Az Elefántok győzelemmel keltek át a Halál Völgyén

MÉSZÁROS GERGELY (BOWL.HU)MÉSZÁROS GERGELY (BOWL.HU)
Vágólapra másolva!
2012.11.07. 16:42
null
T. J. Yeldon győztes touchdownja az élen tartotta az Alabamát (Fotó: Reuters)
Címkék
Ha nagy nehezen is, de nyert az Alabama az egyetemi futball-liga hétvégi fordulójában, így megőrizte első helyét a rangsorban. Üldözői (leszámítva a tőle kikapó LSU Tigerst) is sikerrel vették a fordulót. A 10. játékhét összefoglalója.
A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A bajnoki címvédő Alabama Crimson Tide kiélezett visszavágóra készült tavalyi fináléban megsemmisített Louisiana State (LSU) tigriskatlanjában Baton Rouge-ban. A Tigers tavalyi 21-0-s veresége és nemlétező támadójátéka a nagydöntőben reformokra sarkallta Les Miles főedzőt, aki Zach Mettenberger személyében az utóbbi évek leghatékonyabb irányítóját nevelte ki bíbor-arany színekben. A Georgiától kirúgott Mettenberger előbb alsóbb szintű, junior college-ban tündöklő játékos lett, majd Cam Newton útját követve egy éven belül visszatért a legmagasabb egyetemi szintre és ezzel együtt a legerősebb konferenciába, az SEC-be. Megbízható játékmenedzseri feladatkörén túl passzképessége is megmutatkozott, így kormányozta 7-1-es mérlegű csapatát a Halál Völgyeként (Death Valley) ismert LSU-arénába, az Elefántoknak becézett alabamai játékoshad ellen.

A vendég Bama sikeredzője, Nick Saban az elmúlt évek legsikeresebb egyetemi futballprogramját építette fel Tuscaloosában. A korábban az LSU-t is vezető szakember rövid NFL-kirándulás után a Miami Dolphins vezetőedzői székét cserélte fel az NCAA egyik legfontosabb szakmai pozíciójára. Hat szezonja alatt 2009-ben és 2011-ben is bajnoki címre vezette csapatát, az idei évben pedig 8 győztes meccsel a háta mögött érkezett legnagyobb kihívására. Mivel a védőoldalon a liga talán két legerősebb alakulata csapot össze, itt is a meccset jó eséllyel eldöntő támadószekcióra kellett figyelni. Vajon a Bama támadófala, élén az NCAA legjobb centerével, Barrett Jones-szal megvédi-e a fejlődőképes és az idén hiba nélkül játszó irányítót, AJ McCarront?

Lassan ébredtek a csapatok és LSU-oldalon egy 19 yardos Russell Shepard futás vezette be a támadás fogalémát a mérkőzésbe. Az ígéretesen induló drive-ot Jeremy Hill és Spencer Ware futásai bontajoztatták ki, melynek végén Drew Alleman 38 yardos mezőnygólját véshettük be a jegyzetfüzetekbe (3-0). Az Alabama szinte csak futójátékkal próbálkozott, Eddie Lacy sikerrel rombolta a Tigers-védőfront önbizalmát, de a támadásvezetés végül mezőnyrúgásban halt el. Az ellenakciónál Mettenberger begyűjtötte első sackjét Dee Milinertől, majd rögvest ezután Adrian Hubbard és C.J. Mosley újabb zsákkal adták a tudtára, hogy ennél több kell az Elefánt feldöntéséhez.

Mettenberger pedig megfogadta a kéretlen jó tanácsot. Ugyan az Alabama a második negyedben begyújtotta a rakétákat és egy 7 yardos Lacy-futással, majd McCarron kilencyardos végzónáig rohanásával 3-14-re elhúzott, a meccs közepe egyértelműen az LSU ifjú vezéréről szólt. Nagyszünet után 5 perccel a Boone-Beckham-Landry elkapótriász a vörös zónába vezette a Tigriseket, ahol az pontot a mondat végére Jeremy Hill 1 yardos futása tette ki (10-14). A Bama következő támadása T.J. Yeldon labdavesztésével múlt ki, amit Mettenberger két sikeres Jarvis Landry irányába eleresztett passzával büntetett, az utóbbi ráadásul TD-t is ért. A 17-14-es louisianai előny elviselhetetlenné fokozta a Halál Völgye szurkolói hangorkánját, a több mint 93 ezer LSU-szimpatizáns bajnokverésért kiáltott. Ráadásul az újabb Mettenberger-drive mezőnygól-távolságot ért, de Drew Alleman, aki korábban 38 yardról már kihagyott egy próbálkozást, most is hibázott, időt hagyva a Bamának a fordításra.

És AJ McCarron nem hibázott. A korábban sokat kritizált, szürkének és csak a fala támogatásából és futásokból élő irányítónak sikerült elhallgattatnia kritikusait. Másfél perccel a mérkőzés vége előtt gyors egymásutánban 18, 15 és 11 yardos sikeres passzt osztott ki elkapójának, Kevin Norwoodnak, majd amikor az LSU-védelem blitzet hívott, screen átadással találta meg T.J. Yeldon futót, aki két blokkot lerázva meg sem állt a végzónáig.

THE DRIVE

17-21-es győzelmével az Alabama széles sugárutat nyitott az SEC konferenciadöntő és a BCS nagydöntő felé, amiben már csak jövő heti ellenfele, a Texas A&M és csoportdöntő-riválisa (várhatóan a Florida vagy a Georgia) akadályozhatja meg.

LSU–ALABAMA

Aki kőkemény védelmi ütközetek és irányítódrámák helyett pontzuhatagra vágyott, annak az Southern California (USC) Trojans és az Oregon Ducks rangadója a Csendes-óceáni (Pac-12) konferenciában igazi csemegének bizonyult. A Los Angeles Memorial Coliseum 93607 nézője mindössze két puntot és 1345 támadóyardot láthatott a két csapattól, a 113 pont összesen pedig egy kosármeccsnek is javára vált volna. A Matt Barkley-dirigálta Trójaiak végig meccsben voltak a Kacsákkal szemben, igaz végig futottak is az eredmény után. Kenjon Barner oregoni running back élete meccsét játszotta és teljesítményével (38 labdából 321 yard és öt TD) felkerült a Heisman-várományosok listájára. Irányítótársa, az újonc Marcus Mariota 96 yardnyi futást tett hozzá ehhez a produkcióhoz, a 20-23-as, 304 yardos és négy touchdownos passzteljesítménye már csak hab volt a tortán. USC-oldalon a mellesleg 484 yardot és 5 TD-t szóró Barkley hiába találta meg sorra remek passzokkal elkapóit, Marqise Lee-t vagy Nelson Agholort, a Quack Attacknek becézett oregoni támadógépezet sebessége a derbi végére felőrölte őket. 62-51-es győzelmükkel a Kacsák beelőzték a BCS rangsorban a Notre Dame-ot.

USC–OREGON

Azokat a Harcoló Íreket, aki papírforma meccsre készültek Pittsburgh Párducai, a Pitt Panthers ellen, de csak háromszori hosszabbításos dráma végén tudták legyűrni őket. Három negyeden keresztl mindaz csődöt mindott az Irosh-nál, amiért a korábbi meccseiken bámulni lehetett őket: a futás elleni védekezésük semmivé foszlott, erre Ray Graham vendég running back 172 yardos és 1 TD-t érő performansza volt a legjobb bizonyíték. A korábban féltve őrzött tojáslabdát háromszor is eladták a meccsen és a Manti Te'o vezette hazai védelem három negyeden keresztül képtelen volt feltartóztatni a Tino Sunseri-vezette Pitt-támadógépezetet. 6-20-as vendégvezetésnél azután az utolsó negyedre az újonc Notre Dame irányító, Everett Golson elővette az ostort: vezető elkapójának, TJ Jones-nak 11 yardos hatpontos átadást osztott ki, s bár utána egyszer még eladta a labdát, három perccel a rendes játékidő letelte előtt a Theo Riddick irányába terelt 5 yardos passz és a 2 pontos játék is sikerült (20-20).

A hosszabbítás drámája a második ráadásra csúcsosodott ki. A mezőnygól-váltás utáni Notre Dame-drive-ban Cierre Wood hazai RB a végzónában vesztette el a labdát, amit a vendégek kapartak össze, megszerezve az esélyt a meglepetésgyőzelemre. Kevin Harper 33 yardos mezőnygól-kísérlete azonban kimaradt, s bár ugyanő a harmadik hosszabbításban 44 yardról már nem hibázott, a Fighting Irish Everett Golson 1 yardos futásával 29-26-os győzelmet aratott, az első 9-0-ás szezonját produkálva 1993 óta.

NOTRE DAME–PITTSBURGH

Az élboly negyedik veretlenje, a Kansas State Wildcats Oklahoma állam Kovbojait látta vendégül a New York után csak „Kis Almának" becézett kansasi Manhattanben. Az irányítók alkonyát hozta a mérkőzés, először az Oklahoma State elsőévese, Wes Lunt hagyta el sérülés miatt a pályát, majd a nagyszünet után Collin Klein, a hazai Vadmacskák Heisman-favoritja is a partvonalra kényszerült az agyrázkódás később beigazolódott gyanújával. Klein 245 yardos passzmennyiséggel és 64 yardos, 1 TD-t érő futómennyiséggel hagyta el a csatateret, jelentősen hozzájárulva a Kansas State 44-30-as diadalához. A vendégek csere quarterbackje, Clint Chelf ugyan még két perccel a vége előtt is meccsben tartotta a Cowboyst, de Allen Chapman defensive back (Kansas State) harmadik labdaszerzése ellen már neki sem volt ellenszere. A Wildcats 5-0-ra nyerte a labdaszerzési párviadalt és a szezonban +21-es labdalopási arányszámuk a Klein-csoda mellett a másik kulcsát adja veretlenségüknek.

KANSAS STATE–OKLAHOMA STATE

NCAA FOOTBALL
A BOWL CHAMPIONSHIP SERIES (BCS) TOP25 EREDMÉNYEI
Louisiana State (LSU) Tigers (7.)–Alabama Crimson Tide (1.) 17–21
Kansas State Wildats (2.)–Oklahoma State Cowboys 44–30
Southern California (USC) Trojans (19.)–Oregon Ducks (3.) 51–62
Notre Dame Fighting Irish (4.)–Pittsburgh Panthers 29–26
Georgia Bulldogs (5.)–Mississippi (Ole Miss) Rebels 27–10
Florida Gators (6.)–Missouri Tigers 14–7
Louisville Cardinals (9.)–Temple Owls 45–17
Oregon State Beavers (11.)–Arizona State Sun Devils 36–26
Iowa State Cyclones–Oklahoma Sooners (12.) 20–35
Duke Blue Devils–Clemson Tigers (13.) 20–56
Colorado Buffaloes–Stanford Cardinal (14.) 0–48
Mississippi State Bulldogs (21.)–Texas A&M Aggies (15.) 13–38
Michigan State Spartans–Nebraska Cornhuskers (16.) 24–28
Texas Tech Red Raiders (22.)–Texas Longhorns (17.) 22–31
Los Angeles-California (UCLA) Bruins (18.)–Arizona Wildcats 66–10
Louisiana Tech Bulldogs (20.)–Texas-San Antonio (UTSA) Roadrunners 51–27
Toledo Rockets (25.)–Zall State Cardinals 27–34
A HÉT TELEVÍZIÓS MECCSEI
Toledo Rockets–Ball State Cardinals (ESPN America, szerda 17.30 óra, felvételről)
Ohio Bobcats–Bowling Green Falcons (ESPN America, csütörtök 17.30 óra, felvételről)
Virginia Tech Hokies–Florida State Seminoles (Digi Sport 2, csütörtök éjjel 1.30 óra, élő és ESPN America, péntek 17 óra)
Arkansas State Red Wolves–Louisiana-Monroe WarHawks (ESPN America, péntek 13.30 óra, felvételről)
Connecticut (UConn) Huskies–Pittsburgh Panthers (ESPN America, péntek 11.30 óra, felvételről)
Syracuse Orange–Louisville Cardinals (ESPN America, szombat 18 óra, élő)
Alabama Crimson Tide–Texas A&M Aggies (ESPN America, szombat 21.30 óra, élő)
Illinois Fighting Illini–Minnesota Golden Gophers (Eurosport 2, szombat 21.30 óra, élő)
Louisiana State (LSU) Tigers–Mississippi State Bulldogs (Digi Sport 1, szombat éjjel 0.30 óra, élő és vasárnap 11.30 óra)
Boston College Eagles–Notre Dame Fighting Irish (ESPN America, szombat éjjel 2 óra, élő)
California Golden Bears–Oregon Ducks (ESPN America, vasárnap reggel 5.30 óra, élő)
South Carolina Gamecocks–Arkansas Razorbacks (ESPN America, vasárnap 9 óra, felvételről)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik