HIRDETÉS
HUBER TAMÁS, TÓTH ISTVÁN (Berlin) 2019.02.06 20:25 Frissítve: 2019.02.06 23:43

A Bayern hosszabbítás után búcsúztatta Dárdai Hertháját

A Bayern Münchennel lett teljes a 2018–2019-es labdarúgó Német Kupa negyeddöntőjének mezőnye: Niko Kovac csapata hosszabbítás után 3–2-es győzelmet aratott a berlini Olimpiai Stadionban Dárdai Pál Herthája felett.

Lewandowski (pirosban) döntő szerepet vállalt a Bayern győztes góljában (Fotó: AFP)

 

Telt ház, 74 667 ember fogadta a pályára vonuló Herthát, valamint a vendég Bayern Münchent a berlini Olimpiai Stadionban. Az érdeklődést csak fokozta, hogy a két csapat legutóbbi négy mérkőzésén nem tudott nyerni a bajor együttes (egy fővárosi győzelem, három döntetlen), Dárdai Pál csapata ráadásul legutóbb, 2018 szeptemberében 2–0-s sikert aratott hazai pályán. Erről a berliniek sem feledkeztek el megemlékezni, a mérkőzésre készült stadionlap belső oldalát az őszi mérkőzés végén az eredményjelzőről készített fotó töltötte be.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről szép számban indult magyar futballszeretők is osztoztak a berliniek optimizmusában. A többség kiélezett csatára, akár hosszabbításban vagy csak tizenegyesekkel eldőlő továbbjutásra számított. „Egy négy-négy jó lenne” – mondta talán kissé komolytalanul a Hertha-sálas társaság közepén egy, a győrújfalui csapat melegítőjét viselő 12-13 éves fiú.

Ami kora délután még gyermeki ábrándnak tűnt, a mérkőzés 7. percéhez érve már egyáltalán nem látszott lehetetlennek. A felek bekezdtek, egy védelmi megingást kihasználva a középen előretörő Maximilian Mittelstädt a vendégkapuba lőtt a 3. percben (1–0). Nem sokkal később Serge Gnabry egyenlített, hajszálpontos lövéssel a jobb szélről (1–1). Ráadásul lehetett volna ekkor már 2–1 is a Bayernnek, a bajorok születésnapos középpályása, Leon Goretzka ugyanis finoman szólva is vitatható sárga lapot kapott műesés címén, miután még a második percben Karim Rekik mellett a tizenhatoson belül a földre került...

A folytatásban inkább a Bayern uralta a játékot, igaz, a kezdeti iram visszaesett. Niko Kovac csapata a bal szélen építgette támadásait, a David Alaba, Kingsley Coman kettős rendre jól bontotta meg a Hertha jobb szárnyát, és ha nem is jutott el lövésig, a centerezésekre jobbról érkező Gnabryban is megvolt az újabb gól lehetősége. A berliniek hiába próbálkoztak kontrákkal, kellő sebesség híján már azt is meg kellett becsülniük a játék ezen periódusában, ha hosszabb ideig a bajor büntetőterület környékén tudták járatni a labdát, esetleg egy-egy átlövési lehetőség adódott előttük.

A két edző csapata védekezésénél talán csak a játékvezető teljesítményével volt elégedetlenebb. Mind Dárdai, mind Kovac rendre oly hevesen reklamált a negyedik számú játékvezetőnél, hogy néhányan már azt találgatták, melyiküket küldik a lelátóra hamarabb. Végül mindketten maradhattak a helyükön, a kispadok előtti technikai zóna legszélén vezényelve együttesüket.

A nagyon agilis Gnabry (balra) a mezőny egyik legjobbja volt (Fotó: AFP)

A 49. percben is onnan figyelhették, amint James Rodriguez kiszolgálja a jobb szélen újfent felgyorsító Gnabryt, aki két igazítást követően a jobb alsó sarokba lőtte maga, valamint a Bayern München második találatát (1–2). A hazai tábor ugyanakkor egy pillanatra sem hagyott fel a Hertha buzdításával, miként a stadion átellenes oldalában helyet foglaló, mintegy 15 ezer müncheni szurkoló is igyekezett minél otthonosabb miliőt teremteni kedvenceinek. Míg a hangpárbaj végig kiegyenlített maradt, a pályán továbbra is a vendégcsapat irányított.

A 63. percben változtatott Dárdai, az Alemannia Aachennel 14 évvel ezelőtt a Bayernt egy kupanyolcaddöntőben már kiejtő Vedad Ibisevic helyére Davie Selkét beküldve. Három perccel később pont Selke támadta le a kaputól 12 méterre helyezkedő Mats Hummelst, a világbajnok német védő pedig inkább a nationalelf oroszországi teljesítményét, mint a brazíliait idézve röviden fejelte haza a labdát. Selke lecsapott a labdára, majd éles szögből a kivetődő Sven Ulreich alatt a hálóba gurította az egyenlítő találatot (2–2). Elképesztő egyéni hiba Hummelstől!

Dárdai kezei mindennél beszédesebben lendültek a magasba...

A játék képe alapján a Bayern érezte volna kényelmetlenebbnek, ha hosszabbításra kerül a sor. Hiába próbálkozott azonban Coman, vagy épp a 81. percben ajtó-ablak ziccert hibázó James Rodríguez, a védekezésben egyre magabiztosabban és hatékonyabban dolgozott a hazai gárda. Az ember érzése az volt, a találkozó utolsó harmadára, két kapott gól után talált magára a Rune Jarstein előtti védősor. Jöhetett a hosszabbítás – miután a Hertha is hiába reklamált a lefújás előtt egy büntetőt.

A Hertha nem sietett, a Bayern kezdeményezett, és meg is szerezte ismét a vezetést: a 98. percben Robert Lewandowski visszahúzott egy elveszettnek tűnő labdát, Kingsley Coman pedig közvetlen közelről a kapuba fejelt az elbámészkodó hazai védők között magasra ugorva (2–3). Ez döntött, a Herthának helyzet kialakítására sem volt ereje, a Bayern győzött, és bejutott a negyeddöntőbe – a ráadás azért biztosan nem hiányzott a münchenieknek, akik megérdemelten jutottak tovább.

NÉMET KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

Hertha BSC–Bayern München 2–3 (Mittelstädt 3., Selke 67., ill. Gnabry 7., 49., Coman 98.) – hosszabbítás után

SZERDAI MÉRKŐZÉSEK
Holstein Kiel (II.)–Augsburg 0–1 (Gregoritsch 85.)
RB Leipzig–Wolfsburg 1–0 (Cunha 9.)
Schalke–Fortuna Düsseldorf 4–1 (Kutucu 30., Sa. Sané 48., 87., Uth 53., ill. Hennings 71.)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Borussia Dortmund–Werder Bremen 3–3 (Reus 45+3., Pulisic 105., Hakimi 113., ill. Rashica 5., Pizarro 108., Harnik 118.) – 11-esekkel 2–4
MSV Duisburg (II.)–Paderborn (II.) 1–3 (Oliveira-Souza 47., ill. Tekpetey 52., Proger 60., Antwi-Adjej 75.)
Hamburger SV (II.)
–Nürnberg 1–0 (Özcan 54.)
Heidenheim (II.)–Bayer Leverkusen 2–1 (Dovedan 47., Multhaup 72., ill. Brandt 44.)

 

2019.02.23 14:44:22

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Két és fél héttel a kupakiesés után Dárdai Pál Herthája a bajnokságban is kikapott a Bayerntől.

2019.02.17 22:45:08

Német labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. „A német bajnokságot az teszi különlegessé és vonzóvá, hogy ott hisznek és bíznak benned, még akkor is, ha olyan fiatal vagy, mint én, hiszen arrafelé nem vesznek külföldről játékost úgy, hogy ne győződnének meg a képességeiről.”

2019.02.12 08:40:24

Német labdarúgás PIETSCH TIBOR

„Ha Petry Zsolt mellé még egy magyar edzőt hoznék, ránk fognák, hogy átvette a hatalmat a magyar maffia...”

2019.02.08 01:05:39

Német labdarúgás HUBER TAMÁS

NS-VÉLEMÉNY. Dárdai és a Hertha lesz a példa.

2019.02.06 19:34:07

Német labdarúgás HUBER TAMÁS, TÓTH ISTVÁN (Berlin)

A müncheniek végig fölényben játszottak, de Hummels kisegítette egyszer a hazaiakat – végül Coman döntött.