Hertha: Dárdai nem mágus, de amit látni akart, azt látta

2015.08.02. 12:50
A Bundesliga 2015–2016-os szezonjára készülő Hertha labdarúgócsapata nemzetközi felkészülési mérkőzésen 2–0-s vereséget szenvedett az olasz élvonalbeli Genoától. A berlini klub magyar vezetőedzője, Drádai Pál szerint csak a gól hiányzott csapata játékából.

A beszámolók szerint a Herthának volt több gólszerzési lehetősége, de a Genoa játékosai jobban összpontosítottak: kevés helyzetükből Diego Laxalt és Darko Lazovics egyet-egyet értékesített, így alakult ki a 2–0-s végeredmény.

„Amit látni szerettem volna, azt láttam. Jó volt a labdabirtoklási mutatónk és sok gólhelyzetet alakítottunk ki, ennél több lehetőségünk a Bundesligában aligha lesz. Csak a gól hiányzott a játékunkból” – értékelt Dárdai Pál, aki azzal nem tud mit kezdeni, hogy játékosai nem váltják gólra a lehetőségeiket.

„Nem vagyok mágus. Több támadónk sérült, Salomon Kalounak pedig nincs szerencséje” – mondta csalódottan a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

A Herthának a szombati volt az utolsó felkészülési mérkőzése, augusztus 10-én a második ligás Arminia Bielefeld ellen már Német Kupa-mérkőzés következik, míg augusztus 15-én az Augsburg otthonában rajtol a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
11 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09