Hertha: Dárdai elfogadja a játékvezető döntését, de...

Vágólapra másolva!
2018.02.04. 09:13
null
Dárdai Pál Herthája a 10. helyen áll a Bundesligában (Fotó: AFP)
A Hertha BSC 1–1-es döntetlent játszott szombaton a Szalai Ádámmal felálló Hoffenheimmel a Bundesliga 21. fordulójában. Dárdai Pál elégedett az egy ponttal, Julian Nagelsmann szerint csapata talán többet érdemelt volna.

„Egy igazán szervezett Bundesliga-meccs volt ez, az első félidőben többnyire mi kontrolláltunk védekezésben és támadásban is, nem leptek meg minket, nem történt olyan, amire ne készültünk volna fel. A vezetést is megszerezhettük volna, ennek ellenére egy gólt ajándékoztunk az ellenfélnek. Arról a szituációról csak annyit, hogy szerintem ez les, de a bíró aztán elmagyarázta, miért nem az. Elfogadom a játékvezetők döntését, akik egyébként jól vezették a találkozót” – fogalmazott a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Dárdai Pál.

„A Hoffenheim vezető gólja utáni hat-hét perc kaotikus volt, akár nulla-kettő is lehetett volna az állás. A szünetben átbeszéltünk néhány dolgot, átálltunk négy-négy-kettőre, ezzel az ellenfelünket sikerült megfognunk. A végjátékban Thomas Kraft segített rajtunk. Véleményem szerint ez megérdemelt, igazságos döntetlen volt, mindkét csapat elégedett lehet az egy ponttal” – mondta a Hertha vezetőedzője.

Nagelsmann elégedett volt csapata teljesítményével, kiemelte, hogy jól védekeztek, és talán a győzelemre is rászolgáltak volna.

A berliniek az előző szezonban 21 forduló után 34 ponttal a 6. helyen álltak, jelenleg ugyanennyi mérkőzést követően 27 ponttal a 10. pozíciót foglalják el a tabellán.

NÉMET BUNDESLIGA
21. FORDULÓ
Hertha BSC–Hoffenheim 1–1 (S. Kalou 58., ill. Kramaric 38. – 11-esből)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 21 17 2 2 51–16 +35 53
2. Bayer Leverkusen 21 9 8 4 41–27 +14 35
3. RB Leipzig 21 10 5 6 33–29 +4 35
4. Borussia Dortmund 21 9 7 5 45–29 +16 34
5. Schalke 21 9 7 5 33–27 +6 34
6. Eintracht Frankfurt 20 9 6 5 26–20 +6 33
7. Mönchengladbach 21 9 4 8 30–33 –3 31
8. Augsburg 20 7 7 6 29–26 +3 28
9. Hoffenheim 21 7 7 7 32–33 –1 28
10. Hertha BSC
21 6 9 6 28–28 0 27
11. Hannover 20 7 6 7 28–30 –2 27
12. Freiburg 21 5 10 6 22–35 –13 25
13. Wolfsburg 21 4 12 5 24–25 –1 24
14. VfB Stuttgart 21 6 3 12 17–27 –10 21
15. Werder Bremen 21 4 8 9 18–26 –8 20
16. Mainz 21 5 5 11 24–37 –13 20
17. Hamburg 20 4 4 12 16–29 –13 16
18. 1. FC Köln 21 3 4 14 17–37 –20 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik