Hertha: Minden a mi kezünkben van – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.19. 08:29
null
Dárdait csak a saját mérkőzése érdekli (Fotó: AFP)
Nem akar hallani semmiféle számolgatásról és a más pályákon zajló mérkőzések eredményeiről Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának edzője. Szerinte egyszerűen nyerni kell, és akkor megvan az ötödik hely, no meg az Európa-liga-csoportkör.

 

„A kispadon ülve engem semmi más nem érdekel, csak a saját mérkőzésünk. Nem szeretnék másról hallani, mással foglalkozni. Minden mi kezünkben van” – nyilatkozta Dárdai Pál a Kickernek a német labdarúgó-bajnokság utolsó fordulója előtt.

A Hertha 49 ponttal az 5. helyen áll, megelőzve a 48 pontos Freiburgot, illetve a 46 pontos Kölnt. A helyzet egyszerű: ha a berliniek győznek a Bayer Leverkusen ellen, biztosan az ötödik helyen végeznek, és az Európa Liga csoportkörében szerepelhetnek. De még egy ponttal is minimum a hatodikak lesznek.

A sérültek közül Per Ciljan Skjelbred és Niklas Stark szereplésére van esély, visszatér eltiltása után Sebastian Langkamp és John Anthony Brooks, így hosszú idő után először mondhatja el a magyar edző azt, hogy végre négy kiváló védő közül választhat a belső kettő posztjára.

„Jó csapat ellen játszunk, a héten nagyon pozitív hangulatú edzéseink voltak” – mondta Dárdai, aki szerint nem szabad arra számítani, hogy a középmezőnyben szereplő vendégegyüttes motiválatlanul játszik csak azért, mert az utolsó mérkőzésen már komoly esélye nem lehet.

„Meg kell dolgoznunk azért, hogy ott legyünk az Európa Liga csoportkörében. Boldogsággal töltené el szurkolókat, a szponzorokat és óriási esélyt jelentene a fiatal játékosoknak. És a menedzserünk munkáját is megkönnyítené” – tette hozzá.

A jegyeladás felgyorsult az utóbbi napokban, a hazaiak 55 ezer szurkolót várnak a szombati mérkőzésre a berlini Olimpiai Stadionba.

NÉMET BUNDESLIGA
34. FORDULÓ, SZOMBAT
15.30:
Bayern München–Freiburg
15.30:
Borussia Dortmund–Werder Bremen
15.30:
Eintracht Frankfurt–RB Leipzig
15.30:
Hamburg–Wolfsburg
15.30:
Hertha BSC–Leverkusen
15.30:
Hoffenheim–Augsburg
15.30:
Ingolstadt–Schalke
15.30:
Köln–Mainz
15.30:
Borussia Mönchengladbach–Darmstadt
Az Eurosport még nem jelölte ki, melyik mérkőzést közvetíti

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 33 24 7 2 85–21 +64 79
2. RB Leipzig 33 20
6 7 64–37 +27 66
3. Borussia Dortmund 33 17 10 6 68–37 +31 61
4. Hoffenheim 33 16 13 4 64–37 +27 61
5. Hertha BSC
33 15 4 14 41–41 0 49
6. Freiburg 33 14 6 13 41–56 –15 48
7. 1. FC Köln 33 11 13 9 49–42 +7 46
8. Werder Bremen 33 13 6 14 58–60 –2 45
9. Mönchengladbach 33 12 8 13 43–47 –4 44
10. Schalke 33 11 9 13 44–39 +5 42
11. Eintracht Frankfurt 33 11 8 14 34–41 –7 41
12. Bayer Leverkusen 33 10 8 15 47–53 –6 38
13. Mainz 33 10 7 16 44–53 –9 37
14. Augsburg 33 9 10 14 35–51 –16 37
15. Wolfsburg 33 10 7 16 33–50 –17 37
16. Hamburg 33 9 8 16 31–60 –29 35
17. Ingolstadt 33 8 7 18 35–56 –21 31
18. Darmstadt 33 7 3 23 26–61 –35 24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik