HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.01.14 11:38 Frissítve: 2018.01.14 11:58

Hertha: Dárdai nem volt teljesen elégedetlen, türelmesebb játék kell

A Dárdai Pál vezette Hertha BSC az első idei tétmérkőzésén vereséget szenvedett a VfB Stuttgart otthonában. A berliniek magyar vezetőedzője a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta, nagyjából működött, amit elképzeltek, jó idegenbeli meccset játszottak, de türelmetlenek voltak.

HIRDETÉS

 

Dárdai Pál szerint megérdemeltek volna egy pontot (Fotó: AFP)

„Először is gratulálok az ellenfélnek. Úgy gondolom, hogy az első félidőben jól játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki, ám a vezetést nem tudtuk megszerezni. A második félidő egészen másképp kezdődött, a 60. perctől kezdve türelmetlenül futballoztunk, oda-vissza rohanós volt a játékunk. A Stuttgart ezt kihasználta, egy ilyen szituációból kaptuk a gólt.

Amit a csapattal elterveztünk, nagyjából működött, szervezettek voltunk, jó idegenbeli mérkőzés volt, de sajnos vesztettünk, ilyen a futball. Talán egy döntetlent megérdemeltünk volna, gólt azonban a Stuttgart szerzett, és aki betalál az ellenfél kapujába, az megérdemli a győzelmet” – fogalmazott Dárdai.

Hannes Wolf, a Stuttgart vezetőedzője elmondta, nem játszottak jól az első félidőben, többször is szerencséjük volt, és akár fordítva is alakulhatott volna a meccs.

A Hertha legközelebb a Borussia Dortmunddal találkozik a Bundesligában. 

NÉMET BUNDESLIGA
18. FORDULÓ

VfB Stuttgart–Hertha BSC 1–0 (Stark 78. – öngól)

AZ ÁLLÁS 
1. Bayern München 18 14 2 2 40–12 +28  44
2. RB Leipzig 18 9 4 5 30–26 +4  31
3. Schalke 18 8 6 4 29–24 +5  30
4. Borussia Dortmund 17 8 4 5 39–24 +15  28
5. Bayer Leverkusen 18 7 7 4 35–26 +9  28
6. Mönchengladbach 17 8 4 5 27–28 –1  28
7. Hoffenheim 18 7 6 5 28–23 +5  27
8. Augsburg 18 7 6 5 28–23 +5  27
9. Eintracht Frankfurt 18 7 6 5 21–19 +2  27
10. Hannover 18 7 5 6 27–28 –1  26
11. Hertha BSC
18 6 6 6 26–26 0 24
12. VfB Stuttgart 18 6 2 10 14–21 –7  20
13. Freiburg 18 4 8 6 18–32 –14  20
14. Wolfsburg 17 3 10 4 21–21 0 19
15. Mainz 18 4 5 9 21–31 –10  17
16. Werder Bremen 18 3 7 8 14–21 –7  16
17. Hamburg 18 4 3 11 15–26 –11  15
18. 1. FC Köln 17 1 3 13 10–32 –22  6

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.05 08:16:06

Német labdarúgás SOMOGYI ZSOLT

A Hertha edzője mesélt a hat pont titkáról, és szóba került egy különleges gólkirályi cím is.

2018.09.04 21:35:21

Német labdarúgás THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Nem varázsolni akar, hanem játékosainak segíteni.

2018.09.02 23:21:23

Német labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL A minőség számít. A szaktudás, illetve a tudás átadásának képessége, a kompetencia, az emberismeret és az emberek irányításának képessége, a médiamunkában való erősség.

2018.08.30 16:18:39

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Müncheni stabilizátor a Schalkében, Dárdai védőt szerzett, csoda Stuttgartban, régi nóta Wolfsburgban.

HIRDETÉS
HIRDETÉS