Német Kupa: nagy hiba után nyert a Dortmund, Reus kidőlt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.03. 22:25
null
Reus estéje így ért véget: az öltözőbe kellett támogatni (Fotó: AFP)
A Borussia Dortmund csapata nehézkes, 2–0-s győzelmet aratott Drezdában, így bejutott a labdarúgó Német Kupa nyolcaddöntőjébe. A Dynamo elleni mérkőzést Ciro Immobile szemfülessége (és egy nagyon súlyos egyéni hiba) döntötte el, rossz hír azonban a dortmundiaknak, hogy az első félidőben sérülés miatt le kellett cserélni Marco Reust.

Dortmundban az egész idényt meghatározza a sérülésekkel folytatott küzdelem, és ugyan néha enyhül a nyomás az orvosi stábon, most újabb rossz hírt kapott a csapat: Marco Reust a 22. percben le kellett támogatni a pályáról, majd Jürgen Klopp cserére is kényszerült kulcsembere sérülése miatt.

Reus sérülése

A harmadik ligás Dynamo Dresden sokáig tartotta a 0–0-t – az első félidő alapján megérdemelten –, a csikorgó dortmundi gépezetnek pedig egy lökésre volt szüksége. A vendégek szerencséje, hogy ezt egy hatalmas egyéni hiba meg is adta az 50. percben. A Dynamo csapatkapitánya, Michael Hefele keresztbe passzolt a saját tizenhatosa előtt, úgy, ahogy minden futballiskolában tiltják – labdáját nem is a megcélzott védő, hanem Ciro Immobile fülelte le. Az olasz köszönte szépen az ajándékot és kihasználta a ziccert – megszerezte a vezetést a Dortmund.

A hazaiaknak ettől kezdve a tudásbeli deficit mellett a gólhátrányt is le kellett volna küzdeniük, de ez nehezebbnek bizonyult, mint a 0–0 tartása: a Dynamo elpuskázta egyetlen nagy helyzetét (Mats Hummels hibája után Justin Eilers rontott ziccerben, Mitchell Langerak védett), a hajrában pedig a Dortmund növelhette volna többször is az előnyét. Más kérdés, hogy Adrián Ramos a szezon során megszokott módon most is csak vaktölténnyel szerelkezett fel... A slusszpoén egy szépen kijátszott akció végén Immobiléé volt, aki duplázott, a dortmundiak megérdemelten léptek tovább – és várhatják kicsit idegesen Reus orvosi vizsgálatának eredményét.

A Sport1.de jelentése szerint a Dennis Erdmann szabálytalansága után lecserélt Reusnak a térde sérült meg, de az első orvosi vizsgálat nem mutatott ki súlyos károsodást.

Gólok

A Hoffenheim a kispadozó Szalai Ádám nélkül győzött 2–0-ra az Aalen otthonában, így elsőként biztosította helyét a legjobb nyolc között. Szintén 2–0-ra nyert a Leverkusen, de jóval nehezebben: a Bayer hosszabbítás után pipálta ki a Kaiserslauternt. Kettő egyre végződött a Freiburg–1. FC Köln mérkőzés, a hazaiak egy perc alatt eldöntötték a találkozót, és még azt is megengedhették maguknak, hogy Vladimír Darida révén tizenegyest hibázzanak. Igaz, ha azt is belövik, nem kell izgulniuk a hatpercesre nyúló ráadásban...

NÉMET KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Aalen (II. osztályú)–Hoffenheim 0–2
(Polanski 16., Volland 56.)
Bayer Leverkusen–Kaiserslautern (II.) 2–0 (Calhanoglu 102., Kiessling 114.) – hosszabbítás után
Freiburg–1. FC Köln 2–1 (Ujah 18. – öngól, Darida 19., ill. Deyverson 89.)
Dynamo Dresden (III.)–Borussia Dortmund 0–2 (Immobile 50., 90.)
SZERDÁN
19.00
RB Leipzig (II.)–Wolfsburg
19.00 Arminia Bielefeld (III.)–Werder Bremen
20.30 Kickers Offenbach (IV.)–Borussia Mönchengladbach
20.30 Bayern München–Eintracht Braunschweig (II.)

Legfrissebb hírek

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
13 órája

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
16 órája

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
2026.03.20. 22:37

Szalai Ádámot beválasztották az MLSZ elnökségébe

Magyar válogatott
2026.03.20. 11:57

Többek között a Juventus és a BVB is szemet vetett Kovács Bendegúzra – sajtóhír

Légiósok
2026.03.20. 11:04

Európai kézilabdaligák: Szikora Melinda tíz védést mutatott be a BVB-ben

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

Szalai Attila: Ha újra dönthetnék, ismét a Bundesligába szerződnék

Magyar válogatott
2026.03.18. 19:09

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51
Ezek is érdekelhetik