NFL: A labdavesztések végezték ki a Kansas Cityt

Vágólapra másolva!
2012.11.02. 07:20
null
Dwayne Bowe elejtett labdája rossz előjelnek bizonyult (Fotó: Action Images)
Címkék
Két, godokkal küzdő csapat találkozott az AFC West csoportrangadóján Dél-Kaliforniában, és a mérkőzés előtt nehéz volt megmondani, hogy melyik társaságnak van nagyobb szüksége a győzelemre. A San Diego Chargers a playoff-reményeit kívánta erősíteni, míg az egyelőre borzalmas szezont futó Kansas City Chiefs azért harcolt, hogy elmozduljon a liga utolsó helyéről.

A Kansas City idén még nem vezetett a rendes játékidőben, egyetlen győzelmét hosszabbításban aratta a New Orleans Saints ellen, és már az első negyedben sejteni lehetett, hogy ezen az estén sem lesz előnyben, olyan magabiztosan vitte végig a San Diego első támadássorozatát a célpontjait az utóbbi időben folyamatosan elveszítő Philip Rivers – a drive végén a liga egyik legjobb tightendje, Antonio Gates kapta el a labdát az ellenfél célterületén (7–0).

Az ismét Matt Cassell irányításával kezdő Chiefs első labdabirtoklásánál rögtön előjött a csapat egyik legnagyobb problémája, a labdavesztés. Az egyébként hasznosan játszó Dwayne Bowe fumble-je után a Chargers élt a lehetőséggel, és Nick Novak mezőnygóljával növelni tudta előnyét (10–0). A vendégek azonban ettől még nem roppantak meg, és elsősorban a földön gyűjtve a yardokat, négy harmadik downos szituációt is leküzdve mezőnygól-távolságba jutottak, és három ponttal szépíteni is tudtak (10–3), azonban a pihenő előtt többször már nem jártak közel a pontszerzéshez.

A Chargers kiválóan játszott az első félidőben, a közönség mégis pfujozott, amikor a hazaiak az öltözőbe vonultak a második negyed végén. Philip Rivers első sikertelen passzkísérletére az első félidő végéig kellett várni, és ez sem volt rossz húzás tőle, hiszen biztonsági megoldást választva dobta ki a labdát a pályáról az ellenfél vörös zónájában. Nem sokat váratott viszont magára a második rossz átadása sem, ez az előzővel ellentétben óriási hiba volt, hiszen 3 & goal szituációban, az első félidő vége előtt néhány másodperccel dobott interceptiont, vagyis már biztosnak tűnő pontoktól fosztotta meg csapatát.

Matt Cassel (7) irányítónak nem volt könnyű dolga a Donald Butler vezette San Diego Chargers-védelem ellen
Matt Cassel (7) irányítónak nem volt könnyű dolga a Donald Butler vezette San Diego Chargers-védelem ellen

A mérkőzés fordulópontja lehetett volna a harmadik negyed eleje, amikor a Chargers punt visszahordásnál veszítette el a labdát mélyen a saját térfelén, de a Chiefs nemhogy TD-t nem tudott elérni a kiváló pozícióból, Ryan Succop a kapufára vágta a labdát az egyébként teljesíthető, 39 yardos mezőnygól-kísérletből. Succop szerencséje, hogy nem sokkal később javíthatott, ugyanis a Chargers eredménytelen labdabirtoklása után a Kansas City támadói ki tudtak szabadulni saját vörös zónájukból, és lőtávolba jutottak (10–6).

A magát megemberelő Chargers Ryan Mathews 31 yardos sprintjétől lendületet kapva összedobott egy hét futásból álló drive-ot, melynek végén Rivers eleresztett egy passzt is, és ezt Malcolm Floyd kapta el az ellenfél end zone-jában (17–6) – ekkor már a negyedik negyedben jártunk. Itt azonban nem állt meg a hazai csapat, az ellentámadásnál egy büntetés miatt igen kellemetlen szituációba keveredett a Chiefs-offense, és Jarrett Johnson ki tudta ütni a saját end zone-jában hiába menekülő Cassel kezéből a labdát, amire Shaun Phillips vetette rá magát elsőként, így védő-TD-vel növelte előnyét a San Diego (24–6). És aztán még eggyel. A Kansas City támadása két percig sem tartott, Dexter McCluster ugyanis egy bőven elkapható labdát hagyott kicsúszni ujjai közül a középpályán, amire Demorrio Williams csapott le, és hordta vissza 59 yardról hat pontért (31-6).

Egy négyperces drive végén, négy és fél perccel a mérkőzés vége előtt Shaun Droughn megszerezte ugyan a Chiefs első hatpontosát az este folyamán (31-13), de mivel az onside kick után nem tudta összeszedni a játékszert, Romeo Crennel csapata a csodába illő fordítás lehetőségéről is le kellett, hogy mondjon. Ha ez még nem lett volna elég, miután a Chargers nem tudott előrehaladni, és puntolt, McCluster mintegy slusszpoénként elejtette a labdát, amire a hazaiak rá is tették a kezüket, de ennek már nem volt jelentősége.

A San Diego 4/4-es győzelem/vereség mutatójával második helyen áll az AFC Westben a Denver Broncos mögött, míg a Kansas City nemcsak a csoportban, de az egész NFL-ben is a leggyengébb, 1/7-es mérleg tulajdonosa.

9. FORDULÓ
2012. 11. 02.1:20San Diego Chargers–Kansas City Chiefs31-13
2012. 11. 04.19:00Washington Redskins–Carolina Panthers
2012. 11. 04.19:00Green Bay Packers–Arizona Cardinals
2012. 11. 04.19:00Jacksonville Jaguars–Detroit Lions
2012. 11. 04.19:00Tennessee Titans–Chicago Bears
2012. 11. 04.19:00Cincinnati Bengals–Denver Broncos
2012. 11. 04.19:00Cleveland Browns–Baltimore Ravens
2012. 11. 04.19:00Houston Texans–Buffalo Bills
2012. 11. 04.19:00Indianapolis Colts–Miami Dolphins
2012. 11. 04.22:05Seattle Seahawks–Minnesota Vikings
2012. 11. 04.22:05Oakland Raiders–Tampa Bay Buccaneers
2012. 11. 04.22:25New York Giants–Pittsburgh Steelers
2012. 11. 05.2:20Atlanta Falcons–Dallas Cowboys
2012. 11. 06.2:30New Orleans Saints–Philadelphia Eagles
Szabadnapos: New York Jets, New England Patriots, San Francisco 49ers, St. Louis Rams

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik