Leipzig: ezen egyezkednek a PSG-vel Lőw Zsolt kapcsán

2018.07.08. 15:35
Egy ideje már tart a huzavona a PSG és az RB Leipzig labdarúgócsapata között Lőw Zsolt „átigazolása” kapcsán. A Bild információja szerint a német klub az egyezség részeként egy jövő nyári felkészülési meccset szeretne tető alá hozni a párizsiakkal.

A német lap arról is ír, a lipcseiek szeretnék kikötni, hogy a PSG szupersztárja, Neymar mindenképpen pályán legyen a találkozón. Ezt mondjuk az átigazolási piac mozgásait figyelve túlzás lenne most biztosra ígérni. arról is ír, a lipcseiek szeretnék kikötni, hogy a PSG szupersztárja, Neymar mindenképpen pályán legyen a találkozón. Ezt mondjuk az átigazolási piac mozgásait figyelve túlzás lenne most biztosra ígérni.

A Nemzeti Sport információja szerint sem a korábban emlegetett kivásárlási összegről folyik az egyezkedés a két klub között, hanem az említett felkészülési mérkőzés képezi az alku tárgyát, de úgy tudjuk, közel van a végleges megállapodás.

Az RB Leipzignél 2015 óta dolgozó 39 esztendős magyar szakember júniusban a Nemzeti Sportnakelmondta,a PSG-nél szeretné folytatni a pályafutását, csak a két klubnak kell megegyeznie egymással, hiszen Lőw szerződése 2019 nyaráig érvényes Lipcsében.

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34