Stieber Zoltán Attila, a sas előtt csapott le a Frankfurtra

Vágólapra másolva!
2012.11.02. 22:27
null
Stieber remek emeléssel vette be a Frankfurt kapuját (Fotó: Imago)
Bár a Bundesliga 10. fordulójának első meccsén lőtte, alighanem ott lesz a legszebb találatok között: Stieber Zoltán pazar emeléssel talált be az Eintracht Frankfurt hálójába a péntek esti bajnokin, csapata, a Greuther Fürth pedig egy pontot elhozott a Commerzbank Arenából. Ez volt Stieber második szezonbeli gólja. Az 1–1-es döntetlennel a Frankfurt nem tudta megelőzni a második helyezett Schalkét, míg a Fürth a tizenhetedik helyen áll.

A közel ötvenezer frankfurti nézőből a későn érkezők (vagy azok, akik „mellékprogramként” a stadion előtt testközelből megmutatott Attilával, a hazaiak kabalasasával ismerkedtek) már csak a gólörömre értek be – kevesebb mint fél perc után ugyanis megszerezte a vezetést az Eintracht.

Attila, a sas
Attila, a sas

Alexander Meier Rodéhoz, jobbra passzolt, majd továbbfutott az akcióval, és jól tette, mert így a hálóba tudta lőni a Grün kapus által rossz helyre kitenyerelt beadást, miközben a védők tétován nézelődtek. A Fürth egyszer ért hozzá a labdához, és már hátrányban volt... Természetesen Meier találata (21 másodperc) volt a 2012–2013-as Bundesliga-szezon eddigi leggyorsabb gólja, egyben 2006 óta a leggyorsabb a német élvonalban.

A „sasok" ezzel letudták a magukét, legalábbis úgy tűnt: az első félidő további részében nem túl magas színvonalú játékot láthatott a közönség, a Fürth legnagyobb egyenlítési lehetőségét a rutinos Gerald Asamoah hagyta ki.

A fordulás után a Fürth kihúzta az első félidőben kritikusnak bizonyult első percet, majd gyorsan egyenlített: egy gyors vendégkontra végén Stieber Zoltán léphetett ki egyedül, a magyar szélső ballal finoman alányúlt a labdának, amely a nyújtózkodó Trapp fölött áthullva a hálóban landolt. Ez volt a magyar szélső második gólja a Fürth színeiben – nem is akármilyen!

A gól láthatóan megzavarta a Frankfurt hátsó alakzatát, a sok területhez jutó vendégcsapat veszélyes kontrákat vezetett, és Asamoah révén ziccert hibázott. Az Eintracht előkelő helyezését meghazudtolóan gyenge játékot mutatott, egyre erősebb is lett a füttyszó: a Fürth ellentámadásai „ültek", egy jobb oldali Stieber-elfutás után pedig Fürstner lövését óriási bravúrral hárította Trapp.

VISSZANÉZI PÁRSZOR

„Ma este nem sokat fogok aludni, és visszapörgetem párszor a gólt. Az elmúlt hetekben edzésen többször is szereztem ilyen gólt, és nagyon örülök, hogy élesben, meccsen is összejött. Nagyon idegesítő az első percben kapott gól, elaludtunk... A második félidőben sok lehetőségünk volt, de az utolsó passzok és a lövések nem jöttek össze” – idézi Stiebert a Fürth honlapja.

„Cserébe" egy jó hazai akció végén maradt le Occéan és Matmur is a balról belőtt labdáról, pedig csak a tátongó kapuba kellett volna betalálniuk. Nem volt vége a nagy helyzetek sorának, a Fürth következett: Sercan Sararer tört be a tizenhatosra, erős ballábas lövését Trapp kiütötte, a török pedig ismétlésképp csúnyán az égbe lőtt (Stieber foghatta a fejét, mert ha társa passzol, üres kapura játszotta volna ki az akciót). A vége 1–1 – a Frankfurt megőrizte szezonbeli hazai veretlenségét, de ennél többre nem volt képes.

STIEBER ZOLTÁN TALÁLATA 0.46-TÓL



AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 9 8 1 27–4 +23 24
2. Schalke 9 6 2 1 18–8 +10 20
3. Eintracht Frankfurt 10 6 2 2 21–14 +7 20
4. Borussia Dortmund 9 4 3 2 20–11 +9 15
5. Bayer Leverkusen 9 4 3 2 15–12 +3 15
6. Mainz 9 4 2 3 12–10 +2 14
7. Hamburg 9 4 1 4 11–11 0 13
8. VfB Stuttgart 9 3 3 3 10–15 –5 12
9. Mönchengladbach 9 3 3 3 12–18 –6 12
10. Hannover 9 3 2 4 18–15 +3 11
11. Werder Bremen 9 3 2 4 15–14 +1 11
12. Freiburg 9 3 2 4 13–12 +1 11
13. Fortuna Düsseldorf 9 2 4 3 7–12 –5 10
14. Hoffenheim 9 2 2 5 12–20 –8 8
15. Nürnberg 9 2 2 5 7–15 –8 8
16. Wolfsburg 9 2 2 5 6–16 –10 8
17. Greuther Fürth 10 1 4 5 7–16 –9 7
18. Augsburg 9 1 3 5 5–13 –8 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik