Német Kupa: a negyedosztályú RW Essen kiejtette a Bielefeldet

Vágólapra másolva!
2020.09.14. 22:37
null
Nagy győzelmet arattak a drezdaiak (Fotó: AFP)
Meglepő eredményekkel folytatódott a Német Kupa 1. fordulója: az élvonalbeli újonc Armina Bielefeld 1–0-ra kikapott a negyedosztályban szereplő Rot-Weiss Essentől. A másodosztályban a legutóbbi idényben a feljutásért hajtó, ám 4. helyen végző Hamburgnak sem tartott sokáig a Német Kupa 2020–2021-es kiírása, a másodosztályból kieső Dynamo Dresden 4–1-re diadalmaskodott. A nap utolsó meccse hozta a legsimább sikert: a Dortmund ötöt rámolt be a Duisburg kapujába.

A hétfői nap meglepetése, hogy az élvonal újonca, a Bielefeld máris elköszönt a kupasorozattól, hiszen kikapott a negyedosztályban szereplő Rot-Weiss Essentől, amelynek győztes gólját Simon Engelmann szerezte a 33. percben. A vendégek az egész mérkőzésen többet birtokolták a labdát, s többször is próbálkoztak kapusra lövéssel, ám mindössze kétszer találták el azt, így a kevés valódi helyzetéből egyet értékesítő RW Essen készülhet a következő körre (1–0).

A másik meglepetés, hogy búcsúzott a Hamburg is, amely az előző idény végén egy ponttal maradt le az osztályozót jelentő harmadik helyről. Daniel Thioune csapata már a harmadik percben hátrányba került az előző idényben a másodosztálytól sereghajtóként búcsúzó Dynamo Dresden otthonában – Yannick Stark volt eredményes. Bő tíz perc múlva jött az újabb hazai gól, a kilátogató 10 ezer és 53 néző legnagyobb örömére Robin Becker duplázta meg az előnyt. A második félidő elején Christoph Daferner szép lövéssel bevitte a harmadik találatot is, és ettől fogva a hazaiak szinte csak az eredmény tartására törekedtek. Ebbéli sikereiket egészen a 84. percig siker koronázta, akkor viszont Amadou Onana szépített, amikor közelről a léc alá pofozott egy továbbcsúsztatott labdát. A végén a vendégek védelme még összehozott egy tizenegyest is, amelyet Sebastian Mai értékesített, beállítva a 4–1-es végeredményt.

A harmadik kora esti meccsen a másodosztályú Hannover már 3–0-ra is vezetett a szintén Bundesliga 2-es Würzburg otthonában, ám a hazaiak a 90. perc után kétszer is betalálva szorossá tették az eredményt.

Thorgan Hazard (jobbra) nagy gólja után fogadhatta a gratulációkat (Fotó: AFP)
Thorgan Hazard (jobbra) nagy gólja után fogadhatta a gratulációkat (Fotó: AFP)

A nap utolsó mérkőzésén a Dortmund magabiztosan múlta felül a harmadosztályban szereplő Duisburgot. A gólgyártást Jadon Sancho kezdte meg egy kezezés miatt megítélt büntető gólra váltásával a 14. percben, majd a 30. percben Jude Bellingham következett. A 38. percben emberhátrányba került a hazai alakulat: Dominic Volkmer buktatta a gólhelyzetben kiugró Erling Haalandot, mehetett is zuhanyozni, ráadásul a megítélt szabadrúgásból Thorgan Hazard pompásan csavart a jobb felsőbe. A szünet után kevéssel növelte előnyét a BVB Giovanni Reyna megpattanó szabadrúgásával, az 58. percben pedig a pillanatokkal korábban Haaland helyére beálló Marco Reus második labdaérintésével megszerezte az ötödik vendéggólt –az elsővel átvette a felívelt szabadrúgást (0–5).

NÉMET KUPA
1. FORDULÓ
MSV Duisburg (III.)–Borussia Dortmund 0–5 (Sancho 14. – 11-esből, Bellingham 30., T. Hazard 39., Reyna 50., Reus 58.)
Rot-Weiss Essen (IV.)–Arminia Bielefeld 1–0 (Engelmann 33.)
Dynamo Dresden (III.)–Hamburger SV (II.) 4–1
Würzburger Kickers (II.)–Hannover 96 (II.) 2–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik