Szalai álomgólt készített elő, ikszelt a Mainz

Vágólapra másolva!
2010.02.13. 18:03
null
Szalai Ádám remek gólpasszt adott, csapata pontot szerzett Berlinben (Fotó: Imago)
A mértékadó Kicker gyorsértékelése szerint álomgólt szerzett Aristide Bancé Szalai Ádám beadásából, kapásból, s ez egy pontot ért a Herthánál vendégeskedő Mainznak. A sérülésből lábadozó Dárdai Pál (Hertha) és Lőw Zsolt (Mainz) nem volt csapata keretében. A délután krónikájához tartozik, hogy a Leverkusen újabb győzelemmel (és két szerencsés góllal) őrizte meg bajnoki veretlenségét, Ruud van Nistelrooy duplájával a Hamburg megtörte a Stuttgart jó sorozatát, míg a brémaiak már másodszor arattak gólzáporos idegenbeli győzelmet a 2009–2010-es szezonban.  

A Dárdai és Lőw kimaradása miatt „magyar rangadónak" nehezen nevezhető berlini mérkőzésen a Mainz veszélyes ellencsapásokra épített az első félidőben, és a 37. percben meg is szerezte a vezető gólt: Polanski, Szalai akció végén a magyar támadó remekül adott be, Bancé pedig kapásból a hálóba küldte a labdát. A szünet után Ramos fejesével egyenlített a Hertha, és ha kicsit szerencsésebb, meg is nyerhette volna a találkozót. Szalai – aki a térdét fájlaló Hoogland helyére került a kezdőbe – a 87. percbeli lecserélésig volt a pályán.

 HERTHA BSC-MAINZ 1-1 (Szalai gólpassza 0:50-nél)
  
  

 

A Stuttgart öt megnyert bajnokival a háta mögött várta a Hamburg látogatását, ám a télen igazolt Ruud van Nistelrooy keresztülhúzta a számításait. A  holland támadó a legutóbbi fordulóban egy perc erejéig már belekóstolt a Bundesliga légkörébe, ám most 25 jutott neki – és ez döntőnek bizonyult. Döntetlen állásnál állt be, tíz percet „ráhangolódott", majd két közeli találattal eldöntötte a mérkőzést. A HSV három nyeretlen bajnoki után szerzett három pontot.

A listavezető Leverkusen újabb fordulón jutott túl veretlenül, ráadásul megint három ponttal. Az első félidő meddő próbálkozásai után Reinartz közeli emeléssel kihasználta Lenz hibáját, majd nem sokkal később megint a wolfsburgi kapus volt a főszereplő – Derdiyok lécről lepattanó fejese után a lábáról pattant a hálóba a labda, azaz már kettővel vezetett a Bayer. Dzeko szépített, ám ez mit sem változtat azon, hogy a címvédő tíz forduló óta nyeretlen.

A Werder már a szünetben négy góllal vezetett Hannoverben, ekkor úgy tűnt, megdönti idénybeli „rekordját", hiszen a novemberi freiburgi meccset úgy nyerte meg 6–0-ra, hogy a szünetben még csak eggyel ment. A vége mégis „csak" 5–1 lett. A Hannover szabadesése folytatódott: sorozatban hét vereség, 11 nyeretlen bajnoki.  

Az ötödik délutáni mérkőzésen a Bochum folytatta jó sorozatát, a Hoffenheim legyőzése zsinórban a hatodik veretlen bajnokiját jelentette.

 BUNDESLIGA
22. FORDULÓ
Hertha–Mainz 1–1 (Ramos 51., ill. Bancé 37.)  
Hannover–Werder Bremen 1–5 (C. Schulz 59., ill. Niemeyer 11., Naldo 18., Andreasen 27. – öngól, Hunt 44., C. Pizarro 68.)
Bochum–Hoffenheim 2–1 (Sesták 24., Dedic 75., ill. Ibisevic 64.)
Leverkusen–Wolfsburg 2–1 (Reinartz 48., Lenz 68. – öngól, ill. Dzeko 79.)
Stuttgart–Hamburg 1–3 (Träsch 55., ill. Berg 23., Van Nistelrooy 75., 77.)
KÉSŐBB
Bayern München–Dortmund, 18.30  
Schalke–1. FC Köln, vasárnap, 15.30  
Frankfurt–Freiburg, vasárnap, 17.30  
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Mönchengladbach–Nürnberg 2–1  
AZ ÁLLÁS
1. Bayer Leverkusen 22 13 9 48–18 +30  48
2. Bayern München 21 13 6 2 45–18 +27  45
3. Schalke 21 12 6 3 31–15 +16  42
4. Hamburg 22 10 9 3 43–25 +18  39
5. Borussia Dortmund 21 10 6 5 30–26 +4  36
6. Werder Bremen 22 9 7 6 44–26 +18  34
7. Eintracht Frankfurt 21 8 7 6 28–29 –1  31
8. Mainz 22 8 7 7 26–30 –4  31
9. Hoffenheim 22 8 4 10 30–27 +3  28
10. VfB Stuttgart 22 7 7 8 27–29 –2  28
11. Mönchengladbach 22 8 4 10 31–36 –5  28
12. 1. FC Köln 21 6 7 8 20–24 –4  25
13. Wolfsburg 22 6 7 9 38–44 –6  25
14. Bochum 22 6 7 9 25–38 –13  25
15. Freiburg 21 5 4 12 20–39 –19  19
16. Hannover 22 4 5 13 24–41 –17  17
17. Nürnberg 22 4 4 14 18–39 –21  16
18. Hertha 22 2 6 14 18–42 –24  12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik