Hertha: a drukkereknek nem tetszik a rózsaszín sz.r; Dárdai is megszólalt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.25. 16:17
null
Dárdainak semmi baja a mezzel (Fotó: AFP)
A Hertha BSC labdarúgócsapata harmadik számú, rózsaszín-fekete mezében lépett pályára az Eintracht Frankfurt elleni, 3–3-ra végződött bajnoki mérkőzésen – a kombináció eléggé kiverte a biztosítékot a szurkolóknál, Dárdai Pál vezetőedzőnek ellenben nincs baja vele.

A rózsaszín mezt még augusztusban, a Jahn Regensburg elleni kupamérkőzésen mutatta be a Hertha, amelynek első számú szerelése a tradicionális kék-fehér csíkos mez, kék nadrággal és sportszárral, második számú pedig a szintén hagyományos tiszta fehér, kék díszítésekkel. A Német Labdarúgóliga (DFL) azonban előírja a csapatoknak, hogy használjanak egy harmadik számú szerelést is, amelynek színei nem egyezhetnek meg a hivatalos klubszínekkel.

A Herthánál ez ebben a szezonban a rózsaszín-fekete, amelyet be is kellett vetni Frankfurtban, lévén e szezonban az Eintracht nem piros-feketében, hanem fehér-fekete zebracsíkosban játszik, azt meg mindkét tradicionális berlini mez üti.

A Hertha 3., 1. és 2. számú meze 2016–2017-ben (Fotó: herthashop.de)
A Hertha 3., 1. és 2. számú meze 2016–2017-ben (Fotó: herthashop.de)

A Berliner Zeitung tudósítása szerint a Hertha-drukkerek elég ferde szemmel néznek a mezre, Frankfurtban kitettek egy „Csak kék-fehérben az igazi!” üzenetet hordozó transzparenst, majd a meccs végén a „Le a rózsaszín sz.rral, a színünk kék-fehér” dallal is hangot adtak nemtetszésüknek.

Dárdai Pál, a Hertha vezetőedzője nem különösebben csinált problémát az ügyből, persze miért is tenné? A már leadott mezen úgysem változtathatnak a berliniek, a rózsaszín-fekete tehát az idény végéig marad.

„Most több nő és gyerek vesz legalább Hertha-mezt, minden szuper” – közölte a magyar edző.

Legfrissebb hírek

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21

Gulácsi Péter egy lipcsei hospice-gyermekkórháznak ajánlotta fel a bónuszát

Német labdarúgás
2025.08.04. 20:04

A Chelsea még ezen a nyáron megszerezné Xavi Simonst és Garnachót is – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.04. 19:51

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
2025.08.01. 22:28

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59
Ezek is érdekelhetik