Werder: Kleinheisler újra a kezdőben? „Új” riválist kapott

Vágólapra másolva!
2016.02.19. 09:32
Furcsa eltiltását követően szombaton bemutatkozhat a Werder Bremenben a januárban szerződtetett Sambou Yatabaré. A mali középpályás helyi lapok szerint Kleinheisler László riválisa, egyikük a sok sérülés miatt bekerülhet szombaton az Ingolstadt elleni kezdőcsapatba.

Yatabaré az Olympiakosz játékosaként január végéig a belga Standard Liege-ben játszott, de a görögök 2.5 millió euróért eladták a Werdernek. A belga szövetség azonban utólag, egy videofelvétel alapján vizsgálatot indított a 26 éves mali játékos ellen, és a játékvezető által figyelmen kívül hagyott esetért négymeccses eltiltással sújtotta a már a Werder keretéhez tartozó Yatabarét.

Mivel hasonlóra még nem volt példa, a Werder a FIFA-hoz fordult, de nem sok sikerrel. A középpályás az első négy Werder-meccsét (három bajnoki és egy kupa) a lelátóról figyelte, de most bemutatkozhat.

A középpályán Philipp Bargfrede és Clemens Fritz sérülése miatt van egy kiadó hely, és Viktor Szkripnik vezetőedzőnek döntenie kell: a mali védekező középpályást vagy az inkább a támadások építésénél hasznos Kleinheislert tegye a kezdőbe.

Szkripnik elmondta, a magyar fő feladata, hogy túltegye magát első, kezdőként játszott meccsén, a Mönchengaldbachtól elszenvedett 5–1-es vereségen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik