Németország: stadionbezárás helyett együttműködne az ultrákkal a szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.16. 20:57
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) a klubok büntetése, továbbá szektorok vagy stadionok bezárása helyett együttműködésre készül az ultrákkal.

„Nem szeretnénk lezárt részeket az arénákban vagy teljesen üres stadionokat, ahol szellemmérkőzéseket játszanak a csapatok” – mondta a DFB elnöke, Reinhard Grindel.„Nem szeretnénk lezárt részeket az arénákban vagy teljesen üres stadionokat, ahol szellemmérkőzéseket játszanak a csapatok” – mondta a DFB elnöke, Reinhard Grindel.

A sportvezető azt követően foglalt állást, hogy hétfőn a Hansa Rostock–Hertha BSC Német Kupa-meccset kétszer is félbe kellett szakítani, mivel a fővárosi huligánok petárdákat hajigáltak, míg a hazai hívek Hertha-molinókat égettek a lelátón.

Grindel hozzátette, a párbeszéd a szurkolói csoportokkal már megkezdődött, ugyanakkor a „kemény magos” drukkerek még nem fogadták el a szövetség meghívását.

„A szurkolói csoportok vezetői támogatják, hogy ismét meghívjuk az ultrák képviselőit. Ennek nagyon örülünk, mert közös intézkedésekkel szeretnénk megőrizni a stadionok pozitív légkörét” – hangsúlyozta az elnök.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik