Olic és Robben bearanyozta a Bayern idényét

Vágólapra másolva!
2010.05.08. 17:41
null
Ivica Olic szerezte meg a vezetést a Bayernnek az utolsó bajnokin (Fotó: Action Images)
Címkék
A Bayern München nyerte meg a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Bundesliga 2009–2010-es kiírását, miután a szombati utolsó fordulóban idegenben 3–1-re legyőzte a Herthát. Az automatikus BL-indulást érő második helyen a Schalke végzett. A BL-selejtezőért az utolsó fordulóig hármas versenyfutás zajlott, ebből az érdekeltek szombati döntetlenjeinek köszönhetően a Werder Bremen került ki győztesen. Ugyancsak hárman vetélkedtek a bennmaradásért: a trióból a Hannover teljes sikert ért el, szombaton legyőzött ellenfele, a Bochum kiesett, míg a Nürnbergre osztályozó vár.

A Bayern München hárompontos előnnyel és egyetlen versenyképes vetélytársánál, a Schalkénál sokkal jobb gólkülönbséggel várta a Bundesliga utolsó fordulóját, és mivel a már kieső Hertha volt a számára kisorsolt ellenfél, sokan biztosra vették a bajorok 22. bajnoki címét. Nem is kellett csalatkozniuk.

A müncheniek egyértelmű fölényben játszották végig az első félidőt, a berliniek örülhettek, hogy megúszták egy bekapott góllal. A találat a 20. percben született, és két olyan játékos hozta össze, aki kulcsszerepet játszott a Bayern lenyűgöző tavaszi menetelésében: a négy védőt megtáncoltató Arjen Robben adott nagyszerű passzt Ivica Olicnak, aki jól helyezett lapos lövéssel megszerezte idénybeli 11. bajnoki gólját.

CSERNAI PÁL NYOMÁBAN

A Bayern München 22. német bajnoki címét szerezte meg, és a legtöbb esetben német tréner vezetésével hódította el a salátástálat. A holland Van Gaal mindössze a hatodik olyan külföldi szakember, aki bajnoki címre vezette a bajorokat, előtte csupán az osztrák Max Merkelnek és Ernst Happelnek, a jugoszláv Branko Zebecnek, a magyar Csernai Pálnak és az olasz Giovanni Trapattoninak sikerült ez a bravúr. A 77 éves Csernai 1978 és 1983 között irányította a münchenieket, ez idő alatt a klub kétszer lett bajnok, és egyszer a kupát is elhódította.

Olic gólja egyben azt is jelentette, hogy a Bayern október vége óta sorozatban 33. tétmérkőzésén is gólt szerzett.

A második félidő eleje egyértelművé tette, hogy a Hertha emlékezetes játékrésszel kíván búcsúzni az élvonaltól – ennek jegyében az őrizetlenül felejtett Ramos az 59. percben egyenlített. A hajrá kezdetén aztán Robben ballábas lövéssel helyreállította a világ rendjét, sőt Contento kapufája után szerzett egy lesipuskás gólt is, így a Bayern 3–1-es győzelemmel lett bajnok. Következhet a Német Kupa és a Bajnokok Ligája döntője.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a berlinieknél Dárdai Pál kispados volt, és nem kapott játéklehetőséget.

Valószínűleg a Schalke játékosai sem nagyon hittek abban, hogy megelőzhetik vetélytársukat, ennek megfelelően csak egy ponttal tértek haza. A gelsenkircheniek részéről Farfán kapufát lőtt az első félidőben, a Mainzból Karhan büntetőt hibázott a másodikban – pontosabban Neuer védte a lövését. A Mainz a sérült Szalai Ádám és Lőw Zsolt nélkül állt ki.

A harmadik helyért vívott távpárbajnak volt olyan pillanata, amikor a Leverkusen és a Dortmund is reménykedhetett a Werder megelőzésében, ám átmenetileg sem sikerült megelőzniük a fordulót BL-pozícióban kezdő brémaiakat.

Minden eldőlni látszott az északi rangadó 59. percében, amikor a brémai Claudio Pizarro nagyszerű sarkalással bevette a Hamburg kapuját. Addigra ugyanis a Leverkusen és a Dortmund idegenben szerzett előnye is elolvadt – s mivel egyikük sem nyert, a hamburgi Ruud van Nistelrooy egyenlítő gólja sem befolyásolta a bronzcsata végkimenetelét.

A bronzért elvben egy magyar játékos is versenyben volt, Hajnal Tamás, aki 84. percbeli lecseréléséig pályán volt a Dortmundban. A magyar középpályásnak az első félidőben volt egy szabadrúgása kecsegtető helyzetből, labdája fölészállt.

A kieséssel kapcsolatos dilemmát a Hannover nagyon gyorsan megoldotta, első félidőbeli három góljával a padlóra – sőt annál is mélyebbre, a másodosztályba küldte a Bochumot.

A gólkirályi címet Edin Dzeko (Wolfsburg) szerezte meg 22 találattal, az utolsó napon maga mögé utasítva a 21 gólos Stefan Kiesslinget (Leverkusen).

RUMMENIGGE SZERINT VAN GAAL A LEGJOBB BAYERN-EDZŐ

A Bayern idei sikereiben hatalmas szerepe van a szezon kezdete előtt kinevezett Louis van Gaal vezetőedzőnek. Tudja ezt Karl-Heinz Rummenigge, a klubot működtető gazdasági társaság elnöke is, aki a bajorok korábbi sikeredzőinél is jobbnak tartja a holland szakembert.

„Már 19 éve dolgozom a Bayernnél vezetőként, de ez idő alatt egy olyan edzője sem volt a csapatnak, aki olyan profin dolgozott volna, mint Van Gaal" – dicsérte Rummenigge az 58 éves sikerkovácsot. Pedig az utóbbi szűk két évtizedben nem akárkik ültek a Bayern kispadján: Ottmar Hitzfeld, Felix Magath, Giovanni Trapattoni, Otto Rehhagel és Franz Beckenbauer is irányította a csapatot. Hitzfeld megnyerte a Bajnokok Ligáját, Magath pedig kétszer duplázott (bajnokság és kupa) az együttessel, de Rummenigge számára mégis Van Gaal a legjobb. Igaza lehet, hiszen a hollandnak még reális esélye van a triplázásra…

A VÉGEREDMÉNY 
1. Bayern München 34 20 10 4 72–31 +41  70
2. Schalke 34 19 8 7 53–31 +22  65
3. Werder Bremen 34 17 10 7 71–40 +31  61
4. Bayer Leverkusen 34 15 14 5 65–38 +27  59
5. Borussia Dortmund 34 16 9 9 54–42 +12  57
6. VfB Stuttgart 34 15 10 9 51–41 +10  55
7. Hamburg 34 13 13 8 56–41 +15  52
8. Wolfsburg 34 14 8 12 64–58 +6  50
9. Mainz 34 12 11 11 36–42 –6  47
10. Eintracht Frankfurt 34 12 10 12 47–54 –7  46
11. Hoffenheim 34 11 9 14 44–42 +2  42
12. Mönchengladbach 34 10 9 15 43–60 –17  39
13. 1. FC Köln 34 9 11 14 33–42 –9  38
14. Freiburg 34 9 8 17 35–59 –24  35
15. Hannover 34 9 6 19 43–67 –24  33
16. Nürnberg 34 8 7 19 32–58 –26  31
17. Bochum 34 6 10 18 33–64 –31  28
18. Hertha 34 5 9 20 34–56 –22  24

Európai kupaindulók:. Bajnokok Ligája: Bayern München, Schalke, Werder Bremen (utóbbi selejtező). Európa-liga: Leverkusen, Dortmund, Stuttgart

Osztályozó: Nürnberg. Kiesett: Bochum, Hertha

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik