiütnie a játékszert Luck kezéből a hazai térfél közepén, amit Jeremy Mincey meg is szerzett nekik. A felezővonalhoz érve – Gabbert vállsérülése egy sack következtében újult ki – Chad Henne vette át a Jacksonville támadóinak irányítását, és ez a váltás a drive végén a hazaiak első TD-jét eredményezte egy Cecil Shortsnak kiosztott négyyardos átadásnak köszönhetően. (10–24). A Colts biztos, ami biztos az órán lévő kilenc percből öt és felet lepörgetett a már gyakorlatilag üres stadionban, majd Vinatieri mezőnygóljával zárta a támadást (10–27). Aki kitartott az utolsó pillanatokig a hazai csapat mellett, annak a legvégére is maradt min fintorogni: a Jaguars utolsó, büntetésekkel terhelt drive-ja egy többször levegőbe ütött labda lehúzásával, interceptionben végződött. Darius Butler ugyan nem tudott TD-re futni vele, így a megszégyenülést elkerülte a hazai együttes, de Andrew Lucknak ekkor már csak térdelnie kellet, hogy hivatalossá váljon hatodik győzelme.

A Jacksonville Jaguars 1/8-as győzelem/vereség mutatóval áll, és még nem nyert hazai pályán a 2012-s szezonban, a 6/3-as mérleggel rendelkező Indianapolis Colts viszont véget vetett a Jags elleni rossz sorozatának.

NFL, ALAPSZAKASZ
10. FORDULÓ
2012. 11. 09.2:20Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts10–27
2012. 11. 11.19:00Carolina Panthers–Denver Broncos
2012. 11. 11.19:00Tampa Bay Buccaneers–San Diego Chargers
2012. 11. 11.19:00Miami Dolphins–Tennessee Titans
2012. 11. 11.19:00New England Patriots–Buffalo Bills
2012. 11. 11.19:00Baltimore Ravens–Oakland Raiders
2012. 11. 11.19:00Cincinnati Bengals–New York Giants
2012. 11. 11.19:00New Orleans Saints–Atlanta Falcons
2012. 11. 11.19:00Minnesota Vikings–Detroit Lions
2012. 11. 11.22:05Seattle Seahawks–New York Jets
2012. 11. 11.22:25Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys
2012. 11. 11.22:25San Francisco 49ers–St. Louis Rams
2012. 11. 12.2:20Chicago Bears–Houston Texans
2012. 11. 13.2:30Pittsburgh Steelers–Kansas City Chiefs
Szabadnapos: Cleveland Browns, Washington Redskins, Green Bay Packers, Arizona Cardinals
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik