Gyökerek – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.05.19. 00:04

Az Eintracht Frankfurt–Bayern München Német Kupa-döntő bukéját nekünk, magyaroknak elsősorban az adja, hogy Détári Lajos a kupadöntő díszvendége. Éppen harminc évvel ezelőtt Döme szabadrúgásgóljával győzte le az Eintracht 1–0-ra a Bochumot, s lett kupagyőztes.

A három évtizeddel ezelőtti tettet nem felejtették el a klubnál, gyanítom, a 61-szeres válogatott akkor is ott lenne szombaton a berlini Olimpiai Stadionban, ha csupán szürke tagja lett volna az akkori együttesnek. Ladinszky Attila az 1977-es Spanyol Kupa-győztes Betis csapatában játszott, tavaly, a siker negyvenedik évfordulóján nem is maradt el a meghívás Sevillába. Fazekas Árpád, a Bayern München egykori kapusa idén tavasszal korábbi klubja invitálására Münchenben járt, az apropó nem volt más, mint a Bayern 1957-es Német Kupa-sikere, amelynek hatvanadik évfordulóját ünnepelték az Allianz Arenában. Az Interrel és a Bolognával is bajnoki címig jutó Weisz Árpád emlékére idén tavasszal kiállítást rendeztek Bolognában, s ezzel összhangban Olaszországban újra kiadták a neves edző Futballjáték című könyvét.

 

A sor nyilván folytatható lenne – mármint hogy a magyar labdarúgás korszakos alakjait hogyan tartják számon külföldön. Hazai viszonylatban már vegyes a kép egykori futballistáink megbecsülésével kapcsolatban. Ennek okát két tényezőben látom: a mór megtette kötelességét, a mór mehet, magyarán elfelejtik, hacsak nem tartozott a legnagyobbak közé. Az egyesületek között a Ferencváros üdítő kivételt jelent, nem utolsósorban azért, mert a néhai krónikás, Nagy Béla ápolta a hagyományokat, s korántsem mellékes, hogy a jelenlegi vezetőség fontosnak tartja, hogy ezen a téren megmaradjon a folytonosság. S rögtön el is érkeztünk a második okhoz: a hagyományőrzésben klubjaink igencsak le vannak maradva a külföldhöz képest. A digitális világban pedig nem bonyolult művelet a statisztikai feldolgozás, mégis, mintha kevés lenne a régi értelemben vett krónikás, aki elvállalná ezt a feladatot. Pedig a múltra épül a jövő, még akkor is, ha a megbecsülés anyagi hasznot nem hoz.

Ám Détári Lajos kapcsán említsünk itthoni pozitívumot is. A Megyeri úton például külön szektorrészt alakítottak ki az Újpest legendáinak, a jövőben legalább nem fordul elő olyan eset, hogy Göröcs Jánost, a lila-fehérek valaha élt egyik legjobbját ne engedjék be a stadionba, mondván, ilyen nevű embert ott nem ismernek…

Mielőtt egy fiatal mezt kap a klubjában, meg kell vele ismertetni, hová is került. Legyen kihez, mihez kötődnie, hogy a múltat megbecsülve a szó szoros és átvitt értelmében vihesse tovább a zászlót.

Mert erős gyökerek híján a lomb is satnya.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik