„Hihetetlen gyorsan történt minden” – Szoboszlai liverpooli berobbanásáról ír a Kicker

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.10.26. 14:21
null
Szoboszlai Dominik nem csak a Leicesternek lőtt bombája után emelkedett mások fölé (Fotó: Getty Images)
A patinás német sportlap, a Kicker hétfői számában kétoldalas írást közölt Szoboszlai Dominik eredményes liverpooli beilleszkedéséről.


„Minden kétséget megtörve azonnal beverekedte magát a Liverpoolba. Nemcsak hogy berobbant, Szoboszlai Dominik máris a klubikonra, Steven Gerrardra emlékeztet” – olvasható a Kicker hasábjain.

Jörg Jakob főszerkesztő és Moncz Attila, lapunk korábbi munkatársa, jelenleg is állandó publicistája, a Sport Tv főszerkesztő-helyettese, a Kicker magyarországi tudósítója közösen megírt cikkükben felelevenítik a játékos körül tavasszal keringő híreket és az ezek kapcsán akkoriban megfogalmazott kérdéseket: „Marad Lipcsében? A Premier League-be megy? Kibírja-e az angol élvonal fizikai kihívásait?”

Szoboszlai gyorsan választ adott a kérdésekre: a Kicker szerint „meglepően gyorsan fontos tényezőjévé vált csapatának és jó úton halad afelé, hogy közönségkedvenc legyen”.

A német lap megemlíti, Szoboszlait a csapat szurkolói gyakran „SzoBOSSlainak” becézik, ami a Liverpool környéki Scouse-dialektusban nemcsak főnököt, hanem klasszist és erőset is jelent.

„Pontosan tudja, mire képes. Természetes önképe van – idézi az újság Jürgen Klopp menedzser asszisztensét, Peter Krawietzet. – Hihetetlen gyorsan történt minden. A beilleszkedés kiváló példája az övé.”

Krawietz kiemelte Szoboszlai játéktudása mellett kiváló emberi tulajdonságait is: „Láthatóan profi labdarúgónak született.”

„Vagy csak tanult” – teszik hozzá a Kicker cikkében, utalva a Liverpool nyolcasának édesapjára, Szoboszlai Zsoltra, aki saját akadémiáján kiskora óta nevelte Dominikot.

„Már utánpótlás-válogatottként is elcsodálkozhatott az ember lövésein, ívelésein és gyakorta szerzett fontos gólokat szabadrúgásokból. Hazájában mindig is nagyok voltak a vele szemben támasztott elvárások. A pályafutását a kezdetek óta figyelők nagyra tartják Marco Rose munkáját is, aki a Salzburgnál először az U19-eseknél, majd a profik között mentális téren is sínre tette” – írják a Kicker hasábjain.

A Szoboszlaival foglalkozó cikk a Kicker hasábjain
A Szoboszlaival foglalkozó cikk a Kicker hasábjain

A cikkben azt is kiemelik, Szoboszlai az erőnlét terén 2020-ban, a koronavírus okozta leállás idején fejlődött sokat, amikor különedzéseket végzett Shane Tusup vezetésével – a szerzők szerint ide is visszavezethető a magyar válogatott csapatkapitányának nagyszerű liverpooli beilleszkedése.

A Kicker Szoboszlait „magasan szárnyalónak”, „átlagon felülinek” nevezi, felhívva a figyelmet arra, hogy milyen sok labdát szerez, milyen sokat és mennyire hatékonyan passzol, illetve arra is, hogy a Liverpool eddigi 9 bajnokiját rajta kívül csak a kapus, Alisson Becker játszotta végig.

Kitérnek emellett a játékos sokoldalúságára: „A középpálya jobb oldala mellett mindkét szélen és még hatosként is bevethető – ez olyan rugalmasságot ad a Liverpoolnak, amelyet Klopp már többször is ki tudott használni, amikor csapata hátrányban volt és át kellett szerveznie a játékrendszert.”

„Még sohasem játszott nálunk ezen a poszton. Együtt tapasztaljuk meg, mi jön ki ebből. Öröm vele dolgozni” – idézi a lap Jürgen Kloppot, aki a Wolverhampton elleni fordítás (0–1-ről 3–1) során a második félidőtől kezdve mélységi irányító középpályásként játszatta Szoboszlait.

A cikk végén a litván–magyar Eb-selejtezőre tekintenek vissza, amelyen a magyar csapat kétgólos hátrányt követően Szoboszlai tizenegyese után harcolta ki a döntetlent (2–2), megemlítve, hogy a játékos alig 23 esztendősen már egy éve válogatottunk csapatkapitánya. „Itt is magasan szárnyal” – zárul a Kicker írása.

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Tottenham 9 7 2 20–8 +12 23
2. Manchester City 9 7 2 19–7 +12 21
3. Arsenal 9 6 3 18–8 +10 21
4. Liverpool 9 6 2 1 20–9 +11 20
5. Aston Villa 9 6 1 2 23–13 +10 19
6. Newcastle 9 5 1 3 24–9 +15 16
7. Brighton & Hove Albion 9 5 1 3 22–18 +4 16
8. Manchester United 9 5 4 11–13 –2 15
9. West Ham 9 4 2 3 16–16 0 14
10. Chelsea 9 3 3 3 13–9 +4 12
11. Crystal Palace 9 3 3 3 7–11 –4 12
12. Wolverhampton 9 3 2 4 11–15 –4 11
13. Fulham 9 3 2 4 8–15 –7 11
14. Brentford 9 2 4 3 14–12 +2 10
15. Nottingham Forest 9 2 4 3 10–12 –2 10
16. Everton 9 2 1 6 9–14 –5 7
17. Luton Town 9 1 2 6 8–17 –9 5
18. Burnley 9 1 1 7 7–23 –16 4
19. Bournemouth 9 3 6 6–20 –14 3
20. Sheffield United 9 1 8 7–24 –17 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik