Hertha: elfogyott a türelem, Dárdainak mennie kell – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.04.14. 21:23
null
Négy év után véget ér egy korszak Berlinben? (Fotó: AFP)
A német Sport Bild információi szerint Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője menesztés előtt áll, s legkésőbb a nyáron elköszön tőle a berlini klub.

Mint ismert, a Hertha vasárnap 2–0-ra kikapott a Hoffenheimtől a Bundesliga 29. fordulójában. Ez volt a fővárosi együttes ötödik veresége egymás után, ilyen rossz szériája még nem volt a csapatnak a magyar vezetőedző irányítása alatt.

Dárdai Pál a találkozó után azt nyilatkozta, ha mennie kell, megy. „Mindig mondom, ha úgy látják, gátolom a csapat fejlődését, nyugodtan mondják meg. Jó a viszonyom a menedzserrel és az elnökkel, meglátjuk, mit hoz a jövő.”

A Bild vasárnap este arról írt, hogy elégedetlenek a klub vezetői, és a következő idényben már nem Dárdai lesz a Hertha edzője. A Kicker is úgy értesült, hogy elkezdték keresni az utódot, és nem kizárt, hogy amennyiben a Hannover elleni következő bajnokin nem nyer a gárda, azonnali hatállyal menesztik a szakembert.

Dárdai 2015-ben vette át az együttes irányítását, 167 tétmérkőzésen 63 győzelem mellett 40 döntetlen és 64 vereség a mérlege.

A Bundesligában a 43 éves tréner a második a freiburgi Christian Streich mögött, aki a legrégebb óta van egy csapat élén. Szerződését néhány hónappal ezelőtt, januárban hosszabbította meg 2020 nyaráig.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 29 21 4 4 78–29 +49 67
2. Borussia Dortmund 29 20 6 3 68–36 +32 66
3. RB Leipzig 29 17 7 5 55–22 +33 58
4. Eintracht Frankfurt 29 15 7 7 57–34 +23 52
5. Mönchengladbach 29 15 6 8 48–35 +13 51
6. Hoffenheim 29 12 11 6 60–39 +21 47
7. Werder Bremen 29 12 10 7 52–41 +11 46
8. Bayer Leverkusen 29 14 3 12 51–48 +3 45
9. Wolfsburg 29 13 6 10 47–44 +3 45
10. Fortuna Düsseldorf 29 11 4 14 39–56 –17 37
11. Hertha BSC
29 9 8 12 41–48 –7 35
12. Mainz 29 9 6 14 34–50 –16 33
13. Freiburg 29 7 11 11 39–50 –11 32
14. Augsburg 29 7 7 15 40–55 –15 28
15. Schalke 29 7 6 16 30–47 –17 27
16. VfB Stuttgart 29 5 6 18 27–61 –34 21
17. Nürnberg 29 3 9 17 24–54 –30 18
18. Hannover 29 3 5 21 25–66 –41 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik