Hertha: Európai szinten még mindig túl lassúak vagyunk – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.31. 10:30
null
Dárdai Pál sokkal gyorsabb futballt vár (Fotó: AFP)
Hétfőn megkezdte második edzőtáborát a két hét múlva rajtoló 2017–18-as idényre a Hertha labdarúgócsapata, amely Dárdai Pál vezetésével az ausztriai Schladmingban folytatja a munkát.

 

Dárdai Pál edző a Bz-berlin.de portálnak elmondta, a szombati, Liverpool elleni három nullás vereségmegmutatta, hogy gyorsaságban vannak hiányosságok. „Sokkal gyorsabbnak kell lennünk, több sprintre van szükség. Európai szinten még mindig túl lassúak vagyunk, ezen muszáj javítanunk. A középpontban most már a támadójáték lesz, javítanunk kell a ritmusváltásokon. Még mindig van három hetünk a bajnoki rajtig” – nyilatkozta.

A berliniekre két edzőmérkőzés vár, előbb szerdán az azeri Neftci Baku, szombaton pedig a török Galatasaray lesz az ellenfél.

A Hertha a hazai kupasorozat első fordulójában, augusztus 14-én a Hansa Rostock ellen játszik idegenben, majd 19-én hazai pályán a Stuttgart ellen rajtol a Bundesligában.

Legfrissebb hírek

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:17

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
2025.08.03. 23:55

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
2025.08.02. 12:11
Ezek is érdekelhetik