Schalke: a kupakudarc után az edző állása a tét a BL-ben?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.04. 12:33
null
Kevin-Prince Boateng és Julian Draxler is nehezen talált szavakat a keddi kupabúcsú után (Fotó: Reuters)
Értetlenül álltak kedd este az újságírók elé a Schalke játékosai és vezetői a Hoffenheimtől a Német Kupa nyolcaddöntőjében elszenvedett 3–1-es otthoni vereség után. A német szaklapok szerint a jövő szerdai, Basel elleni BL-mérkőzés lehet Jens Keller vezetőedző utolsó esélye arra, hogy megtartsa az állását.

Julian Draxler azt mondta a Schalke keddi, Hoffenheim elleni Német Kupa-nyolcaddöntője előtt, hogy a szezon legfontosabb hete következik a gelsenkircheni klub számára. Aztán a kupában elbukta a Hoffenheim elleni ki-ki meccset a csapat, amely a szombati, Mönchengladbach elleni idegenbeli bajnoki után szerdán a Baselt fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, és ha nem nyer, kiesik abból a sorozatból is.

A német sport1.de beszámolója szerint Horst Heldt általános igazgató forrongott a dühtől azt követően, hogy a 2011-ben kupagyőztes Schalke zsinórban harmadszor esett ki a nyolcaddöntőben, ezúttal ráadásul hazai pályán, 15 perc alatt három gólt kapva, és 90 alatt csak egyet szerezve a Bundesliga leggyengébb védelme ellen.

„Nem erre számítottam. Ez elmondhatatlanul lehangoló, mondhatni katasztrofális. Most nem tudok többet mondani a helyzetünkről. Válaszokat kell találnom a kérdéseimre, amelyek abból adódtak, hogy váratlan vereséget szenvedtünk, váratlan módon" – idézte a klubvezetőt a sport1.de, amely megjegyzi, az elöljárónak meglepő a ragaszkodása Jens Keller vezetőedzőhöz, akinek irányítása alatt ebben a szezonban képtelen volt egymás után két jó meccset játszani a Schalke. Az edző utolsó esélye a Basel elleni mérkőzés lesz, különben „a munkát kereső szakemberek elkezdhetnek melegíteni".

A játékosok, Szalai Ádám csapattársai is értetlenül állnak a helyzet előtt.

„Törtem a fejem, mit mondjak a meccsről, de nem találok szavakat. Előre kell néznünk, és ki kell iktatnunk a hibákat. Már megmutattuk, hogy tudunk jobban játszani" – mondta Kevin-Prince Boateng.

„Én magam sem tudom, mi történik velünk. Időnként előjön ez a jelenség, lefagy a csapat, egy jó meccs után talán elkönyveljük magunkban, hogy kikecmeregtünk a gödörből. Ez így szívás – mondta Julian Draxler. – Megint itt állunk, és elmondjuk ugyanazt, hogy túl kell jutnunk a válságunkon, meg a többi maszlagot. Nem beszélnünk kellene erről, hanem megvalósítani. A szezon előtt a kiegyensúlyozottságot hangsúlyoztuk, ideje lenne ennek megfelelően játszanunk."

Schalke–Hoffenheim 1–3

NÉMET KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, KEDDI MÉRKŐZÉSEK
Schalke–Hoffenheim 1–3
(Farfán 67., ill. Herdling 21., Volland 32., Firmino 35.)
Saarbrücken–Dortmund 0–2 (Schieber 19., Hofmann 49.)
Union Berlin–Kaiserslautern 0–3
(Orban 18., Zoller 45+1., Gaus 83.)
Hamburg–Köln 2–1 (Beister 42., Ilicevic 84., ill. Matuszczyk 54.)
A győztesek továbbjutottak.

A SZERDAI PROGRAM
Freiburg–Bayer Leverkusen 19.00
Wolfsburg–Ingolstadt 19.00
Eintracht Frankfurt–Sandhausen 20.30
Augsburg–Bayern München 20.30 (tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
2026.09.05. 17:44

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38

A Dortmund ötöt vágott a rekorder kiscsapatnak a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.09.01. 22:38

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Dárdai Bence visszatért, a Wolfsburg tizenegyesekkel jutott tovább a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.08.24. 23:14