Szalai: két gól, kiharcolt büntető, Schalke-diadal

Vágólapra másolva!
2013.10.05. 17:31
null
Szalai Ádám a Schalke vezető gólját lövi (Fotó: Imago)
Szalai Ádám csapata, a Schalke hazai pályán 4–1-re győzött az Augsburg ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 8. fordulójának szombati játéknapján. Szalai tizenegyest és emberelőnyt harcolt ki a mérkőzés elején 0–1-nél, majd a folytatásban két gólt szerzett. Az eddig veretlen listavezető Dortmund kikapott Mönchengladbachban, az újonc Braunschweig megszerezte az első győzelmét. Esti leverkuseni döntetlenjével élre állt a Bayern München.

SCHALKE–AUGSBURG 4–1
A Schalkénak az elmúlt két szezonban nem okozott gondot hazai pályán legyőzni az Augsburgot (kétszer 3–1), most azonban új kottából kezdtek játszani a vendégek: Sascha Mölders lövésével a 10. percben megszerezték a vezetést (0–1)! Aztán elérkezett a sorsdöntő 16. perc: Szalai Ádám betört a tizenhatoson belülre, Ragnar Klavan visszahúzta – tizenegyes, plusz piros lap a szeptemberi budapesti vb-selejtezőn öngólt vétő észt védőnek! A büntetőt Kevin-Prince Boateng értékesítette (1–1).

A gelsenkircheniek hamar kihasználták az emberelőnyt: Roman Neustädter remek indításával Ucsida Acuto lódult meg a lesreállítást elrontó augusburgi védők között, és a középre tett labdát Szalai Ádám tíz méterről higgadtan a kapuba helyezte (2–1). A magyar támadó augusztus vége óta először talált a kapuba, de ezzel még nem volt vége.

A fordulás után egy légi párbajban Felipe Santana és Mölders összefejelt, mindkettejüket ápolni kellett, végül visszatérhettek. Hiába volt emberhátrányban az Augsburg, korántsem adta fel, Hildebrandnak több lövés is munkát adott a hazai kapuban. A 78. percben aztán jött a megnyugtató második Szalai-gól: Dennis Aogo átadását követően a magyar támadó megint jókor volt jó helyen, és közelről a kapuba lőtt (3–1). A hazai győzelmet Max Meyer tette még biztosabbá (4–1).

Szalai Ádám – akit a 87. percben vastaps közepette cseréltek le – másodszor duplázott a Schalkéban; emlékezetes, a PAOK elleni idegenbeli, döntő fontosságú BL-selejtezőn is kétszer talált a kapuba.

MÖNCHENGLADBACH–DORTMUND 2–0
A forduló előtt veretlenül listavezető Dortmund négy éve nem nyert Mönchengladbachban, ám ezúttal abszolút uralta az első félidőt, helyzeteit azonban elpuskázta. A fordulás után kiegyenlítettebb lett a játék, a Dortmund fáradni látszott, és a hazaiak ezt a hajrában kihasználták: a 80. percben Havard Nordtveit kapura tört, Mats Hummels tiszta helyzetben szabálytalanul állította meg – kiállítás és tizenegyes, utóbbit Max Kruse értékesítette. Raffael egy kontrából tette biztossá a némileg meglepő hazai sikert. A Dortmund 31 bajnoki után először maradt szerzett gól nélkül – ha játékosai most is betaláltak volna, beállítják a vonatkozó klubrekordot.

MAINZ–HOFFENHEIM 2–2
Négy egymást követő vereség után próbált talpra állni a Mainz, de gyorsan egyértelművé vált, hogy ez is nehéz meccs lesz: alig húsz perc telt el, amikor Kevin Volland és Roberto Firmino, a Hoffenheim két standard gólvágója révén már magabiztosan vezettek a vendégek. Egy korai cserével aztán Thomas Tuchel vezetőedző stabilizálta a Mainz játékát, és ha nyerni nem is sikerült, a sok munka legalább egy pontot hozott a konyhára. Az egyenlítő gól a 92. percben született, egy olyan szögletnél, amelyből a felfutó Heinz Müller kapus fejelt veszélyesen, labdáját mentették, de az Nikolcse Noveszkiről végül a kapuba pattant.

WOLFSBURG–BRAUNSCHWEIG 0–2
A Wolfsburg az idénybeli hazai meccseit eddig kivétel nélkül megnyerte, kicsi volt tehát a valószínűsége annak, hogy az újonc Eintracht Braunschweig éppen ezen a napon szerzi meg első győzelmét. A várakozásoknak megfelelően a hazaiak uralták az első félidőt, azonban egy szép akciót követően Karim Bellarabi az Eintrachtnak szerezte meg a vezetést. A meglepetés a hajrában, a csereként beálló Dominick Kumbela gólja után vált teljessé: a sok-sok évet az alsóbb osztályokban tengődő Braunschweig 10 353 nap után végre meccset nyert az élvonalban!

STUTTGART–BREMEN 1–1
A négy forduló óta veretlen Stuttgart egy szöglet után Martin Harnik korai góljával nyomatékosította jó formáját, csakhogy a szünet előtt nem sokkal Nils Petersen egyenlített. A második félidő nem hozott gólt, így a Stuttgart elkönyvelte története 400. döntetlenjét a Bundesligában.

LEVERKUSEN–BAYERN MÜNCHEN 1–1
Az esti rangadón a Bayern München nyomasztó fölényben játszott, mégis csupán egy ponttal térhet haza a Bayer Leverkusen otthonából.

A Bayern München támadásaival indult a mérkőzés, és jó néhány kisebb-nagyobb lehetőség kimaradt, mire a 30. percben Franck Ribéry visszagurított labdájából Toni Kroos 12 méterről a léc alá vágta a vezető gólt. Nem sokáig tartott azonban az előny: egy perc múlva Manuel Neuer csak beleütni tudott egy beadásba, és bár utána bravúrral védett, a kapuja üresen maradt, és Sidney Sam közelről nem hibázott.

Nem sokkal az egyenlítés után Thomas Müller ajtó-ablak helyzetből az üres kapu fölé fejelt, és nagyjából ez jellemezte a játékrészből hátralévő időt, valamint a teljes második félidőt. A bajorok hatalmas fölényben futballoztak, de képtelenek voltak a hálóba juttatni a labdát – az utolsó helyzetet Bastian Schweinsteiger hagyta ki a 94. percben, fejesénél Giulio Donati mentett a gólvonalon.

A bajorok az 1–1-es döntetlennel is átvették a vezetést a tabellán a Mönchengladbachban délután vereséget szenvedő Dortmundtól.

BUNDESLIGA, 8. FORDULÓ
Schalke–Augsburg 41
(K.-P. Boateng 16. – 11-esből, Szalai 28., 78., M. Meyer 86., ill. Mölders 10.)
Mönchengladbach–Dortmund 2–0 (M. Kruse 82. – 11-esből, Raffael 86.)
Mainz–Hoffenheim 2–2 (Choupo-Moting 82., Noveszki 92., ill. Volland 14., Roberto Firmino 22.)
Wolfsburg–Braunschweig 02 (Bellarabi 30., Kumbela 86.)
VfB Stuttgart–Werder Bremen 11 (Harnik 5., ill. Petersen 37.)
Bayer Leverkusen–Bayern München 11 (Sam 31., ill. Kroos 30.)
Vasárnap játsszák
Nürnberg–Hamburger SV 15.30
Freiburg–Eintracht Frankfurt 17.30
Pénteken játszották
Hannover–Hertha 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 8 6 2 15– 3 +12 20
2. Borussia Dortmund 8 6 1 1 21– 7 +14 19
3. Bayer Leverkusen 8 6 1 1 18– 8 +10 19
4. Mönchengladbach 8 4 1 3 19–13 +6 13
5. Hannover 8 4 1 3 11–11 0 13
6. Hertha BSC
8 3 3 2 14– 9 +5 12
7. VfB Stuttgart 8 3 2 3 16–10 +6 11
8. Schalke 8 3 2 3 14–17 –3 11
9. Werder Bremen 8 3 2 3 9–12 –3 11
10. Hoffenheim 8 2 4 2 20–20 0 10
11. Mainz 8 3 1 4 12–17 –5 10
12. Augsburg 8 3 1 4 9–15 –6 10
13. Wolfsburg 8 3 5 9–11 –2 9
14. Eintracht Frankfurt 7 2 2 3 10–12 –2 8
15. Nürnberg 7 5 2 9–12 –3 5
16. Hamburg 7 1 2 4 12–19 –7 5
17. Braunschweig 8 1 1 6 5–18 –13 4
18. Freiburg 7 3 4 8–17 –9 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik