A Seriff ellovagolt a naplementébe – Manning visszavonult

RITZ BALÁZSRITZ BALÁZS
Vágólapra másolva!
2016.03.07. 19:44
null
Peyton Manning bajnokként vonult vissza (Fotó: Reuters)
Tizennyolc évnyi szolgálat után visszavonult a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) valaha volt egyik legjobb irányítója. Az Indianapolis Coltsban és a Denver Broncosban szép sikereket elérő Peyton Manning két Super Bowl-győzelem után intett búcsút. Mivel a 18-as szám fontos szerepet játszott pályafutása során, így 18 pontban emlékezünk meg a legendás irányítóról.

1. APJA FIA

Nem volt kérdés, hogy Peyton Manningnek az NFL-ben a helye. Manning 1976. március 24-én New Orleansban látta meg a napvilágot egy igazi futballcsaládban. Édesapja, Archie Manning tíz idényt töltött el a New Orleans Saintsben (majd egyet-egyet a Houston Oilersben és a Minnesota Vikingsban), ám Peytonnal (és Eli-jal) ellentétben az ő karrierje nem a győzelmekről és rekordokról szólt, hiszen a pocsék időszakot élő Saintsben általában csak az ő teljesítményének tudtak örülni a szurkolók. A csapat tíz szezonból kilencszer negatív mérleggel zárt, Archie Manninget összesen 340-szer vitték földre (sackelték) az ellenfelek – de szakírók szerint ez a szám több is lehetett volna, ha az 1971-es drafton másodikként kiválasztott irányítót nem tisztelik ennyire a ligában. Archie tizenhárom évet „húzott le” az NFL-ben, kezdőként 35–101–3-as mutatója volt, ami minden idők legrosszabbja a legalább száz meccsen kezdőként pályára lépő irányítók között. Egyike azon kevés játékosnak, aki legalább tízévnyi NFL-szolgálat ellenére egyszer sem szerepelt a rájátszásban.



2. A HÁROM MANNING FIÚ

Archie Manningnek és feleségének, Oliviának három fiúgyermeke született: a legidősebb, Cooper 1974-ben, Peyton két évvel később, a legkisebb, Eli pedig 1981-ben. A három testvér gyermekkorától kezdve rajongott a futballért, érdemes megnézni az alábbi családi felvételt.

Az elkapóként játszó Cooper az Isidore Newman középiskolába járt, ahol végzős évében kimagaslóan jól játszott – többek között irányítójának, Peyton Manningnek köszönhetően. Cooper ígéretes tehetség volt, s édesapjához hasonlóan a University of Mississippinél (Ole Miss Rebels) kezdte meg egyetemi pályafutását. Egy súlyos gerincbetegség miatt azonban kénytelen volt feladni sportolói álmait. Peyton és Eli fivérük tiszteletére már a középiskolában a 18-as mezszámra váltott, amiben bátyjuk futballozott. Peyton később az NFL-ben is kizárólag a 18-as dresszben szerepelt. Cooper és Peyton középiskolája azóta visszavonultatta a 18-as szerelést.

Eli bátyjaihoz hasonlóan az Isidore Newmanbe járt, ám ő sohasem szerepelt egy csapatban testvéreivel a korkülönbség értelmében. Akárcsak apja, Archie, ő is az Ole Missnél töltötte egyetemi éveit, s négy idény alatt 45 rekordot állított be vagy döntött meg és számos elismerést érdemelt ki. Kétezer-háromban jelölték a legjobb egyetemi játékosnak járó Heisman-trófeára, de Jason White és Larry Fitzgerald mögött a harmadik helyen végzett. Talán kevesen tudják, de Eli Manninget a San Diego Chargers draftolta 2004-ben, ám mivel az irányító már korábban jelezte, hogy a Chargersben nem akar pályára lépni, a csapat megegyezett a New York Giantscel, hogy a New York-iak negyedik választóként Philip Riverset draftolják, s (két további draftcetliért) elcserélik Manningre. Eli legendás játékossá nőtte ki magát a Giantsnél, két Super Bowlt nyert az együttessel – ráadásul mindkét döntőben (2007, 2011) őt választották meg a legértékesebb játékosnak (MVP). Több ligarekord mellett neki van a leghosszabb élő szériája a kezdőként játszott NFL-meccsek terén (sorozatban 183).

3. PEYTON SZAKÍTOTT A CSALÁDI HAGYOMÁNNYAL, NEM APJA EGYETEMÉT VÁLASZTOTTA

Sokakat meglepett, amikor Peyton Manning az Ole Miss helyett a University of Tennessee-t választotta, sőt egy néhány évvel ezelőtti interjúban visszaemlékezve azt mondta, a Michigan State és a Florida is szerepelt „jelöltjei” között, de mint mondta, sajnos csak egy iskolát választhatott.

A középiskola elvégzése után a szakértők Manninget tartották a korosztály legígéretesebb irányítójának, hiszen az Isidore Newmanben a kezdőként játszott három idénye alatt 34–5-ös mérleggel zárt, és több mint 7000 yardot passzolt. Az egyetemen Manning hajszálpontos passzairól és hihetetlen tanulási vágyáról vált ismertté. Négy év alatt 42 rekordot állított be vagy döntött meg, 11 201 yardot passzolt, 863 jó átadása volt, 89 touchdownpasszt adott, s kezdőként 45 mérkőzésből 39-et megnyert. Manning három év alatt megszerezte diplomáját, s bár jó eséllyel elkelt volna az 1997-es NFL-drafton (szinte biztos, hogy az első helyen), inkább még egy évet maradt az egyetemen. Végzős évében második lett Charles Woodson mögött a Heisman-szavazáson. A Tennessee 2005-ben visszavonultatta 16-os mezszámát.



4. A COLTS MANNINGET VÁLASZTOTTA 1/1-RE – NEM BÁNTA MEG

Az 1998-as börzének a New York-i Madison Square Garden adott otthont. Az NFL-be vágyó fiatal játékosok között olyan későbbi kiválóságok vártak csapatra, mint Charles Woodson (az Oakland Raiders választotta ki negyedikként), Randy Moss (Minnessota Vikings, 21.), Hines Ward (Pittsburgh Steelers, 92.) vagy Matt Hasselbeck (Green Bay Packers, 187.). A legnagyobb kérdés azonban az volt, hogy a pocsék, 3–13-as mérlegű Indianapolis Colts Peyton Manninget vagy Ryan Leafet szerződteti irányítónak. Mindketten ígéretesnek tűntek egyetemi éveik alapján, az elemzők szerint Leafnek erősebb dobókeze volt, mint Manningnek, ám utóbbit érettebbnek tartották az NFL-re. A Colts döntése egyértelmű volt azután, hogy az edzéseken kiderült, Manningnek is van olyan erős keze, mint Leafnek, illetve hogy Leaffel ellentétben Manning valóban megjelent a személyes interjún a Coltsnál. Az Indianapolis Manninget draftolta, Leaf pedig a San Diego Chargersé lett, amely a harmadik helyről felcserélte magát a másodikra az Arizona Cardinalsszal. Közel húsz év távlatából könnyű okosnak lenni: Manning legenda lett, Leaf 2002-ig bírta ki az NFL-ben, azóta volt már börtönben kábítószer-birtoklásért és betörésért.



5. INDIANAPOLIS COLTS

Manning tizenhárom éven át szolgálta a Coltsot. Nem is akárhogy! Az irányító első idényétől kezdő volt a csapatában, sorozatban 227 NFL-találkozón lépett pályára kezdőként, ami a valaha volt második leghosszabb széria Brett Favre 321-es sorozata után. A Colts Manninggel sohasem látott magasságokba emelkedett: az együttes tizenegyszer jutott be a rájátszásba, sőt 2002 és 2010 között egymás után kilencszer. A Colts nyolcszor végzett csoportja élén az alapszakaszban, kétszer (2006, 2009) megnyerte az AFC főcsoportot, 2007-ben pedig a franchise második Super Bowl-győzelmét könyvelte el. Manning annak ellenére lett a Colts valaha volt legjobb, s az NFL egyik legjobb irányítója, hogy újoncéve korántsem volt sikeres, valamint profi pályafutása első évtizedében rendre kritizálták, amiért a nagy téttel bíró mérkőzéseken képtelen győzelemre vezetni övéit.

Manning rookie-ként ugyanolyan gyakran brillírozott, mint vallott kudarcot. Bár újoncrekordokat döntött meg a passzkísérletek (575), pontos átadások (326), passzolt yardok (3739) és touchdownok (26) terén, az ő neve mellett szerepelt a legtöbb interception (28), a Colts pedig – akárcsak egy évvel korábban – 3–13-as mutatóval zárt.

Manning tizenhárom szezont játszott végig Indianapolisban (és a 2011-es idényt sérülés miatt kihagyta), 227 mérkőzésen 60 217 yardot és 428 touchdownt passzolt. A Csikókkal 149-szer győzött, 80 alkalommal vereséget szenvedett.

Manning hihetetlenül gyorsan megtanulta a Colts playbookját (Fotó: Sports Illustrated)
Manning hihetetlenül gyorsan megtanulta a Colts playbookját (Fotó: Sports Illustrated)
6. NYAKSÉRÜLÉS


Manning első tizenhárom NFL-szezonjában megúszta hosszabb kihagyást igénylő sérülések nélkül, de 2011. szeptember 8-án nyakműtéten esett át, ami miatt lemaradt a teljes idényről (a Colts 2–14-es mérleggel zárt). Ez volt Manning harmadik nyakműtéte 19 hónapon belül, egy idegsérülés miatt problémák akadtak a dobókezével.

Manning 35 éves koráig egyetlen NFL-meccset sem hagyott ki, a nyakműtéte után ujjai elvesztették érzékelőképességüket. Az élet talán így akarta jelezni, hogy szögre kellene akasztania a stoplis cipőt. A 49ers legendás irányítója, Joe Montana tizenöt idény után vonult vissza, azaz három évvel kevesebbet töltött el a ligában, mint Manning. Most, 59 évesen a USA Todaynek nyilatkozva azt mondta, rettentően sajnálja, hogy profi karrierje után térdsérülése miatt szinte kocogni is alig tud, kézfájdalmai miatt pedig nem egy álmatlan éjszakája volt.

Manning nem hagyta abba, négy szezont töltött el a Denver Broncosnál, miután a Colts 2012 márciusában elengedte. Négy hosszú-hosszú szezon, tele keményebbnél keményebb ütközésekkel... A legutóbbi idényben szemmel látható volt, hogy Manning „berozsdásodott”, ezer sebből vérezve próbálta nem lerombolni bálványát. A 2015-ös alapszakaszban csak tíz meccsen tudott pályára lépni talp-, borda- és a vállsérülés miatt.

7. DENVER BRONCOS

A Coltstól való távozás után Manning hamar új csapatot talált: az AFC-ben maradva a Denver Broncosnál állt munkába, s már az első idényében megmutatta, nem rozsdásodott be a sérülés miatt kihagyott év alatt. A 2012-es évadban övé volt a legjobb passzpontossági mutató, kiérdemelte az év legjobb visszatérő játékosának járó díjat, s első helyre vezette a Broncost az AFC Nyugati csoportjában. S ez még semmi, amit egy szezonnal később produkált...

A 2013-as alapszakaszban rekordot jelentő 55 touchdownt passzolt és ugyancsak ligacsúcsnak számító 5477 yardot passzolt, valamint elnyerte pályafutása ötödik alapszakasz-MVP-díját, s a Broncost a Super Bowlba vezette (ám ott csúnyán kikapott a Seattle Seahawkstól).

A következő két szezonban is egy-egy fontos rekordot döntött meg: 2014-ben 509. TD-jával vette át az első helyet Brett Favre-tól az örökranglistán, majd 2015-ben a Kansas City Chiefs elleni találkozón a Green Bay Packers legendájának passzolt yardos rekordját is átadta a múltnak (71 838). Ugyanezen a mérkőzésen tőle roppant szokatlan módon lecserélték pocsék teljesítménye miatt, majd sérülések miatt hetekre kidőlt, s úgy tűnt, pályafutása csúnya véget ér.

De Manning, ki tudja, honnan vagy miből, erőt vett magán, s Super Bowlt nyert a Denverrel – igaz, ekkor már nem ő volt csapata tényleges vezére, sokkal inkább a védelem.

8. AZ A FRÁNYA RÁJÁTSZÁS

Csak Tom Brady lépett pályára kezdő irányítóként több rájátszásmeccsen, mint Peyton Manning az NFL történetében. A New England ikonja 31 találkozón 22–9-es mutatót hozott össze, ezzel szemben Manning mérlege lényegesen gyengébb. Peyton 14–13-as rekordjával (a Coltscal 9–10, a Broncosszal 5–3) az ötödik az irányítók örökranglistáján közvetlenül John Elway (14–7) mögött és Brett Favre (13–11) előtt. Manningnél több veresége viszont egy QB-nek sincs a playoffban (Favre a második tizeneggyel). Sőt, Manningnek negatív csúcsnak számító kilenc olyan idénye volt, amikor a rájátszásban rögtön az első meccsen búcsúzott aktuális csapata (az Indianapolisszal hét, a Denverrel kettő).

9. NÉGY SUPER BOWL, KÉT GYŰRŰ

Peyton Manning négyszer szerepelt a Super Bowlon (a Coltscal és a Broncosszal egyaránt kétszer), ami ugyan messze nem rekord, de ő az egyetlen játékos, aki kezdőirányítóként két különböző csapattal is győzni tudott. A quarterbackek között Manning hetedmagával holtversenyben az ötödik: Joe Montana (49ers), Terry Bradshaw (Steelers) és Tom Brady négyszer-négyszer, Troy Aikman (Cowboys) pedig háromszor diadalmaskodott.

Az Indianapolisszal 2007-ben és 2010-ben járt a nagydöntőben, s amíg a 41. Super Bowlon csapata legyőzte a Chicago Bearst (29–17), három évvel később a Colts kikapott a Drew Brees vezette New Orleans Saintstől (17–31). A Denvert négy év alatt kétszer vezényelte a Super Bowlba – igaz, a második esetnél inkább őt húzta magával a kiváló védelem. A Denver Manninggel előbb súlyos vereséget szenvedett a Seattle Seahawkstól (8–43), idén viszont legyőzte a Carolina Pantherst (24–10).

Figyelemre méltó, hogy mekkora különbség volt Manning teljesítményében a Super Bowlokon. Első nagydöntőjében megválasztották a legértékesebb játékosnak (MVP) 247 passzolt yardjának és a Reggie Wayne-nek adott touchdownpasszának köszönhetően. A másodikon ugyan kikapott a Colts, ám Manning minden tőle telhetőt megtett (333 yard, 1 TD) – igaz a végén az ő passzából szerzett Tracey Porter interception return TD-t, amivel eldőlt a találkozó. A Denverrel előbb alaposan megtépázta a Seattle kőkemény védelme: 280 yardja és egy TD-ja mellé két interceptiont dobott (amiből az egyik pick six lett), a Carolina ellen csupán 141 passzolt yard és egy interception került a neve mellé TD nélkül. Érdekesség, Manning mind a négy Super Bowlján legalább egyszer elpasszolta a labdát (interception), összesen ötször, amiből kettőt hatpontosra váltott az ellenfél.

Tom Brady és Peyton Manning 17-szer találkozott egymással (Fotó: Reuters)
Tom Brady és Peyton Manning 17-szer találkozott egymással (Fotó: Reuters)


10. TOM BRADY, AZ ÖRÖK RIVÁLIS

Ritka az olyan epikus rivalizálás a sportban, mint a Manning–Brady háború, amelyben az idei csata volt a 17. és egyben az utolsó – azt pedig Peyton (illetve a Denver) nyerte meg. A két ikon párharca olyan legendás, hogy külön Wikipédia-oldala van – akárcsak a Lionel Messi és Cristiano Ronaldo közti versengésnek.

Manning azért „csak” az egyik legjobb irányító a XXI. századi amerikaifutballban, mert pechjére Tom Brady is ugyanazt a sportágat választotta. Persze ez fordítva is igaz. Egyik ikonról sem lehet a másik megemlítése nélkül beszélni.

A párharcból végül Brady jött ki győztesen (ha szigorúan a megnyert mérkőzések számát nézzük): a Patriots irányítója tizenegyszer győzött le Manning-csapatot, míg a Colts és a Broncos kiválósága hatszor diadalmaskodott a New England ellen.

A rájátszásban ötször találkoztak egymással, itt ismerve Manning rájátszásbeli mutatóit némi meglepetésre a visszavonult QB a jobb (3–2) – főleg a denveri éveinek köszönhetően. Bradyéknek két alkalomból egyszer sem sikerült legyőzni a Manning által irányított Broncost.



11. MARVIN HARRISON, A KEDVENC CÉLPONT

Manning TD-passzai elkapónként (Nagy méretért katt a képre)
Manning TD-passzai elkapónként (Nagy méretért katt a képre)

Azt nem tudni, temérdek csapattársa közül Manning kivel ápolta a legszorosabb kapcsolatot a pályán kívül, de jó esély van arra, hogy Marvin Harrisonnal nemcsak „munka” közben csevegett. Az irányító és az elkapó hihetetlen párost alkotott a Coltsnál, Harrison fontos szerepet játszott abban, hogy Manning a csúcsra ért.

Peyton Manning 539 alapszakaszban dobott touchdownjából 112-t Harrison kapott el, a második és harmadik helyen álló Reggie Wayne, Dallas Clark párosnak együttvéve eggyel kevesebb van (67+44).
Mint az a lenti videóból kiderül, Manning és Harrison az első naptól kezdve kiválóan működött együtt a pályán: Peyton első felkészülési meccsén első passzát Harrison hatpontosra váltotta. Harrison és Manning közösen öt NFL-rekordot döntött meg az irányító-elkapó témakörben. Övék a legtöbb sikeres átadás (953), a legtöbb TD (112), a legtöbb yard (12 756) és a legtöbb sikeres átadás egy szezonban (143, 2002). Egy ideig övék volt a legtöbb yard egy szezonban (1722, 2002), de a detroiti Matthew Stafford, Calvin Johnson páros ezt 2012-ben megdöntötte.




12. MANNING KEVÉSBÉ ISMERT OLDALA

Köztudott, hogy Manning nem ismert viccet, ha a felkészülésről van szó. Emellett viszont Manning rendszeresen megtréfálta csapattársait. Eric Deckerrel egyszer elhitette, hogy az elkapónak mintegy 3200 dollárt kell fizetnie egy hétvégi edzőtáborozásért. Egy másik alkalommal pedig rávette Deckert, hogy a kamerák előtt interjút adó Orlando Franklin arcába nyomjon egy pitét. Manning kedvenc csínja pedig az, hogy társai mobiltelefonjain átállítja a nyelvet kínaira.

Ugyanakkor van egy másik oldala Manningnek, amiről mindenki tudja, hogy létezik, de kevesen ismerik igazán. Sok NFL-sztárhoz hasonlóan Manning is rendkívül sok pénzt fordít jótékonyságra és adományozásra, de amennyire lehet, ezt igyekszik nem nagy dobra verni. Indianapolisban 2007 óta a St. Vincent gyermekkórház Peyton Manning nevét viseli, aki 1999 óta rengeteget tett a létesítményért. Amikor Peyton Denverbe szerződött, nem szakította meg kapcsolatát a kórházzal, s nem egyszer telefonon beszélgetett a beteg gyerekekkel – vagy ahogy a szóbeszéd tartja, inkább meghallgatta őket. Manning általában előbb a szülőkkel egyeztetett, hogy engedélyezik-e a beszélgetést, de a hírek szerint még soha senki nem ellenkezett. Saját alapítványán keresztül évente több ezer éhező lakik jól hálaadáskor Manningnek köszönhetően. 2015-ben Denverben és Indianapolisban összesen 20 ezren jutottak melegételhez a PeyBack Alapítvány jóvoltából. Peyton Manning minden évben dollárszázezreket utal gyermekekkel foglalkozó segélyszervezeteknek, főképp Indianapolisban, New Orleansban, Tennessee-ben és Denverben.

13. A SERIFF

Először a 2009-es idényben használták Manningre a Seriff becenevet: egy Miami Dolphins elleni hétfő esti rangadón az ESPN szakértője, Jon Gruden nevezte így a Colts akkori irányítóját. A becenév arra utal, hogy Manning seriffként irányítója támadósorát, aki most – a vadnyugati hasonlatnál maradva – ellovagolt a naplementébe.


14. A CSALÁDJA


Manning az egyetemi évek előtti nyáron ismerkedett meg feleségével, Ashleyvel, akivel 2001-ben házasodtak össze. Öt éve, 2011. március 31-én ikreik születtek: egy lány (Mosley Thompson) és egy fiú (Marshal Williams).



15. TOP 10 LEGÉRDEKESEBB COLTS-REKORD


• A legtöbb passzkísérlet (7210)
• A legtöbb passzkísérlet egy szezonban (679, 2010)
• A legtöbb sikeres passz (4682)
• A legtöbb sikeres passz egy szezonban (450, 2010)
• A legtöbb sikeres passz egy meccsen (40, 2010, Houston ellen)
• A legtöbb passzolt yard (54 828)
• A legtöbb passzolt yard egy meccsen (472, 2004, Kansas City ellen)
• A legtöbb passzolt TD (399)
• A legtöbb passzolt TD egy szezonban (49, 2004)
• A legtöbb passzolt TD egy meccsen (6, 2003, New Orleans ellen)

16. TOP 10 BRONCOS-REKORD

• A legtöbb sikeres passz egy szezonban (450, 2013)
• A legtöbb passzkísérlet egy szezonban (659, 2013)
• A legtöbb passzolt yard egy szezonban (5477, 2013)
• A legtöbb mérkőzés legalább 300 passzolt yarddal (12, 2013)
• A legtöbb mérkőzés legalább 400 passzolt yarddal (3, 2013)
• A legtöbb passzolt TD egy meccsen (7, 2013, Baltimore ellen)
• A legtöbb passzolt TD egy szezonban (55, 2013)
• A legjobb QB-rating egy szezonban (115.1, 2013)
• A legtöbb szezon legalább 100-as QB-ratinggel (3, 2012–2014)
• A legtöbb szezon legalább 4000 passzolt yarddal (3, 2012–2014)

17. TOP 10 NFL-REKORD

• A legtöbb passzolt TD (539)
• A legtöbb passzolt yard (71 940)
• A legtöbb passzolt TD egy szezonban (55, 2013)
• A legtöbb passzolt yard egy szezonban (5477, 2013)
• A legtöbb győztes meccs (200, a rájátszással együttvéve)
• A legtöbb meccs legalább 300 passzolt yarddal (93)
• A legtöbb alapszakasz MVP-díj (5 – 2003, 2004, 2008, 2009, 2013)
• Brett Favre mellett az egyetlen, akinek mind a 32 franchise ellen van győzelme
• A legtöbb mérkőzést megnyerő drive (56)
• A legtöbb hátrányból megnyert győztes meccs (45)

18. TOP 10 PLAYOFF-, SB-REKORD

• Az egyetlen irányító, aki kezdőként két csapattal nyert Super Bowlt
• A legtöbb meccs legalább 300 yarddal (8)
• A legtöbb sikeres passz és passzkísérlet egy rájátszásban (97/153, 2006)
• A legtöbb egymás utáni idény legalább egy rájátszásmeccsel (9, 2002–2010)
• A legtöbb vereség (13)
• A legtöbb azonnali kiesés a rájátszásból az irányítók között (9)
• Ő vezette a főcsoportdöntők történetének legnagyobb fordítását (mínusz 18 pont, 2007, a New England ellen)
• A legmagasabb passzpontossági mutató egy meccsen legalább 450 passzolt yarddal (81.8, 2005)
• A legidősebb irányító, aki kezdett Super Bowlon, és a legidősebb, aki nyert (39 évesen)
• A legtöbb meccs legalább 30 passzkísérlettel (17)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik