Hertha: Dárdaiék három meccsre a BL-től – de hány pont kell hozzá?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.25. 20:17
null
Dárdai Pál Herthájára nehéz feladat vár, ha szeretné megőrizni a negyedik helyét (Fotó: AFP)
Három forduló van hátra a Bundesliga 2015–2016-os szezonjából, a Dárdai Pál vezette Hertha BSC pedig ott lehet az első osztály legjobb négy csapata között – 2009 után ismét. A kérdés, amely sokakat foglalkoztat: képes lesz-e a fővárosi klub megcsípni a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő helyezést?

 

A feladat nem könnyű, hiszen két kőkemény idegenbeli mérkőzés is vár (a 49 pontos) Dárdaiékra, a csapat formája pedig szemmel láthatóan visszaesett az elmúlt hetekben. Mindeközben az ötödik helyezett Mönchengladbach (48 pont), a hatodik Mainz (45 pont) és a hetedik Schalke (45 pont) sem mondott még le a kiadó BL-selejtezős helyezésről.

A Hertha a következő, 32. fordulóban a Leverkusen vendége lesz, majd a Darmstadt együttesét fogadja, a bajnokság záró fordulójában pedig a Mainz ellen lép pályára – szintén idegenben.

Ha a berliniek oda szeretnének érni a top négybe, a hazai mérkőzésüket muszáj megnyerniük a(z egyébként verhető) Darmstadt ellen, és idegenben is legalább egy pontot kellene szerezniük. Ez a négy pont reálisnak és hozhatónak tűnik – de mire lehet elég?

A jelenleg dobogós, harmadik helyen álló Bayer Leverkusen utolérése nagyon nehéz feladat, a gyógyszergyáriakat valószínűleg már egy csapat sem tudja letaszítani a dobogó legalsó fokáról.

A Hertha Európában
A Hertha BSC az Európa-liga csoportkörében a 2009–2010-es szezonban szerepelt legutóbb, a Bajnokok Ligájában az 1999–2000-es idényben képviselte magát a német főváros első számú csapata. Dárdai Pál első teljes vezetőedzői szezonjában hatalmas bravúr lenne a legrangosabb nemzetközi kupasorozat elérése.

A Hertha BL-indulására a Mönchengladbach jelenti a legnagyobb veszélyt (egyetlen pont a hátránya), azonban André Schubert csapatának sincs könnyű sorsolása. A „csikók” találkoznak még a Bayern Münchennel, valamint a Leverkusennel is, zárásként a Darmstadtal meccselnek idegenben.

A Mainz és a Schalke jelenleg négy pontra van a Herthától. A gelsenkircheni alakulat sorsolása könnyebbnek tűnik (Hannover, Augsburg, Hoffenheim), míg a Mainznak épp a Hertha a legnehezebb hátralévő ellenfél (Hamburg, Stuttgart, Hertha).

Ha a Hertha hozza a minimálisan elvárható négy pontot (tehát 53 ponttal zár), a ’Gladbach öt szerzett ponttal már megelőzheti, de ehhez a Darmstadtot meg kell vernie és legalább két pontot kell szereznie a Leverkusen és a Bayern München elleni találkozókon. A Mainznak és a Schalkénak tehát hibátlan hajrát kell produkálnia, ha legalább 53 ponttal szeretné zárni a német bajnokság jelenlegi szezonját.

Pontazonosság esetén a jobb gólkülönbség dönt, a 4. helyért harcban álló csapatok közül kiemelkedően a 'Gladbach a legjobb (62–48) ebben a mutatóban. A Hertha (40–38), a Mainz (43–41) és a Schalke (43–46) nagyon közel áll egymáshoz. Ha a gólkülönbség is azonos, a több szerzett gól a döntő, ebben jelenleg a Hertha a legrosszabb.

Mire elég a 4., 5., 6. hely?
A 2011–2012-es szezontól kezdve a Bundesliga negyedik helyezettje indulhat a Bajnokok Ligájában, de a selejtező playoffkörében csatlakozik a dobogóról lemaradó együttes. A bajnokság ötödik és hatodik helyezettje az Európa-liga csoportkörében kap helyet, míg a hetedik a selejtező 3. körében csatlakozik a sorozathoz. Ha matematikailag egyelőre nem is – hiszen ha mindhárom meccsét elveszítené, még beérhetik a Herthát –, gyakorlatilag már európai kupaszereplőnek érezhetik magukat a berliniek.
A 3-7. HELYEZETTEK HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA
Leverkusen Hertha Mönchengladbach Mainz Schalke
32. forduló Hertha (o) Leverkusen (i) Bayern München (i) Hamburg (o) Hannover (i)
33. forduló Mönchengladbach (i) Darmstadt (o) Leverkusen (o) Stuttgart (i) Augsburg (o)
34. forduló Ingolstadt (o) Mainz (i) Darmstadt (i) Hertha (o) Hoffenheim (i)
AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 31 26 3 2 74–14 +60 81
2. Borussia Dortmund 31 23 5 3 75–30 +45 74
3. Bayer Leverkusen 31 16 6 9 50–35 +15 54
4. Hertha 31 14 7 10 40–38 +2 49
5. Mönchengladbach 31 15 3 13 62–48 +14 48
6. Mainz 31 13 6 12 43–41 +2 45
7. Schalke 31 13 6 12 43–46 –3 45
8. 1. FC Köln 31 10 10 11 36–40 –4 40
9. Ingolstadt 31 10 10 11 29–35 –6 40
10. Wolfsburg 31 10 9 12 42–43 –1 39
11. Hamburg 31 10 7 14 37–44 –7 37
12. Augsburg 31 9 9 13 40–48 –8 36
13. Darmstadt 31 8 11 12 35–48 –13 35
14. Hoffenheim 31 8 10 13 36–48 –12 34
15. VfB Stuttgart 31 9 6 16 46–63 –17 33
16. Werder Bremen 31 8 7 16 43–63 –20 31
17. Eintracht Frankfurt 31 7 9 15 31–50 –19 30
18. Hannover 31 6 4 21 28–56 –28 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik