Hertha: Covic nem nagyon örült Dárdai 2015-ös kinevezésének

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2019.08.30. 12:03
null
Ante Coviccsal még nyeretlen a bajnokságban a Hertha (Fotó: AFP)
Az új idénytől már nem Dárdai Pál, hanem Ante Covic irányítja a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC-t. A horvát szakember elárulta, nem volt felhőtlen az öröme, amikor a magyar tréner ülhetett le 2015-ben a berlini csapat kispadjára.

 

Covic akkoriban az U23-as csapatot edzette, és ő is jelölt volt a felnőttcsapat kispadjára. A vezetőség azonban Dárdainak szavazott bizalmat, aki aztán 172 mérkőzésen vezette a gárdát.

„Természetesen szomorú voltam. Minden bizonnyal alkalmatlan edző lennék, ha futballtanárlicenccel a táskámban nem az lenne a célom, hogy az első csapatot irányítsam” – fogalmazott a horvát a SPOX-nak adott interjújában.

A 43 éves edző azt is elárulta, jót tett neki, hogy maradt a második csapat élén, mert így is fejlődhetett.

Mint ismert, Dárdai Páltól az előző idény végén köszönt el a Hertha, Ante Covic irányítása alatt pedig három tétmérkőzést vívott eddig a gárda: továbbjutott a Német Kupában, a Bundesligában két meccsen egy pont a mérleg.

NÉMET BUNDESLIGA
3. FORDULÓ

AUGUSZTUS 31., SZOMBAT
15.30: Schalke–Hertha

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 2 2 8–2 +6 6
2. RB Leipzig 2 2 6–1 +5 6
3. Freiburg 2 2 6–1 +5 6
4. Wolfsburg 2 2 5–1 +4 6
5. Bayer Leverkusen 2 2 6–3 +3 6
6. Bayern München 2 1 1 5–2 +3 4
7. Mönchengladbach 2 1 1 3–1 +2 4
8. Fortuna Düsseldorf 2 1 1 4–4 0 3
9. Hoffenheim 2 1 1 3–3 0 3
10. Eintracht Frankfurt 2 1 1 2–2 0 3
11. Hertha BSC 2 1 1 2–5 –3 1
12. Schalke 04 2 1 1 0–3 –3 1
13. Augsburg 2 1 1 2–6 –4 1
14. Union Berlin 2 1 1 1–5 –4 1
15. Werder Bremen 2 2 3–6 –3 0
15. Paderborn 2 2 3–6 –3 0
17. 1. FC Köln 2 2 2–5 –3 0
18. Mainz 2 2 1–6 –5 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik