Németország: Neuer lemondaná a válogatottságot?

H. K.H. K.
2019.09.18. 15:07
null
Manuel Neuer (jobbra) lemondhatja a válogatottságot (Fotó: AFP)
Német sajtóhírek szerint Manuel Neuer, a Bayern München labdarúgócsapatának 90-szeres német válogatott kapusa azon gondolkozik, hogy lemondja a válogatottságot.

 

A Sport Bild a saját információira hivatkozva azt írja, hogy a 33 esztendős kapus azon gondolkozik, hogy a 2020-as Európa-bajnokság után befejezi a pályafutását a nemzeti csapatban.

A portál úgy tudja, Neuer részben azért is gondolkodott el a dolgon, mert állítólag felzaklatta a Barcelonában remek formában védő Marc-André ter Stegen legutóbbi nyilatkozata, aki az északírek elleni Eb-selejtező után arra utalt, nem esett jól neki, hogy az előző két válogatott mérkőzésen csak a kispadon kapott helyet, mondataiból pedig kivehető volt, rendkívül frusztrált, amiért Joachim Löw szövetségi kapitány Neuert kezdeti a nemzeti együttesben, míg ő hiába teljesít nagyon jól, így sem kapja meg a lehetőséget.

„Nem könnyű magyarázatot találnom arra, ami történik. Továbbra is megteszek mindent, amit tudok, de megmondom őszintén, ez a válogatott szünet eléggé nagy csapás volt a számomra” – árulta el Ter Stegen néhány nappal ezelőtt a Sky Sportsnak.

Legfrissebb hírek

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Michael Olise döntött: a Real Madridban akar játszani – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.16. 11:12

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Jürgen Klopp ingyen, de Lőw Zsolt nélkül érkezhet a német válogatott élére – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.09. 17:53