Hertha: megegyeztek a folytatásról Dárdai alapemberével

2017.03.15. 18:48
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC megegyezett Salomon Kalouval a játékos szerződéshosszabbításáról.

„Örülünk, hogy Salomon más ajánlatok ellenére is minket választott – mondta Michael Preetz, a Hertha sportigazgatója a klub hivatalos honlapjának. – Fontos tagja a csapatunknak, nagy segítségünkre lesz, hogy tovább fejlődjünk.”

„Nagyon jól érzem magam Berlinben, még mindig vannak terveim, amelyeket szeretnék megvalósítani a Herthával – nyilatkozta Kalou. – Szeretném segíteni a csapatot, hogy úgy fejlődhessen tovább, ahogy az előző években is tette.”

„Salomon egy igazi bajnok, aki megnyert már mindent, de még mindig éhes a sikerre – mondta Dárdai Pál a friss szerződést kapó labdarúgóról. – Példakép lehet minden játékos számára.”

Az elefántcsontparti válogatott futballista 2014-ben szerződött a fővárosi klubhoz, melynél 86 fellépése alatt 30 gólt és 8 gólpasszt jegyzett – ebben a szezonban 16 meccsen kapott lehetőséget és 6 gólt, valamint négy asszisztot szorgoskodott össze. A támadó szerződése a szezon végén járt volna le – sajtóhírek szerint három évvel hosszabbította meg a kontraktusát.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Bundesliga: újabb négy gólt lőtt hazai pályán, már ötödik az újonc Elversberg

Német labdarúgás
2026.10.30. 22:40

Agyhártyagyulladást kapott Vincent Kompany, otthonában gyógyul tovább

Német labdarúgás
2026.10.28. 21:51

Javult Vincent Kompany állapota, de továbbra is bizonytalan, mikor térhet vissza

Német labdarúgás
2026.10.27. 13:50

Beier tekerése döntött, megőrizte veretlenségét a BVB

Német labdarúgás
2026.10.24. 20:42