Varsói gyors – Kamler János jegyzete

Vágólapra másolva!
2019.11.10. 00:04

Két hónappal 22. születésnapja előtt igazolt a Lech Poznantól Dortmundba, rossz nyelvek szerint eleinte a kaput sem találta el a bemelegítésnél. Első dortmundi idényében (2010–2011) meglehetősen kajla volt, helyzetei csekély százalékát kihasználva mindössze nyolc góllal zárt a Bundesligában. Még szerencse, hogy Jürgen Klopp volt az edzője.

A német edzőfenomén ugyanis világhódító útra terelte Robert Lewandowskit. Az egyérintős játékát, valamint rúgótechnikáját fejlesztve majdhogynem egyik pillanatról a másikra kitört a szürkeségből, 2013 áprilisában már azt láthattuk, amint a BL-elődöntő első meccsén négy gólt szerez a Real Madrid ellen (4–1), majd 2015 szeptemberében, immár a Bayern München játékosaként, csereként pályára lépve kilenc perc leforgása alatt ötöt vág a Wolfsburg elleni bajnokin.

Embere válogatja, mi a világklasszis pontos meghatározása, de abban talán mindenki egyetért, hogy a fontos mérkőzések eldöntése, az emlékezetes pillanatok évekkel, évtizedekkel későbbi felidézhetősége kimondott ismérve a legjobbaknak.

És ez a végtelenül szerény, varsói születésű lengyel sportember a 32. életévében járva minden korábbi eredménysorát készül fölülmúlni. Ebben az idényben négy Bajnokok Ligája-meccsen hat gólt szerzett, a Bundesligában tizenegy fellépésen tizenhatnál tart – duplázott szombaton a Bayern–Dortmund német csúcsrangadón (4–0) –, e két sorozatban mindegyik mérkőzésén betalált legalább egyszer!

Már kivezette Lengyelországot a 2020-as Európa-bajnokságra, nem mellesleg 110 válogatottságával, illetve hatvan góljával egyaránt csúcstartó hazájában. Első válogatott mérkőzése (2008 szeptembere) óta a vb-ket és az Eb-ket tekintve csak a 2010-es és a 2014-es világbajnokságra nem jutottak ki a 2012-es földrésztornán társrendező lengyelek, az ország futballtörténelmében előzőleg nem volt példa ilyen gyakoriságú részvételre világeseményeken.

Robert Lewandowski nem nyert világbajnokságot és Európa-bajnokságot, talán soha nem is fog, s a BL-trófeát sem emelhette még magasba, de Varsóból indulva korszakos egyéniség lett hazája labdarúgásában, és ugyanúgy korszakos egyéniség lett a világ egyik legerősebb bajnokságában.

Kevesen hoznak ki ennyit sportpályafutásukból.

A világklasszisoknak sikerül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik