Hertha: Dárdai fiatal gólvágójára PL-klubok vadásznak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.15. 21:00
Angol klubok is felfigyeltek Dárdai Pál csapatának fiataljára, többen is elcsábítanák a Hertha BSC-től Muhammed Kipritet.

A 18 éves török utánpótlás-válogatott támadó a berliniek U19-es csapatában triplázott a Dynamo Dresden ellen, és már nyolc gólnál jár az idényben.

Muhammed gólveszélyes játékos, nagyon érzi a kaput” – mondta róla a felnőttcsapat edzője, Dárdai Pál.

De nem csupán a magyar tréner figyelmét keltette fel a fiatal támadó. A Kicker szerint a West Ham United és az Everton is kifejezte már érdeklődését Kiprit iránt, aki néhány hete már a Wolfsburggal is tárgyalt. A Hertha problémája, hogy a támadó nyáron betöltötte a 18. életévét, de továbbra sincs profi szerződése.

„Találkoztunk vele, tanácsadójával, hogy a jövőjéről beszéljünk, ami remélhetőleg a profi labdarúgás felé vezet” – mondta Michael Preetz sportigazgató.

Az 1999-es korosztály kifejezetten jónak tűnik Berlinben, korábban Arne Maier, ifjabb Dárdai Pál, Florian Baak, Maurice Covic és Julius Kade is megkapta már a profi szerződését. Kiprit esetében a Herthának sietnie kell, mert különben az angolok lecsaphatnak rá. Preetz ugyanakkor hozzáteszi:

„A legfontosabb számunkra az, hogy a fiatal játékosok elegendő játékidőt kapjanak, főleg az U19-es csapatban, de az U23-asok között is.”

Dárdai Pál csapatában jelenleg Vedad Ibisevic és Davie Selke révén megoldottnak tűnik a csatárposzt, de a magyar szakember is figyelemmel követi Kiprit teljesítményét:

„A korosztályos csapat gólvágója, jó képességekkel, jól tartja meg a labdát, sok gólt szerez. Továbbra is figyeljük a fejlődését” – mondta Dárdai. Nincs kizárva, hogy a profi szerződés már csak napok kérdése Kiprit számára.

Legfrissebb hírek

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
2 órája

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
Tegnap, 10:10

Hegyi Krisztián Prágában folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.16. 22:16

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Tóth Alex 57 percet kapott az El-be jutó Bournemouthban, benn maradt a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.05.24. 19:13
Ezek is érdekelhetik