Hertha: már orvosi vizsgálaton Dárdai bayernes kiszemeltje

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2016.01.06. 10:04
Decemberben még sajtóhír volt, januárban egyre közelebb kerül a megállapodáshoz a Bayern München labdarúgócsapatának 19 éves tehetsége, Sinan Kurt és a Hertha BSC.

A fiatal futballista a bajorok engedélyével szerdán orvosi vizsgálatokon vesz részt Berlinben, s új megállapodását legkésőbb csütörtökön aláírhatja a Herthával.

Sinan Kurt – akit a német labdarúgás egyik legnagyobb tehetségeként tartanak számon – a bajoroknál kapott kevés játéklehetőség miatt válthat csapatot.

Sinan Kurt (Fotó: AFP)
Sinan Kurt (Fotó: AFP)

Dárdai jó véleménnyel van a 19 éves korosztályos válogatott szélsőről, de vele kapcsolatos fenntartásait is megfogalmazta.

„Kurt tehetséges futballista, márpedig kivételes képességű fiatalt bármikor szívesen szerződtetünk. A gyorsasága és a technikai adottságai nagyszerűek, de azt is ki kell hangsúlyozni, hogy a felnőttmezőny szintjére ő még nem egészen érett."

A fővárosi együttes Dárdai Pál irányításával kiugróan teljesített a Bundesliga mostani szezonjának első felében, nagy meglepetésre a harmadik helyről várja a folytatást.

A német bajnokság tavaszi idénye január 22-én rajtol.

 

Legfrissebb hírek

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
16 órája

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
17 órája

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Apokalipszisről ír az olasz sajtó az Atalanta Bayerntől elszenvedett megsemmisítő veresége után

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 09:33
Ezek is érdekelhetik