Megszakadt Szalai Ádámék nagyszerű sorozata

2010.10.16. 17:47
null
Joris Mathijsen (kék mezben) és társai megfékezték Szalai Ádámékat (Fotó: Action Images)
A lefújás előtt nem sokkal szerzett Guerrero-góllal a Hamburg 1–0-ra nyert a Mainz otthonában, amivel megszakította Szalai Ádám csapatának a rajt óta tartó, hét mérkőzéses győzelmi sorozatát. A Bayern München Mario Gomez mesterhármasának köszönhetően két kudarc után újra győzött, míg az alsóházi csatává süllyedt Schalke–Stuttgart meccs döntetlent hozott.

MAINZ–HAMBURG 0–1

Sorozatban a nyolcadik győzelemért szállt harcba a Mainz az utóbbi hetekben meglehetősen gyengén szereplő, az előző öt fordulóból csak a legutóbbiban nyerő HSV ellen. Az első húsz perc a vendégeké volt, a HSV két szabadrúgással próbált veszélyeztetni, majd a 18. percben Trochowski hagyott ki nagy helyzetet – pontosabban Christian Wetklo védett nagyot. A 27. percben Szalai Ádám is helyzetbe került, ám Zé Roberto utolérte a középen kiugró magyart. A játékrész utolsó lehetősége a HSV előtt adódott, Ruud van Nistelrooy passzából Zé Roberto kapufát lőtt.

A második félidő is változatos játékot hozott, de ekkor a mainziaknak volt több gólszerzési lehetőségük. A 67. percben Schürrle emelt fölé, egy perccel később Caligiuri lőtt kapufát. A hajrának a 84. percben lecserélt Szalai nélkül futott neki a hazai csapat, és a 87. percben örülhetett, hogy megúszta Trochowski szögletét – a labda a lécről pattant az alapvonalon túlra. Aztán a 89. percben már nem volt menekvés, Zé Roberto megkerülte a labdát kiengedni szándékozó védőjét a bal oldalon, az alapvonalról középre játszott, és Guerrero a léc alá lőtt. Nemcsak a győzelmi, hanem a veretlenségi sorozat is megszakadt Mainzban!

MAINZ–HAMBURG 0–1

 

BAYERN MÜNCHEN–HANNOVER 3–0

A legutóbbi öt meccséből csupán egyet nyert meg a Bayern München, zsinórban kettőt veszített, így szinte már létfontosságú volt a győzelem. A Hannover megelőző három látogatását a Bayern három, öt és hét góllal ünnepelte, és végül a hármas ezúttal is meglett. A nap hőse Mario Gomez volt, aki kétszer fejjel, egyszer lábbal talált be a kapuba. A két csapat legutóbbi meccsén is volt mesterhármas, az Arjen Robben nevéhez fűződött.

BAYERN MÜNCHEN–HANNOVER 3–0

 

SCHALKE–STUTTGART 2–2

A sorsolás elkészüléskor alighanem senki sem fogadott volna arra, hogy a két csapat az utolsó és az utolsó előtti helyen várja majd az egymás elleni mérkőzését, és a VfB már túl lesz egy edzőváltáson is. A héten pályaedzőből előre lépő Jens Keller legénysége kétszer is vezetett, végül be kellett érnie a döntetlennel, amely igazából egyik csapatnak sem jó.

WERDER BREMEN–FREIBURG 2–1

A legutóbbi négy párbajukat úgy nyerte meg a Werder, hogy összesen húsz gólt szerzett. Ezúttal meg kellett küzdeniük az északiaknak a győzelemért, amely végül Hugo Almeida fejesével született meg.

ST. PAULI–NÜRNBERG 3–2

Több mint nyolc év után találkozott a két csapat az élvonalban, és a randevú a hazaiaknak hozott több örömet. A St. Pauli háromszor is megszerezte a vezetést, és a harmadik gól, Florian Burns fejese meghozta a győzelmet.

WOLFSBURG–LEVERKUSEN 2–3

Kétgólos hátrányba került a Leverkusen a 68. percre, mégis 3–2-es győzelemmel távozott Wolfsburgból. A meccs kulcsembere Simon Rolfes volt, aki a 69. percben lépett pályára, majd fejjel szépített, végül ugyancsak fejjel a Bayer győztes gólját is megszerezte. A csereként beálló középpályás az egyenlítést eredményező büntető kiharcolásában is szerepet játszott. A Leverkusen immár hat forduló óta veretlen, a Wolfsburg négyes veretlenségi sorozattól búcsúzott.


AZ ÁLLÁS 
  1. Borussia Dortmund 8 7 1 20–  6 +14  21
  2. Mainz 8 7 1 18–  8 +10  21
  3. Bayer Leverkusen 8 4 3 1 18–14 +4  15
  4. Hamburger SV
8 4 2 2 13–11 +2  14
  5. St. Pauli 8 4 1 3 11–10 +1  13
  6. Hannover 8 4 1 3 11–11 0 13
  7. Freiburg 8 4 4 12–13 –1  12
  8. Hoffenheim 7 3 2 2 13–10 +3  11
  9. Bayern München 8 3 2 3   8–  8 0 11
10. Werder Bremen 8 3 2 3 13–17 –4  11
11. Wolfsburg 8 3 1 4 14–14 0 10
12. Eintracht Frankfurt 7 3 4 11–  9 +2    9
13. Nürnberg 8 2 3 3   9–11 –2   9
14. Kaiserslautern 7 2 1 4
  9–13 –4    7
15. Mönchengladbach 7 1 3 3 11–20 –9    6
16. Schalke 04
8 1 2 5 10–16 –6    5
17. 1. FC Köln 8 1 2 5   8–15 –7    5
18. VfB Stuttgart 8 1 1 6 14–17 –3    4
Legfrissebb hírek

Egyre közelebb a La Liga ahhoz, hogy az ötödik hely is BL-indulást érjen

Bajnokok Ligája
4 órája

„Vissza a Földre” – Thierry Henry összehasonlította a két BL-elődöntőt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:12

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 10:30

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

„Ez volt a legjobb meccs, amelynek edzőként a részese voltam” – Luis Enrique a Bayern elleni BL-klasszikusról

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 07:49

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:49

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:02

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 11:12
Ezek is érdekelhetik