Hamburg: Dollt is emlegették, de Slomka lett az edző

Vágólapra másolva!
2014.02.17. 14:08
Mirko Slomka lett a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hamburg új vezetőedzője.

A 46 éves szakember Bert van Marwijket váltja az együttes kispadján. A korábbi holland szövetségi kapitány munkáját azután köszönték meg, hogy a Hamburg szombaton 4–2-re kikapott a sereghajtó Eintracht Braunschweig vendégeként, és így sorozatban hetedik vereségét szenvedte el a Bundesligában, és utolsó előtti a tabellán. Helyi sajtóhírek szerint az időközben a Fulham menedzserének kinevezett Felix Magath mellett a Ferencvárosnál januárban kinevezett Thomas Doll is képbe került.

Slomkával végül 2016 nyaráig szóló szerződést kötött a klub. A tréner feladata az lesz, hogy új csapata, amely a Bundesliga 1963-as alapítása óta mindig az első osztályban szerepelt, elkerülje a kiesést.

Slomka 2010-től tavaly decemberig a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató Hannovert irányította.

Legfrissebb hírek

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
4 órája

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
6 órája

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
13 órája

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Menesztette vezetőedzőjét a Wolfsburg – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.04. 22:26

A Freiburg kezéből kicsúszott a kétgólos előny, de így is bajnokká avatta a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2025.05.04. 19:34

Bundesliga: megúszta a horrorisztikus ütközést a bochumi csatár

Német labdarúgás
2025.05.04. 18:31
Ezek is érdekelhetik