Hamburg: az újabb vereség után menesztették az edzőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.25. 11:45
A Bayern Münchentől elszenvedett vereség után azonnali hatállyal menesztették Bruno Labbadia vezetőedzőt Hamburgban.

A lépés azok után nem meglepő, hogy pocsékul kezdte a 2016–2017-es Bundesliga-szezont a Hamburg. A csapat öt mérkőzés alatt egy pontot gyűjtött a bajnokságban. A Bayern München elleni vereség pedig már Bruno Labbadia állásába került. Az 50 éves szakemberrel együtt a stábja többi tagjának is megköszönték a munkát.Bruno Labbadia állásába került. Az 50 éves szakemberrel együtt a stábja többi tagjának is megköszönték a munkát.

„Meg kellett tennünk ezt a lépést, hogy a csalódást keltő kezdés után új irányt vegyen a csapat szereplése. Nem úgy fejlődött a játékunk, ahogy azt elvártuk volna" – indokolta a váltást Dietmar Beiersdorfer ügyvezető igazgató.

Labbadia 18 hónapot töltött a csapat kispadján, amely irányításával tavaly drámai osztályozón harcolta ki a bennmaradást a Karlsruhe ellen.

A Hamburg az egyetlen olyan csapat a Bundesligában, amely még sohasem szerepelt alacsonyabb osztályban. A patinás gárda viszont évek óta a kiesés ellen küszködik, az utóbbi három szezonban kétszer is osztályozóval maradt bent az élvonalban.

Az elmúlt 16 évben 18 különböző edző irányította a gárdát, többek között Thomas Doll, Michael Oenning és Ricardo Moniz is. A mélyrepülés a 2011–2012-es szezonban kezdődött, azóta nemhogy a dobogó közelébe, de az első hatba sem tudott kerülni a csapat.

A klubnál a hét elejére ígérik az új vezetőedző kinevezését. A Sport1 úgy tudja, hogy a HSV gyakorlatilag mindenben megegyezett a korábban a Hoffenheimet irányító Markus Gisdollal.

 

Legfrissebb hírek

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
6 órája

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Gulácsi érezte az irányt a tizenegyesnél, de pontokat bukott a Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 22:35

Bundesliga: megtörné góltalanságát az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 10:55
Ezek is érdekelhetik