Reus triplázott, Bajner padozott a Dortmundban

Vágólapra másolva!
2013.02.16. 20:31
A Borussia Dortmund hazai pályán 3–0-ra nyert Marco Reus mesterhármasával az Eintracht Frankfurt ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában. A mérkőzésre csereként nevezték Bajner Bálintot, de a 22 éves magyar csatár nem kapott lehetőséget a dortmundiaknál.

Rangadót rendeztek szombat este a Bundesligában, hiszen a forduló előtt még a második helyen álló Dortmund a negyedik Frankfurtot fogadta. A Borussia közben lecsúszott a dobogó harmadik fokára, délután ugyanis a Leverkusen legyűrte az Augsburgot.

Julian Schieber a 31. percben levehette a mezét
Julian Schieber a 31. percben levehette a mezét

Robert Lewandowski eltiltása miatt csereként nevezték a Dortmundba Bajner Bálintot, aki így közelről láthatta, hogy csapata gyorsan kétgólos előnybe kerül. Marco Reus a 8. percben Mario Götze, a 10. percben pedig Mats Hummels passza után volt eredményes. Előtte legutóbb Julian Schieber tudott ilyen rövid időn belül duplázni a Bundesligában, ő tavaly márciusban még stuttgartiként vette be a 77. és a 79. percben a Dortmund kapuját. Schieber azóta már a fekete-sárgákat erősíti, és most éppen Lewandowski távolléte miatt került be a kezdőbe, de nem volt sokáig a pályán, mivel a 31. percben (könyöklésért) megkapta második sárga lapját.

Az Eintracht a 41. percben került a legközelebb a szépítéshez, de Sebastian Rode nagy helyzetben a kaput sem találta el.

A vendégek a második félidőben sem tudtak élni az emberelőnnyel, sőt a 65. percben még távolabb kerültek a pontszerzéstől. A leshatárról kiugró Götze bevezette a büntetőterületre a labdát, önzetlenül Reus elé tálalt, aki a második mesterhármasának örülhetett ezután a német élvonalban (az elsőt 2011 novemberében a Werder Bremen ellen jegyezte mönchengladbachiként).

A Frankfurt sorsa a 74. percben pecsételődött meg, a japán Inui Takasi ugyanis begyűjtötte a második sárga lapját, így a vendégek is tíz főre fogyatkoztak. Jürgen Klopp a háromgólos előny tudatában sem cserélte be Bajnert, aki azonban Lewandowski és Schieber eltiltása miatt valószínűleg a következő fordulóban, Mönchengladbachban is helyet kap a dortmundiak keretében.

A címvédő 3–0-ra nyert végül, ezzel visszavette a második helyet a Leverkusentől.


NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ

Borussia Dortmund–Eintracht Frankfurt 3–0 (Reus 8., 10., 65.)

KORÁBBAN
Bayer Leverkusen–Augsburg 2–1 (Kiessling 26., L. Bender 75., ill. Mölders 89.)
Fortuna Düsseldorf–Greuther Fürth 1–0 (Bellinghausen 18.)
Hamburg–Mönchengladbach 1–0 (Van der Vaart 24.)
Mainz–Schalke 2–2 (Ivanschitz 27., Pospech 63., ill. Bastos 41., 82.)
Werder Bremen–Freiburg 2–3 (Petersen 39., 64., ill. M. Kruse 36., Caligiuri 54. – 11-esből, Günter 71.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 22 18 3 1 57–7 +50 57
2. Borussia Dortmund 22 12 6 4 50–26 +24 42
3. Bayer Leverkusen 22 12 5 5 43–30 +13 41
4. Eintracht Frankfurt 22 11 4 7 38–34 +4 37
5. Freiburg 22 9 7 6 29–22 +7 34
6. Hamburg 22 10 4 8 27–27 0 34
7. Mainz 22 9 5 8 30–27 +3 32
8. Schalke 22 8 6 8 35–37 –2 30
9. Mönchengladbach 22 7 9 6 31–33 –2 30
10. Hannover 21 9 2 10 39–38 +1 29
11. Werder Bremen 22 8 4 10 38–41 –3 28
12. Fortuna Düsseldorf 22 7 6 9 27–29 –2 27
13. Wolfsburg 22 7 5 10 22–32 –10 26
14. Nürnberg 21 6 7 8 20–27 –7 25
15. VfB Stuttgart 21 7 4 10 23–39 –16 25
16. Hoffenheim 21 4 4 13 25–45 –20 16
17. Augsburg 22 2 9 11 18–35 –17 15
18. Greuther Fürth 22 2 6 14 13–36 –23 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik