Hoffenheim: háromból három; Schalke: semmi

Vágólapra másolva!
2010.09.10. 22:38
null
Klaas-Jan Huntelaar (balra) nem szerzett gólt Josip Simunic mellett (Fotó: Action Images)
Címkék
A listavezető Hoffenheim 2–0-ra legyőzte a Schalkét a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 3. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén, amivel megőrizte százszázalékos a mérlegét. A Schalke továbbra is pont nélkül áll a bajnokságban.

A Hoffenheim százszázalékos teljesítményt nyújtó éllovasként, a Schalke szerzett pont nélkül várta a mérkőzést, azaz miközben a hazaiak érthetően a tendencia folytatódásában reménykedtek, Felix Magath, a vendégek trénere fordulatot várt. Magath úgy vélte, kellő odafigyeléssel annak ellenére eredményes estét zárhatnak, hogy nyári igazolásai még a beilleszkedésnél tartanak.

A Schalke nem kezdett rosszul, ám az időnkénti mezőnyfölény nem eredményezett helyzeteket, sőt leginkább Manuel Neuernek, a vendégek kapusának volt köszönhető, hogy sokáig nem esett gól. A 36. percben aztán már ő sem tehetett semmit, egy kisszögletnél igencsak elmélázott a vendégek védelme, és a középre emelt labdát Isaac Vorsah nyolc méterről zavartalanul fejelhette a bal alsó sarokba. 1–0

A szünetig nem változott a játék képe, és a második játékrészt is a Hoffenheim kezdte élénkebben, egyben lesgóllal. Ezt követően feléledt a Schalke, a gelsenkircheni csapatban most bemutatkozó Klaas-Jan Huntelaar kétszer is veszélyeztetett: az 59. percbeli fejesét Starke a lécre ütötte, majd a 63. percben megint a hazaiak kapusa volt a végállomás – Starke ezúttal vetődve védte a holland lövését.

Ezt követően azonban megtört a vendégek elsöprőnek azért nem nevezhető lendülete, és a befejezés előtt a Hoffenheim megduplázta előnyét. A 90. percben Neuer még nagy vetődéssel védte Gustavo bombáját, ám a 92. percben már szinte tragikus szerep jutott neki: Sejad Salihovic nagyszerű szabadrúgása után a labda a bal kapufáról a fiatal kapusra pattant, onnan pedig a hálóba. 2–0

A Hoffenheim pályaválasztása mellett korábban mindkétszer döntetlent játszott a két csapat, most tehát billent a mérleg nyelve. Gelsenkirchenben összesítésben továbbra is ikszre állnak – a Hoffenheim tavalyi 3–2-es győzelmét az idén januárban 2–0-val válaszolta meg a Schalke.

BUNDESLIGA 
3. FORDULÓ
Hoffenheim–Schalke 2–0 (Vorsah 36., Neuer 92. – öngól)
SZOMBAT
Dortmund–Wolfsburg 15.30 (Eurosport2, élő)
Freiburg–Stuttgart 15.30
Hamburg–Nürnberg 15.30
Hannover–Leverkusen 15.30
Mönchengladbach–Eintracht Frankfurt 15.30
Bayern München–Werder Bremen 18.30 (Eurosport2, élő)
VASÁRNAP
Mainz–Kaiserslautern 15.30 (Eurosport2, élő)
1. FC Köln–St. Pauli 17.30 (Eurosport2, élő)
AZ ÁLLÁS 
  1. Hoffenheim 3 3 7–1 +6  9
  2. Kaiserslautern 2 2 5–1 +4  6
  3. Mainz 2 2 6–3 +3  6
  4. Hamburg 2 2 5–2 +3  6
  5. Hannover 2 2 4–2 +2  6
  6. Mönchengladbach 2 1 1 7–4 +3  4
  7. St. Pauli 2 1 1 3–2 +1  3
  8. Borussia Dortmund 2 1 1 3–3 0 3
  9. Bayer Leverkusen 2 1 1 5–6 –1  3
      Werder Bremen 2 1 1 5–6 –1  3
11. Freiburg 2 1 1 3–4 –1  3
12. Bayern München 2 1 1 2–3 –1  3
13. Nürnberg 2 1 1 2–3 –1  1
14. Wolfsburg 2 2 4–6 –2  0
15. Eintracht Frankfurt 2 2 2–5 –3  0
16. 1. FC Köln 2 2 3–7 –4  0
17. Schalke 3 3 2–6 –4  0
18. VfB Stuttgart 2 2 1–5 –4  0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik