Németországban: újabb fogadási botrány miatt vizsgálódnak

MTI MTIMTI MTI
2009.11.19. 16:24
Címkék
Újabb, a mérkőzések kimenetelét befolyásolni igyekvő fogadási botrány felgöngyölítése kezdődött meg az európai profi labdarúgásban a Spiegel Televízió információi szerint.

 

A csatorna arról számolt be, hogy a bochumi államügyészség kezdeményezésére Németországban máris több őrizetbe vétel történt. Az ügyészség mintegy 100 németországi gyanúsított ellen indított vizsgálatot.

Egy csütörtöki hivatalos hatósági közlemény szerint a vizsgálat már az év elején megkezdődött, és egy nemzetközi bűnbanda ellen irányul, amely a gyanú alapján rendszeres fogadási csalásokat követett el. A gyanúsítottak délkelet-európaiak, többségük koszovói.

Ugyancsak a televízió számolt be arról, hogy a  hatóságok őrizetbe vettek egy horvát férfit is, aki 2005-ben részt vett a német labdarúgás egyik legnagyobb fogadási botrányában, melynek középpontjában Robert Hoyzer játékvezető állt. Hoyzer annak idején beismerte, hogy bíróként közreműködött Német Kupa-, illetve másodosztályú és regionális mérkőzések manipulálásában, amelyek miatt a bíróság később két év, öt hónap börtönre ítélte. 

A bochumi ügyészség szerint a legújabb botrány szálai Németországot és a külföldet egyaránt érintik. A gyanúsítottak állítólag játékosokat, edzőket, bírókat és klubvezetőket igyekeztek busás pénz ellenében a mérkőzések kimenetelének manipulálására bírni.

A hatóságok az elmúlt napokban mind Németországban, mind külföldön több házkutatást hajtottak végre.  A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) ugyanakkor azt állította, hogy a bundabotrány nem érintett hazai mérkőzéseket.

A Spiegel szerint a legtöbb fogadási csalást törökországi mérkőzésekre vonatkozóan követték el.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
6 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
6 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
6 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
6 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
7 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
7 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
7 órája