Leverkusen: fél évig nem játszhat a horrorsérülést szenvedett védő

MTI, N. T.MTI, N. T.
2020.10.11. 15:13
null
Santiago Arias a válogatottnál sérült meg (Fotó: AFP)
Körülbelül fél évig nem futballozhat Santiago Arias, a Bayer Leverkusen kolumbiai jobbhátvédje, aki hazája válogatottjának pénteki világbajnoki selejtezőjén sérült meg súlyosan.

A hazai csapat 3–0-s sikerét hozó Kolumbia–Venezuela mérkőzés 12. percében, Arias és Darwin Marchis ütközése után előbbi hordágyon vitték le a pályáról. Azonnal lehetett látni, komoly sérülésről van szó, majd a német klubjának közleményéből kiderült, hogy a védőnek eltört a szárkapocscsontja, és több bokaszalagja elszakadt, ezért körülbelül hat hónapos kihagyás vár rá.

Ariast egy madridi orvos operálja meg hamarosan, hiszen az Atlético Madrid kölcsönjátékosaként szerepel a német csapatnál, amelyben eddig csupán egy mérkőzésen lépett pályára.

„Nem tudom leírni, hogy érzem magam. Hazudnék, ha azt állítanám, jól vagyok, de az ellenkezőjét sem akarom mondani. Szomorú vagyok a kialakult helyzet miatt” – írta közösségi oldalán a 28 éves labdarúgó. Hozzátette, keményen fog dolgozni, hogy gyorsan és erősebben térhessen vissza.

„Nagyon sajnáljuk ezt a szörnyű sérülést, ami mindannyiunkat elszomorít. Santiago nagyszerű ember, és nagy ambíciókkal érkezett hozzánk, súlyos csapás ez neki” – mondta Simon Rolfes, a Bayer sportigazgatója.

Legfrissebb hírek

Meleg volt a végén a pite, de a Bayern München legyőzte a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.02.21. 17:41

A Bayern Brémában, a Frankfurt és a Leverkusen hazai pályán aratott könnyed győzelmet a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.02.14. 17:31

Hazahozta saját nevelésű játékosát az ETO Németországból – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.10. 20:04

A Bayer Leverkusenből szerződtethet magyar fiatalt az ETO FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.02.06. 17:19

Igazolta a papírformát a Leverkusen, elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.02.03. 22:46

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Leadta kétgólos előnyét a Dortmund, de Emre Can büntetőjével mégis győzött

Német labdarúgás
2026.01.17. 17:43

Hiába duplázott Brandt, a Bodö/Glimt pontot rabolt Dortmundból

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 23:01
Ezek is érdekelhetik