A New Orleans ellen lett meg a St. Louis első győzelme

Vágólapra másolva!
2011.10.30. 22:19
null
Victor Cruz TD-jével fordított a Giants (Fotók: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság 8. fordulójáig kellett várni arra, hogy a St. Louis Rams megszerezze szezonbeli első győzelmét. A Steven Jackson vezette hazai csapat nem kis skalpot gyűjtött be: a 2010-es Super Bowl győztesét, a New Orleans Saintset fektette kétvállra (31–21).

 

A 1.20-KOR KEZDŐDŐ ÖSSZECSAPÁSON

A vasárnap esti mérkőzésen a Philadelphia Eagles Michael Vick (28 passzkísérletből 21 sikeres, 279 yardért és 2 TD-ért) és LeSean McCoy (30 futásból 185 yard és 2 TD, valamint két elkapásból 15 yard) vezetésével 34–7-re kiütötte hazai pályán csoportriválisát, a Dallas Cowboyst.

Érdekesség, hogy az összecsapás előtt a Philadelphia szerezte a legtöbb futott yardot mérkőzésenként (170-et), míg a Dallas Cowboys védelme engedte a legkevesebbet, 69.7-et átlagban.

Jól kezdte a találkozót a hazai csapat, hiszen Jeremy Maclin és LeSean McCoy hosszú játéka után gyorsan az ellenfél célterülete elé kerültek a Sasok, ahol végül előbb 12 yardos elkapása után a vezetést is megszerezték (7–0).

Az Eagles védelme két sackje, valamint egy támadófal-szabálytalanság után gyorsan leparancsolta a Cowboys-támadókat, majd egy 4 és fél perces, 90 yardos támadás végén McCoy 2 yardos futással növelte 14 pontra a különbséget – a fiatal futó mellesleg sorozatban hetedik mérkőzésén szerzett touchdownt, amire Philadelphia-játékos 1947 óta nem volt képes.

Egy felpattanó labdát Nnamdi Asomugha kapott el ezután, így ismét a Sasok jöhettek, Michael Vick újabb nagy futása után pedig egy negyed alatt 115 futott yardnál tartott az Eagles. Még mindig volt hátra 10 perc az első félidőből, amikor a Sasok irányítója 9 yardos passzal találta meg a Brent Celeket (21–0), majd Alex Henery 23 yardos mezőnygólja után már 24–0-t mutatott az eredményjelző.

A túl oldalon Tony Romót megállás nélkül „terrorizálta” a Trent Cole-vezette védelem, és egyedül az előző fordulóban 253 futott yarddal franchise-rekordot felállító DeMarco Murray emelkedetett ki a támadók oldaláról, aki ezúttal hat kísérletből 74 yardot futott az első félidőben – pontszerzésre azonban még ő sem volt képes.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő             partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A szünet után a dallasi támadók nem tudtak egy szinttel feljebb lépni, nem úgy McCoy, aki átlépte a 100-as határt, majd Maclin és DeSean Jackosn elkapásával a vörös zónába értek a Sasok – azonban ott sorozatban második alkalommal megtorpantak (Frank Walker akadályozta meg ezúttal a TD-t), így egy újabb Henery-mezőnygóllal csak három egységgel növelték előnyüket (27–0).

A következő hazai támadást azonban sem DeMarcus Ware 3. sackje, sem Jason Kelce szabálytalansága, de még egy 4. és 1 sem állította meg, és végül McCoy 13 yardos futásával ismét TD-t szereztek a hazaiak, ám szinte egyből megtört a jég a túl oldalon is, Tony Romo 70 yardos passzát Laurent Robinson váltotta hat pontra (34–7).

A hajrában Ware negyedik sackje végül megállította az Eagles támadását, ám a kontrából a gólvonalhoz közelről sem tudta bevinni a Cowboys a labdát (még ha volt is egy szabálytalanság gyanús eset Dez Bryanttel szemben), a hazaiak pedig már csak pörgették az időt, így újabb pont már nem esett.

A 18 ÓRÁS MÉRKŐZÉSEKEN

A szezonnak nagyobb reményekkel nekivágó St. Louis Rams hat vereség után a New Orleans Saints ellen szerezte meg szezonbeli első győzelmét. A találkozón a második negyedben 17–0-ra elhúztak a Kosok, gyakorlatilag ez a periódus el is döntötte az összecsapást.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A találkozó egyértelmű hőse a St. Louis emblematikus futójátékosa, Steven Jackson volt, aki 159 futott (2 TD) és 32 elkapott yarddal zárt. A másik oldalon a Super Bowl-győztes Drew Brees 44 próbálkozásából 30 sikerült, de kétszer az ellenfelekhez passzolt, s csak egy touchdownátadása volt.

A Saints vereségének minden bizonnyal Tampában és Atlantában örülnek a legjobban, az egyaránt szabadnapos Buccaneers és a Falcons ugyanis egy csoportban (NFC Dél) szerepel a 2010-es bajnokkal. Jelenleg mindhárom együttes három vereséggel áll.

A csoport negyedik tagja, a Carolina kikapott a szintén bukdácsoló Minnesota Vikingstól. A Panthers újonc irányítója, Cam Newton ezúttal is látványos és eredményes játékkal szórakoztatta a közönséget: 290 passzolt és 53 futott yardja a három TD-passzával és 0 labdaeladásával azonban nem ért győzelmet. A másik oldal franchise-játékosa, Adrian Peterson egy futott és egy elkapott TD-vel és 162 totályarddal zárt.

Csoportrangadót játszott egymással a Houston Texans és a Jacksonville Jaguars – előbbi 24–14-es győzelmével. Arian Foster 112 futott yarddal és egy touchdownnal vezette győzelemre övéit.


Baltimore-ban Ray Rice karriercsúcsot jelentő három TD-t szerzett. A kiváló running back ehhez képest „mindössze" 63 futott yarddal, csapata pedig (bár 21 pontos hátrányban is volt...) 30–27-es győzelemmel zárt az Arizona elleni mérkőzésen.

A New York Giantsben ezúttal kiválóan játszott Eli Manning. Az irányító 349 yardot és két touchdownt passzolt – labdaeladása nem volt. A Giants 20–17-es győzelmet aratott a Miami Dolphins ellen, s továbbra is vezeti az NFC keleti csoportját.

A sérült Peyton Manninget továbbra is nélkülöző Indianapolis Colts nyolcadik vereségét is elszenvedte a szezonban. Ezúttal a Tennessee Titans köszönte a lehetőséget, s nyert simán 27–10-re.

Antonio Brown toucdownja sokat ért a Steelersnek
Antonio Brown toucdownja sokat ért a Steelersnek

21:05-ÖS ÉS 21:15-ÖS MÉRKŐZÉSEK

A 8. forduló talán legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásán a Pittsburgh hazai pályán 25–17-re legyőzte a New England Patriots együttesét. A Steelers a 2–2-es idénykezdete után sorozatban negyedik mérkőzését nyerte meg.

Ben Roethlisberger irányító 365 yarddal és két touchdownnal vezette győzelemre övéit. A Steelers támadóegysége különösen azért dicsérhető, mert remekül „tartották" a labdát. A Steelersnél 39 percen keresztül volt a labda a nettó 60 játékpercből, így Tom Bradyéknek (198 yard, 2 TD) kevés idejük volt nagyot alkotni.

A Detroit gyakorlatilag lemészárolta Denverben a Broncost. A Lions támadó- és védőalakzata egyaránt kiválóan teljesített a mérkőzésen. Matthew Stafford irányító 267 yardot és három touchdownt passzolt, míg Calvin Johnson 125 elkapott yardja egy TD-vel az ő szintjén gyakorlatilag átlagos teljesítménynek mondható.

A védelem hétszer sackelte a Broncos quarterbackjét, Tim Tebow-t, akinek két labdaeladásából egyből touchdownt is szereztek az Oroszlánok. Miután a Denver a mérkőzés elején 3–0-s vezetésre tett szert, a Detroit sorozatban 45 pontot szerzett, tehát egy pillanatig sem forgott veszélyben a Lions győzelme.

Mint ahogy Buffalo ellen sem volt sok esélye a vendégcsapat Wahingtonnak. A Bills lenullázta a Redskinst (23–0), úgy hogy Fred Jackson 120 futott és 74 elkapott yarddal vétette észre magát. 1995 óta először fordul elő, hogy a Buffalo az első négy hazai mérkőzését megnyerte a bajnokságban. A „hazai" jelző ezúttal azonban némileg sántít, a mérkőzést ugyanis Torontóban játszották, de hivatalosan a Bills volt a pályaválasztó.

Seattle-ben a hazai Tarvaris Jackson hiába passzolt 323 yardot (0 TD, 1 INT), míg a vendégeknél Andy Dalton (2 TD, 2 INT) mindössze 168-at, a Cincinnati Bengals irányítója örülhetett sima 34–12-es győzelemnek.

Tíz év után nyert ismét sorozatban öt meccset a San Francisco 49ers, amelyben Frank Gore ismét 125 yardnál többet futott, úgy hogy touchdownt is szerzett – ezúttal egyet. Ezzel a teljesítménnyel zsinórban negyedik meccsén büszkélkedhet az ezúttal a Cleveland Browns ellen 134 yardig jutó running back.

NFL 2011, ALAPSZAKASZ
8. FORDULÓ
2011.10.30 18:00 Tennessee Titans–Indianapolis Colts 27–10
2011.10.30 18:00 Houston Texans–Jacksonville Jaguars 24–14
2011.10.30 18:00 Baltimore Ravens–Arizona Cardinals 30–27
2011.10.30 18:00 New York Giants–Miami Dolphins 20–17
2011.10.30 18:00 Carolina Panthers–Minnesota Vikings 21–24
2011.10.30 18:00 St. Louis Rams–New Orleans Saints 31–21
2011.10.30 21:05 Buffalo Bills–Washington Redskins** 23–0
2011.10.30 21:05 Denver Broncos–Detroit Lions 10–45
2011.10.30 21:15 San Francisco 49ers–Cleveland Browns 20–10
2011.10.30 21:15 Seattle Seahawks–Cincinnati Bengals 12–34
2011.10.30 21:15 Pittsburgh Steelers–New England Patriots 25–17
2011.10.31 1:20 Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys 34–7
2011.11.01 1:30 Kansas City Chiefs–San Diego Chargers
**Torontóban rendezték meg az összecsapást.
Szabadnapos: Atlanta, Chicago, Green Bay, New York Jets, Oakland, Tampa Bay
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik