Hertha: Az ajándékba kapott játéklehetőségek ideje lejárt – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 12:01
null
Dárdai Pál elszánt, mindenkinek harcolnia kell a helyéért (Fotó: AFP)
Nagy érdeklődés kíséri Dárdai Pál első vezetőedzői felkészülési időszakát a német labdarúgó Bundesliga rajtjára készülő Herthánál – szerdán a Bild szólaltatta meg a magyar szakvezetőt, aki hangsúlyozta: nála nem a nevek számítanak.

„Vannak edzők, akiknél a név és a korábbi sikerek előnyt jelentenek, nálam ez másként működik. Minden játékos egyforma esélyekkel vágott neki a felkészülésnek. Az ausztriai edzőtábor után már látszani fog, ki meddig jutott, kire hogyan számítok” – idézi a Bild Dárdai Pált.

A német bulvárlap megjegyzi: bár Dárdai állítja, csak a teljesítmény számít, ez nem mindig látszott meg az együttes közelmúltbeli összeállításain.

„Először is, amikor tele vagyunk sérültekkel, nincs sok differenciálási lehetőség, a csapat szűkösen, de magától összeáll. Ami a nyári felkészülést illeti, a játéklehetőség révén is éreztetni akartam az újakkal, hogy bízom bennük. De ennek az időszaknak vége. Mostantól éles a verseny, ezzel a gondolattal a játékosoknak is meg kell barátkozniuk.”

Felvetődik a kérdés: hogyan érinti ez a három felkarolt fiatalt, a 18 éves Maximilian Mittelstädtet, Shawn Kautert (19) és Florian Kohlst (20)?

„A tehetségeinkben testesül meg a Hertha jövője, támogatni kell őket, fejleszteni a tudásukat, ám a végén csak egyvalami számít: a teljesítmény. Életkortól függetlenül az kerül a csapatba, aki jobban játszik” – folytatta Dárdai.

A kérdésre, miszerint ha egyformán jó az idősebb és a fiatal, kit választ, mosolyogva így reagált: „Akkor az érzéseimre hagyatkozom”.

A két rutinos támadó, a svájci Valentin Stocker és az elefántcsontparti Salomon Kalou elfogadni látszik a helyzetet, ami elégedettséggel tölti el Dárdait.

„Mindenkinek meg kell harcolnia a helyéért. A tökéletes edzésmunkának mindig meglesz a gyümölcse. Az ajándékba kapott játéklehetőségek ideje végképp lejárt” – figyelmeztette neves játékosait a magyar vezetőedző.

A Hertha a jövő hetet ausztriai edzőtáborban tölti. Az első bajnoki mérkőzés augusztus 15-én vár a berliniekre, az ellenfél az Augsburg lesz idegenben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik