Hertha: Ha jó napot fogunk ki, bárkit megverhetünk – Dárdai

Vágólapra másolva!
2017.03.17. 09:58
null
Dárdainak sem lehet oka panaszra a „kecskések” ellen (Fotó: AFP)
Szombaton a Köln ellen próbálhatja meg javítani idegenbeli mutatóját Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC. A magyar szakember úgy véli, ha jó napot fognak ki, bárkit legyőzhetnek.

 

Erőteljes túlzás lenne állítani, hogy jó formában vannak a kölniek, hiszen az előző hat tétmeccsükön csupán két döntetlenre futotta erejükből, emellett négyszer is kikaptak.

Emellett Dárdainak sem lehet oka panaszra a „kecskések” ellen, négy fellépésen tíz pontot szerzett ellenük. Adódik is a kérdés, jelent-e ez többlet önbizalmat számára a meccs előtt.

„Minden meccsnek önbizalommal telve vágok neki – mondta a 41. születésnapját tegnap ünneplő Dárdai, akit a klubja is felköszöntött a jeles nap alkalmával. – A csapatom pedig minden okot meg is ad erre. Tudjuk, ha jó napot fogunk ki, bárkit legyőzhetünk. Szombaton apróságok dönthetnek.”

A Köln csupán 33 gólt szerzett 24 forduló alatt, ebből viszont 19-et is Anthony Modeste jegyzett. Adódik a feladat, kit kell kikapcsolni.

„Csak folyamatos figyelemmel lehet őt semlegesíteni. Ha egy pillanatra lankad a figyelem, ő képes azonnal kihasználni. Nagyon jól érzi a leshatárt, ezért különösen nehéz ellene védekezni. A legfontosabb, hogy igyekezzük megakadályozni, hogy eljusson hozzá a labda. Ha Modeste nem kap labdát, nem szerez gólt” – tette hozzá a magyar szakember.

A túloldalon Vedad Ibisevic lehet a nyerőember, ő a legutóbbi három Köln elleni meccsén négyszer is betalált.

„Számomra mindegy, ki talál be a meccsen. A fontos, hogy jó eredménnyel térjünk haza. Elégedettek lennénk egy döntetlennel, de természetesen győzelemre játszunk” – mondta Ibisevic.

NÉMET BUNDESLIGA
25. FORDULÓ

PÉNTEK
20.30: Dortmund–Ingolstadt (Tv: Eurosport2)
SZOMBAT
15.30: Wolfsburg–Darmstadt
15.30: Köln–Hertha BSC
15.30: Augsburg–Freiburg
15.30: Werder Bremen–RB Leipzig
15.30: Hoffenheim–Bayer Leverkusen
18.30: Eintracht Frankfurt–Hamburg (Tv: Eurosport2)
VASÁRNAP
15.30: Mainz–Schalke (Tv: Eurosport2)
17.30: Mönchengladbach–Bayern München (Tv: Eurosport2)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 24 18 5 1 60–13 +47 59
2. RB Leipzig 24 15 4 5 43–25 +18 49
3. Borussia Dortmund 24 12 7 5 53–27 +26 43
4. Hoffenheim 24 10 12 2 45–25 +20 42
5. Hertha 24 12 4 8 32–26 +6 40
6. Eintracht Frankfurt 24 10 5 9 26–27 –1 35
7. 1. FC Köln 24 8 10 6 33–27 +6 34
8. Freiburg 24 10 4 10 31–41 –10 34
9. Mönchengladbach 24 9 5 10 30–33 –3 32
10. Bayer Leverkusen 24 9 4 11 37–39 –2 31
11. Schalke 24 8 6 10 31–27 +4 30
12. Mainz 24 8 5 11 33–40 –7 29
13. Augsburg 24 7 7 10 23–33 –10 28
14. Wolfsburg 24 7 5 12 22–34 –12 26
15. Werder Bremen 24 7 5 12 31–44 –13 26
16. Hamburg 24 7 5 12 24–46 –22 26
17. Ingolstadt 24 5 4 15 23–41 –18 19
18. Darmstadt 24 4 3 17 17–46 –29 15
PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT
1. Hertha 12 10 1 1 21–6 +15 31
2. Bayern München 12 9 3 38–5 +33 30
3. RB Leipzig 12 9 1 2 22–11 +11 28
4. Borussia Dortmund 11 8 3 28–7 +21 27
5. Hoffenheim 12 7 5 27–11 +16 26
6. Schalke 13 7 2 4 22–11 +11 23
7. Freiburg 12 7 1 4 15–17 –2 22
8. Mönchengladbach 12 6 3 3 20–11 +9 21
9. Eintracht Frankfurt 11 6 3 2 17–11 +6 21
10. 1. FC Köln 11 5 5 1 15–8 +7 20
11. Mainz 12 5 4 3 22–18 +4 19
12. Bayer Leverkusen 13 5 3 5 21–19 +2 18
13. Hamburg 12 5 3 4 14–20 –6 18
14. Darmstadt 13 4 3 6 13–20 –7 15
15. Werder Bremen 12 4 1 7 15–18 –3 13
16. Augsburg 12 3 4 5 12–19 –7 13
17. Wolfsburg 12 3 2 7 10–17 –7 11
18. Ingolstadt 12 2 3 7 12–21 –9 9

VENDÉGKÉNT
1. Bayern München 12 9 2 1 22–8 +14 29
2. RB Leipzig 12 6 3 3 21–14 +7 21
3. Borussia Dortmund 13 4 4 5 25–20 +5 16
4. Hoffenheim 12 3 7 2 18–14 +4 16
5. Augsburg 12 4 3 5 11–14 –3 15
6. Wolfsburg 12 4 3 5 12–17 –5 15
7. 1. FC Köln 13 3 5 5 18–19 –1 14
8. Eintracht Frankfurt 13 4 2 7 9–16 –7 14
9. Bayer Leverkusen 11 4 1 6 16–20 –4 13
10. Werder Bremen 12 3 4 5 16–26 –10 13
11. Freiburg 12 3 3 6 16–24 –8 12
12. Mönchengladbach 12 3 2 7 10–22 –12 11
13. Ingolstadt 12 3 1 8 11–20 –9 10
14. Mainz 12 3 1 8 11–22 –11 10
15. Hertha 12 2 3 7 11–20 –9 9
16. Hamburg 12 2 2 8 10–26 –16 8
17. Schalke 11 1 4 6 9–16 –7 7
18. Darmstadt 11 11 4–26 –22 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik