Hertha: Fontos állomás az álmunk megvalósításához vezető úton – Dárdai

Vágólapra másolva!
2016.02.10. 22:41
null
A három gólöröm után a Hertha a végén elődöntőbe jutást is ünnepelhetett (Fotó: AFP)
Berlinben ünnepelhetnek a Hertha BSC szurkolói: a Heidenheim elleni 3–2-es győzelemmel a fővárosiak bejutottak a labdarúgó Német Kupa legjobb négy csapata közé, harmincöt év szünet után először. Dárdai Pál, a Hertha vezetőedzője arról beszélt, csapatának kis, de annál nehezebb lépés volt a negyeddöntő. Az elődöntőben a berliniek a Borussia Dortmundot fogadják, a Bayern München pedig a Kleinheisler Lászlót alkalmazó Werder Bremennel csap össze az Allianz Arenában.

„Az álmunk megvalósításához vezető úton ez egy kicsi, de fontos állomás volt, egyben a legnehezebb állomás is eddig. Hogy mit csinálok május 21-én, a döntő napján? Egy biztos, mindenképp kint leszek a stadionban! De először a Stuttgart elleni bajnokira kell koncentrálnunk, valamint tanulságként meg kell jegyeznünk a mérkőzés hajrájában történteket. Csalódott vagyok a végjáték miatt, de sok fiatal játékosunk van, akiknek még tanulniuk kell” – idézi Dárdai Pál értékelését a Kicker.

„Igazság szerint már sokkal korábban el kellett volna döntenünk a mérkőzés és a továbbjutás sorsát, de nagyon örülünk, hogy tovább tudtunk menni. Ezek után természetesen a döntőbe is be akarunk jutni” – hangzott Dárdai villámértékelése a Berliner Zeitungnak.

JÖHET A DORTMUND

A kupaelődöntő sorsolásán a Hertha BSC a Borussia Dortmundot kapta ellenfélnek. Az áprilisi (19. és 20. a két kijelölt játéknap) mérkőzésre Berlinben kerül sor. A másik elődöntőben a Bayern München Kleinheisler László csapatát, a Werder Brement fogadja.

NÉMET KUPA
ELŐDÖNTŐ (április 19-20.)

Hertha BSC–Borussia Dortmund
Bayern München–Werder Bremen
A DÖNTŐ
Május 21., Berlin, Olimpiai Stadion

NEGYEDDÖNTŐ
Heidenheim–Hertha BSC 2–3
(Feick 10., Schnatterer 82. – 11-esből, ill. Ibisevic 14., 21., Haragucsi 58.)
Bochum–Bayern München 0–3 (Lewandowski 39., 90., Thiago Alcántara 61.)

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Bayer Leverkusen–Werder Bremen 1–3
(J. Hernández 22. – 11-esből, ill. García 31., Pizarro 42. – 11-esből, Grillitsch 82.)
Stuttgart–Borussia Dortmund 1–3 (Rupp 21., ill. Reus 5., Aubameyang 31., Mhitarjan 89.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik