A támadás filozófiája: az irányító play előtti feladatai

DEMETER ÁDÁM (BOWL.HU)DEMETER ÁDÁM (BOWL.HU)
Vágólapra másolva!
2011.10.08. 13:30
null
Brady kiadja az utasításokat (cjsportsbeastoftheeast.com)
Azt talán már minden, az amerikai futballal az ismerkedés elején tartó sportrajongó tudja, hogy ebben a játékban az általunk Európában leginkább megszokott csapatsportoktól eltérően nem folyamatos akcióval van dolgunk. Egy mérkőzés egymástól jól elkülöníthető akciók (playek) sorozatából áll, amelyek átlagosan 5-6 másodpercig tartanak, s ezek között legalább 15-20 másodperc szünet szokott lenni. Ez a része a sportnak, amely a legtöbb kezdő nézőt elriasztja, de ha belegondolunk, egy labdarúgó-mérkőzés 80 százaléka is passzolgatásból és kocogásból, vagy sétálgatásból áll, az „igazi” események nagyjából 10 percbe besűríthetők. A cikk célja persze nem az amerikai futball–labdarúgás párhuzam boncolgatása, hanem hogy bemutassuk, nagyjából mi történik a laikusoknak csupán kaotikus katyvasznak tűnő playek alatt a támadócsapat soraiban, különösen az irányítókra kihegyezve.

 


Talán senkinek nem újdonság, hogy a futballban a támadók (offense) alapvető célja a labdát előrejuttatni, illetve védő (defense) oldalról ennek az előrehaladásnak a megakadályozása, jobb esetben a labda megszerzése. Az előrejuttatás két módja a futás, illetve az előrepassz. A modern játékban egyre inkább az utóbbi van elterjedőben, egyetemeken nem ritkák a 80-90 százalékban passzal operáló offense-ek sem. A futás a futball születésekor, amikor még nem is volt engedélyezett az előrepassz (ezt 1906-ban tették lehetővé a szabályok) illetve a 60-as, 70-es években volt domináns, ezektől az időszakoktól eltekintve azonban, ahogy ma is, sokkal inkább az egy csapásra könnyebb előrehaladást biztosító passzok voltak előtérben. A futójátékok fő előnye a passzokkal szemben az, hogy ugyan átlagosan 6-7 yarddal kevesebb, viszont biztosabb yardmennyiséget lehet velük hozni. Ha egy passz sikertelen, akkor lehetett akármilyen hosszú a próbálkozás, 0 yardot haladt vele előre az offense.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő                 partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu
Nem fogunk most konkrét play-elemzésekbe bonyolódni, hanem röviden áttekintjük, hogy futójátékok és passzjátékok során mi az egyes posztok általános feladata. A támadófal 5 emberének, illetve a rajtuk kívül még a közelükben tartózkodó fullbackeknek, tight endeknek, H-backeknek a feladata hogy a védelem futás ellen felelős játékosait, a védőfal és a linebacker-sor tagjait megblokkolják, azaz a labdahordó running backtől, ritkább esetben irányítótól vagy egy elkapótól elfelé mozgassák ezeket a játékosokat. Természetesen ezek a blokkok pontosan ki vannak osztva, nem összevissza történnek meg ezek, akármennyire is ez lehet a benyomása az embernek a közvetítéseket nézve. Blokkfajtából, nagyjából 10-et különböztetünk meg, ezekbe most nem megyünk bele. Az elkapók feladata az, hogy a rajtuk védekező játékosokat blokkolják meg, akiknek általában csak másodlagos feladatuk a futás elleni védekezés, így a legtöbb esetben a nagy játékokat kivéve a WR-eknek nincs túl sok szerepük a futásoknál. Az egyetemi futballban jóval jellemzőbb, hogy az irányítók is részt vesznek a futójátékban, nem egy csapatnál a legtöbb futott yardot a QB hozza. Ez természetesen abszolút nem fordul elő az NFL-ben, még Michael Vicknek is csupán egyszer sikerült 1000 yard fölé jutnia, még 2006-ban. Ennek oka igen egyszerű: egy franchise QB annyira értékes, hogy nem lehet kockáztatni, hogy egy pár yardos futás miatt lesérüljön, így nem is nagyon építenek be ilyen játékokat a playbookba. Tom Brady mondta el egy interjúban csak félig komolytalanul, hogy amikor a kezdő QB elkezd futni az NFL-ben, a cseréi már húzzák is a sisakjaikat.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az NFL irányítók szerepköre sokkal inkább a snap előtti-utáni olvasásban, és az ebből nyert információk közlésében, illetve magukban a passzok szétosztásában „merül ki”. Az első, amit a QB-k a snap előtt, a play megkapása után (ezt egy edző továbbítja a sisakmikrofonon keresztül) megnéznek a védelemben, az a felállás, egészen pontosan először megszámolják, hogy hány védő van a boxban, ami a két offensive tackle (a támadófal két szélén álló falemberek) közötti területet jelenti kb. 7-8 yard mélységig. Amennyiben 6, vagy annál kevesebb védő áll ide fel, és egy adott futójátékhoz pont megfelelő pozíciókban – értsd: könnyen megblokkolhatóak –, akkor arra a játékra hívják át a playt, mivel így nagyobb lesz a valószínűsége egy sikeres játéknak, mintha az eredetit erőltetnék. Tegyük fel, hogy nem hívja át a passzt futásra az irányító. Ilyenkor mindenképpen megvizsgálja az irányító a pass protection (azaz az ő védelme) és a pass rush (a QB-t támadó védők összessége) közti relációt. Az NFL-ben általában hat emberes protectionnel védik az irányítókat, azaz a teljes támadófal mellett még egy running back, vagy egy tight end vesz részt a QB megvédésében. Amennyiben hatnál több ember fogja várhatóan támadni a QB-t, akkor ez mindig emberfogással fog párosulni a védelem részéről. Itt lényegében két lehetőség adódik: vagy több embert hagy protectionben a QB elveszítve ezzel érvényes elkapókat, vagy olyan passz-útvonalakat (route-okat) hív az elkapóknak, amelyeket gyorsan meg tudnak futni, és így lehetősége lesz gyorsan a labdádtól megszabadulni. Léteznek még az ún. hot route-ok is, amelyek az elkapókra vonatkoznak, ezek szintén ezekben a helyzetekben lépnek életbe: amennyiben egy elkapó látja, hogy a rajta álló védő nem az ő fogásával, hanem blitzcel fog kísérletezni, akkor egy olyan előre megállapított gyors route-ot fut megfutni, amely pontosan az üresen hagyott területet célozza meg. Ezt nekik kell felismerniük mindenféle segítség nélkül, és persze a QB-nak is tudnia kell, hogy elkapója váltott az eredeti route-ról. Tegyük fel, hogy különösebben elvetemült blitzre nem számít az irányító, ilyenkor a következő lépés annak megállapítása, hogy a play koncepciója működhet-e a felállt védelem ellen. A passzjátékokat különféle koncepciók köré csoportosítják, minden ilyen koncepció egy adott védelmi felállás ellen hatásos, mások ellen annyira nem használható.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat marad legtovább veretlen az NFL 2011-es szezonjában?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nyilván léteznek olyan passzjátékok is amelyek – elvileg – minden coverage (ez a magyarra nehezen lefordítható kifejezés jelöli a védelmek passz elleni védekezésének mikéntjét) ellen működhetnek. Nagyon bonyolult téma ez, könyveket lehetne megtölteni ezzel, a lényeg az, hogy más működhet egy emberfogásos felállás, megint más egy Cover 2, Cover 3 alapú védelem ellen. Az irányítók csapatonként eltérő elv alapján próbálják meg a snap előtt felismerni a coverage-et, most egy általános olvasást írunk le. A QB először a tőle balra lévő cornerbacket nézi meg. Ha embert fog, és közel áll az elkapóhoz, akkor az emberét nézi, ha zónázik, akkor pedig az irányítót. Nyilván próbálnak „csalni” a CB-k, de nagyon nem kockáztathatják meg emberfogásban, hogy befelé bámulnak, mert egy tizedmásodperc késlekedés elég lehet ahhoz, hogy a szélsebes NFL elkapók megverjék őket, így őket aránylag könnyen lehet olvasni. Ezután a safetyket keresi az irányító, ezen játékosok felállásából lehet a coverage-re vonatkozóan a legtöbbet megállapítani. A safetyk mélysége, oldalirányú pozíciója nagyon sokat árul el, viszont ők igen sokat mozognak a snap előtt pontosan megtévesztési célzattal, nem adják ki könnyen az információt, sokszor csak közvetlenül a snap előtt veszik fel tényleges pozíciójukat. Itt jön képbe a videós elemzés, apró jelekből kell megállapítani, hogy ténylegesen mi a szerepe az adott játékosnak. Ezután a másik CB, majd a linebackerek jönnek, akiknek a felállásából a már említett módon próbálják az irányítók kitalálni, hogy mit fognak csinálni, blitzelnek, zónáznak, vagy embert fognak. Felületesen a védőfalat is megnézi passzoknál a QB, de itt inkább a center feladata elosztani a blokkokat a támadófal tagjai között, sokszor látni őket a snap előtt adott védőkre mutogatni, ilyenkor kommunikálja a blokkolási sémát társainak. Futásoknál alaposabban is szemügyre veheti az irányító a védőfalat. Minden módosítást, áthívást különböző kódszavakkal jelzi társainak a QB, illetve a távolabbi játékosoknak, akik esetleg nem hallanák a kiabálást, kézjelekkel adhatja le a drótot. A playbookokban több oldalon keresztül írják le ennek metódusát, minden egyes módosításnak külön kódja van, ezt természetesen készségszinten kell elsajátítania minden játékosnak.

A play elindításakor már lényegében 2-3 játékosra szűkítette a QB a lehetséges célpontok listáját; alacsonyabb szinteken az oldalt, amerre a passz fog menni, is előre eldöntik, ez persze az NFL-ben is előfordul gyengébb képességű irányítókkal rendelkező csapatok esetén. A snap után már a hátramozgás (drop) közben olvas a QB, nézi, hogy egy adott védő milyen reakciót mutat a közelében kibontakozó route kombinációra. Nagyon egyszerű koncepció a „levels”, ennél lényegében egy védőt támadnak egymás alatt-fölött elhelyezkedő, azonos irányba tartó route-okkal, és döntésre kényszerítik őt. Egy elkapót mindenképpen ki kell választani egy zónázó védőnek a route-ok kialakulása után, nyilván zónázás során sem az üres pályát kell végig védeni. Amennyiben a védő deklarálta szándékát, és elmozdul egy elkapó felé, az irányító azonnal dobja a labdát a másik, a kombóban szereplő játékosnak. Emberfogásnál persze egyszerűbb a helyzet, ilyenkor lényegében csak azt kell észrevenni, hogy az elkapó megverte-e a védőjét, vagy sem.


A fent leírt folyamatok pár másodperc alatt zajlanak le, érezhető tehát, hogy milyen szintű munkát kell fejben végeznie egy irányítónak, és miért számítanak a mentális képességek legalább annyira ezen a poszton, mint a fizikai paraméterek. Ezzel együtt a többi játékosnak is elemeznie kell a védelmet, nyilván kicsit egyszerűbb a dolguk, mint egy QB-nak, de egy RB-nek, vagy egy TE-nek is nagyjából 60-70 százalékát ismernie kell a nem ritkán 300-400 oldalas playbookoknak.

NFL 2011, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
2011.10.09. 19:00 Carolina Panthers–New Orleans Saints
2011.10.09. 19:00 Buffalo Bills–Philadelphia Eagles
2011.10.09. 19:00 Jacksonville Jaguars–Cincinnati Bengals
2011.10.09. 19:00 New York Giants–Seattle Seahawks
2011.10.09. 19:00 Pittsburgh Steelers–Tennessee Titans
2011.10.09. 19:00 Houston Texans–Oakland Raiders
2011.10.09. 19:00 Indianapolis Colts–Kansas City Chiefs
2011.10.09. 19:00 Minnesota Vikings–Arizona Cardinals
2011.10.09. 22:05 San Francisco 49ers–Tampa Bay Buccaneers
2011.10.09. 22:15 Denver Broncos–San Diego Chargers
2011.10.09. 22:15 New England Patriots–New York Jets
2011.10.10. 2:20 Atlanta Falcons–Green Bay Packers
2011.10.11. 2:30 Detroit Lions–Chicago Bears
Szabadnapos: Baltimore, Cleveland, Dallas, Miami, Washington, St. Louis

 


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik