Hertha: Dárdai elmondta, mikor távozna a klubtól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.21. 14:12
null
Dárdai Pál edzőként mindig csak hat hétre tervez (Fotó: AFP)
Szívesen nyitna új korszakot száz mérkőzéssel maga mögött Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője.

 

A magyar tréner a Kicker magazin csütörtöki számában beszélt a jubileumról és a terveiről.

„Szívesen megjavítanám Helmut Kronsbein klubrekordját, aki 1966-tól 1974-ig 212 mérkőzésen ült a kispadon, nagyon szép lenne. Edzőként azonban mindig csak a következő hat hétre tervezek" – jelentette ki a 41 éves szakember.

A volt magyar szövetségi kapitány elmondta: előfordulhat, hogy ráunnak a berlini egyesületnél, de „végső soron mindig a játékosok döntik el, hogy meddig marad az edző".

Dárdai 1997-ben került labdarúgóként a Herthához, amelynek színeiben klubcsúcsot jelentő 297 meccsen lépett pályára. Michael Preetz menedzser számára pedig – mint a tréner elárulta – kulcsfontosságú a jó munka érdekében a klubbal való teljes azonosulás.

„Ha pedig egyszer már nem olyan nagy kedvvel megyek dolgozni, akkor szólok a menedzsernek és elköszönök a Herthától. Jelenleg azonban töretlenül élnek az álmaim, azaz a kupadöntőbe és a Bajnokok Ligájába kerülés" – hangsúlyozta Dárdai Pál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik